Anyám halála után apám végleg az lett, amit általában úgy neveznek: labilis alkat. Kibillent egyensúlyának lefelé húzó serpenyőjét az a másik, irtózatos serpenyő rántotta le és tartotta a mélyben, amelyben anyám testét a kórház alagsorában az enyészet jeges részvétlenségébe tolták. Oda tart ő is – gondolta apám abban a mázsányi novemberben, melynek ködét többé igazán […]

Mért volt olyan szívfacsaróan szép az ősz abban az évben, hogy még én is emlékszem rá, bár egyébként kevés éles emlékem van abból az időből? Ajándék volt ez anyámnak? Megmutatni neki az élet utolsó, értelmetlenül gyönyörű lázadását a végső pusztulás előtt, hogy ne csüggedjen, és lássa: így is lehet – reménytelenül bár, de ragyogni a […]

…Eljött a nyár, végre nem kellett dogozni, apám is kicsit egyensúlyba került. Megszületett Lili kisfia, Péter, akit lehetett dajkálni, és júliusban újra megérkezett Öcsi Béluskával meg Margarétával… Nagyanyám Hajmáskéren nagy ebédre készült, és kivétel nélkül minden testvér és minden sógor és minden gyerek el tudott jönni.

… A 60-as évek közepére értünk, eljött a konszolidáció ideje – a dolgok, fájdalmak, veszteségek, remények – elrendeződtek, nagyobb ívek nélkül ugyan, de kibírhatóan. Szerény, nem túl nagy igényű béke szivárgott be, lekerekítve a múlt emlékeinek éles széleit, és a végtelennek ugyan nem mondható, de nem is viharfelhőktől és villámoktól sötétlő égre felbandukolva egyenletes langymeleggel […]

A hatvanas években jártunk, az előző évtized forradalmi öntudattól és vértől vörös horizontja fölé egy szelídebb ég kezdett magasodni, s a háttérben a mozgalmi dalok férfikórusának tagjai meghökkenve kapták fel a fejüket a nyugatról érkező és egyre hangosodó rockzenére. A technika elkezdte mai napig is tartó száguldását – és a dologi világ csábításainak apám sosem […]

Megállt a föld­szint/​2 előtt, el­ol­vas­ta a névtáblát: Vágási István. Igen, a festő a fe­leségével és egy szem gyer­mekével. Csöndes, be­fe­le for­duló família. Alig le­het hal­la­ni róluk va­la­mit. Vaj­da Ger­gely most, a névtábla el­ol­vasása után döbbent rá, hogy soha egyet­len képét sem látta a művésznek, nem tud­ja, mi­lyen stílus­ban al­kot, hol állít ki. Ha ő újságíróként […]

…A vágást nézte nagyanyám halott nagyapám kezén, és emlékezett rá, mennyire szerette ezt a férfit, amint átvérzett kötéssel a csuklóján eregette gyanúsan fénylő szemmel a füstöt. „Igen, ez ő” – nézett le a sebre, amely fehéren hirdette, hogy nem mindent mos el az idő… Hogy siratta-e és mennyire, meddig, nem tudom. Bizonyosan siratta, hiányzott neki, […]

A röjtökmuzsalyi hajléktalanszállón csak két biztos van. Márpedig az, hogy reggelire és uzsonnára jellegtelen zsíros kenyér a menü. Az ebédet az itteni Idősek Otthonából hozzák, általában híg leves és egy szelet kenyér. Ennek ellenére egyetlen lakót sem láttam lefogyni itt két év alatt. A legcudarabb a szombat és a vasárnap. Egyfelől nincs reggeli kávé, másfelől […]

Részlet a nyáron megjelenő Sziszi című kerékpáros regényből Léna utolért, ha nem is összekülönbözésünk napján, ami nem is volt összekülönbözés, egyszerűen csak kitekertem egy konfliktusból, de negyvennyolc óra múlva befékezett a terasznál, ahol a többiekkel BL-meccset néztünk. Döglött mérkőzés volt, úgyhogy meg is kezdődött a suskusolás, amint meglátták a csajt.

Ez volt a jelmondata az iskolákban a Kádár-korszakban, az átkosban, amikor az iskolák egy napon májusban nem tanítottak. Csicsergő nap is volt: Fák, madarak napja. Nemcsak fémet gyűjtöttek az iskolások hanem a papírhulladékot is, s ezt a hulladéktároló központokban, akkori nevén –MÉH-nek adták le.

Az itókfalvi papot személyesen nem ismerte az író, csak hallomásból. Mint kiderült,ő maga kérte magát néhány évre ebbe a kis lélekszámú faluba. Mert meg akart „tisztulni.”. A fiatal pap-egyszer Bourban látta őt a terepjáróban nagy vadász volt, s az egyetlen találkozás, ami közte és a pap közt megtörtént, arra a momentumra hagyatkozhatott csak, amikor az […]

Vasárnap nyugodt nap szokott lenni a hajléktalanszállón, mintha az ott élő emberek, ha nem is lennének vallásosak, de betartják a vasárnap szakrális, megkülönböztetett jellegét. Mosnak, már, akinek van mit és próbálják agyonütni az időt. Ez olvasás, tévé, rádió híján csak zrikálásban, egymás baszogatásában mehet végre.

Mindenki máskor kel, de a csődület a mikrosütő (grill) mellett fél nyolckor tetőzik. Ez ahhoz kell, hogy az ember a neszkávéjához megmelegítse a vizet. Mindenki igyekszik, noha még a zöme kába az álmatlanságtól, vagy a másnaposságtól. A reggeli kávézás jó alkalom, hogy megtárgyalják, hogy az éjjel kitől mi tűnt el, sűrű harákolás közben.

Sok minden változott, amióta legutóbb itt járt. Néhány ember meghalt (májzsugor), de az alaphangulat lényegében véve rosszabb lett. Lábak hulltak a szorgos sebészek szikéje nyomán (pl. Horváth Sanyi), de közben új és lopósabb kezek nőttek ki, a hiányzó lábak ellensúlyozására.

Ez az írás fikció. A nevek, a karakterek, a helyek és események a szerző képzeletének művei. A valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve, legyen szó üzleti vállalkozásokról, eseményekről, helyszínekről, élő vagy halott emberekről.

Itókfalva gyönyörű helyen van, a Bükk és a Cserhát közötti völgyben. Megreked benne a kánikulai meleg, de a téli elborzasztó fagy is. Földje szereti a tököt, a cukkinit, a málna és a szeder magától burjánzik.

A magamra utaltság furcsa érzése ezúttal is alattomosan próbált megközelíteni végül belém költözött és felriasztott olyan volt ez mint amikor az ember iszonyú fog- vagy fejfájásra ébred és gondolkodni sincs ereje arról hogy mi is ez huzat vagy influenza csak dühös és becsapottnak érzi magát mert elalvás előtt egészséget is kért az Istentől én azonban […]

Belepusztulok ebbe az őszbe. Nem kötök szerződéseket, képtelen vagyok kezelni ruhatárát, hamisan merengő színeit. Nincs bizonyíték, jóra való szándék, nincsenek nyugalmas árnyalatok. Mint felszámolt műhely, elkopott esztergapad, nem működik bennem sem áram, sem hajtómű. Keresem a kulcsszót, persze elveszett. Az ajtók is keservesen nyikorognak, nem találom a gyógyszert, hiába a zsír, a gépolaj. Figyelni kell, […]

A rosszul letett pohár Most, így utólag elgondolom, milyen jó karikatúrát csinálhatott volna a három ágyas kórteremről kora reggel egy művész. Ha mondjuk, elrejtőzött volna a nagy, piros ember éjjeliszekrénye mögé, hogy onnan figyelje az eseményeket. Amikor belépett a terebélyes takarítónő, én épp be voltam bújva az ágyam alá, ő csak a fenekemet láthatta.

Ki betege vagyok én? A kínos beszélgetés után szomorúan sétáltam ki a háromágyas kórteremből. Mintha valami szégyenletes dolgot követtem volna el. Pedig hallgattam, nem szóltam bele semmibe. Ott ért az éjfél is, a folyosón. Sétáltam egyik saroktól a másik sarokig. És vissza. Minden fordulónál föltettem magamnak a kérdést, csakugyan, mennyit ér egy ló? Annyit-e, amennyire […]

Mennyit ér egy ló? – Most is azt mondom, a fehérnépeken nem lehet eligazodni. Sokféle válás van a világon. Ahány, annyiféle. De minden válás a fehérnépektől indul ki – szögezte le fontoskodva a hozzám közelebbi szomszéd. – És kérdek én valamit. Miért van az, hogy férfiak visznek virágot a nőknek? És nem fordítva? Hát nem […]

A dolgok odáig fajultak Már úgy tűnt, megbeszéltünk mindent. Nem lesz egyéb dolgunk a minél hamarabbi gyógyulásnál. A hozzám közelebbi szomszéd fal felé fordulva próbált elaludni. A nagy, piros ember zavartalanul hallgatta a legfrissebb híreket. Én pedig a holnapi napra gondoltam, amikor nagy valószínűséggel kiderül, megműtenek-e harmadszor is, vagy nem.

Lassú méltóság – El szoktam menni a búsba, kifelé, amerre a szemem lát. Vagy behúzok egy decit. Mikor hogy… – ezt mondta nekem a barátom, amikor megkérdeztem tőle, mit szokott csinálni, ha nagyon nyugtalan. De én most hogy menjek el a búsba? Kifelé? Amerre a szemem lát? Egy decit sem szabad nekem behúzni. És nem […]

A légy árnyéka – Sok igazság van abban, hogy mindent meg kell szervezni – mondtam jóváhagyólag a nagy, piros embernek. – Mert ha jobban megszervezem a nikkeles ételhordó kocsi szemlélését, nem maradok reggeli nélkül. Már az elején mindent elrontottam… „Csókolom a bársonyos kezét, milyen jól tetszik kinézni ezen a reggelen is” – efféle szavakkal kellett […]

Ez nem az a hely – Szóval, magát az emberi butaság jobban érdekli, mint a mestersége, vagyis a sírkőfaragás. Ezért lépett rá a politikai pályára – mondta a nagy, piros embernek a hozzám közelebbi szomszéd. A gyergyói. Úgy mondta, mint akin látszik, nagyot lépett a gyógyulás útján. Mert eddig, ha csak tehette, még a tőlem […]