HARMADIK, betoldott fejezet, amely életképszerű elemeket vonultat fel érdekes jellemekkel körítve és tálalva – Kolléga úr, lenne szíves, egy szóra! – kiáltott utánam az egyik vendég, miközben szélsebesen cikáztam az asztalok között. Hm, paraszt, én? – emígy füstölögtem magamban, fél karral egyenesen eltartva magamtól egy teli tálcát, ami erőművészeti mutatványnak elmenne egy cirkuszban. – Én […]

MÁSODIK fejezet, amelyben fölbukkan egy Piszkos Fred nevű nagyon koszos és büdös alak, és mindent összezavar Békésen hajózánk a meleg óceánokon, az éjszaka óráiban gyors és ügyes pincérként kápráztattam az utazó közönséget, nappal pedig a sötét hajófenékben buheráltam az automatikát. Én ilyen elhanyagolt bárkát még nem láttam! Kívül, meg a fedélzeten még csak-csak, folyamatosan takarító […]

ELSŐ fejezet, amelyben elkezdődik a történet, irodalmi és kulturális utalások is vannak benne, de ezek nem zavarják a közérthetőséget – Uram, a freaktoromért jöttem. – Milyen freaktorról van szó? – Kábé három centiméter hosszúságú kézművesmunka, gyöngyház bevonattal. – Színét sem láttam az ön freaktorának.

– „Halhatatlan vagyok… ezt kell valahogy elhitessem magammal” – gondolja. – „A gondolat ereje a legképtelenebb teljesítményeket hozza ki az emberből. „Halhatatlan vagyok… egyébként kinyírnak ezek. Egy óra sem telik bele és már kihűltem, megmerevedtem. A szekuval nem lehet viccelni.”

* Egy rendszerváltó román regény és fordítója * Dan Lungu: Egy komcsi nyanya vagyok! Tudomást szereztem egy remek fordítóról, s ezt a hírt igyekszem máris tovább adni. Tulajdonképpen Ilia Mihály hívta fel rá a figyelmemet, mint olyanra, aki hasonló csónakban evezik velem: vagyis olyan tolmácsolója a román irodalomnak, s e törekvésében mindenek előtt a puszta […]

Mindenki magára pisál: fiatal, öreg egyaránt. Azt, aki nem pisál magára, kitagadják, megfosztják utosó szál szivarjától is, mehet egyedül a francba. Pedig ezek a csendesek. Gyakran esznek maradék, egyhetes csirkecombot. Az említett tenger hullámtöréseinek zaját is halk vizeletcsorgás zaja követi, jellegzetes hang a cementpadlón.

(részlet) A visszaemlékezések idejében rendszerint megváltozik a kép, a halkuló hang, a távolság sminket, egészséges bőrszínű alapozót applikál a ráncos, zord arcokra, békés mosolyt ragaszt az ellenség ajkára is. „et dimitte nobis debita nostra sicut et nos dimittimus debitoribus nostris”. Ennyi azért megmaradt, a bibliai megbocsátás gyökeret eresztett, megkötött a mélyben.

(részlet egy készülő regényből) Feltűnés nélkül történik minden, viccek sirülnek szájról-szájra, átkozódás, fusimunka, fogamzásgátlás, minden az árnyékban, cinkos sötétben – kinek hiányzik a bonyodalom, a látványos szabadságvesztés? Télen is fát, füvet ültetnek, ha érkezik a kondukátor, évszakok cserélnek helyet, ki hinné, hogy festékkel képesek retusálni a halványodó klorofillt?

(Részlet egy készülő regényből) Minden a jó győzelmét bizonyítja. Legtöbben nyugalmat mímelnek, megértést, toleranciát. Ettől remélik a felmentő ítéletet. Aztán odakint szemükbe döf a valóság, kitárulkozik a szabadság árnyékos oldala, az első nekibuzdulás után úgy szédelegnek a nagyvilágban, mint egér a labirintusban, fogódzót keresve, valami segítő kezet, hiába, mindenki otthon hagyta emlékezetét…

Ta­vasz jöt­tén sze­ret­tem vol­na Lisz­nyó­ba is ki­lóg­ni Pu­fi­val, mert un­tam már A na­drágos ten­gés-len­gést Ke­rek Fer­kó­val, de hiá­ba ját­sztam vá­rossz­er­te egy egész dél­után a nyo­mo­zó­ku­tyát, si­ker­te­le­nül zá­rult min­den kö­röm, még egy pör­költ­nek va­ló kö­röm szi­ma­tát sem fog­tam. Hej, azok a ré­gi szép idők, ami­kor a szín­ház klub­já­ban fo­ga­dás­ból 55 perc alatt meg­et­tem egy fél ki­ló […]

…Elekes Ferenc most teljesen váratlanul, jó pár évtized eltelte után üzen számomra onnan, az emlékeiből újra teremtett lágerből, tévelygő, illúziókat kergető naiv lelkek társaságában elvegyülve. Mintha megannyi megszállott, szélmalom-rohamozó donkihót adott volna egymásnak találkát Traiskirchenben, hogy kölcsönösen bátorítsák-etessék egymást olyan illúziókkal, amikben talán már maguk sem hittek; ám aki ezt akkor belátta volna, saját vakmerő […]

Egy­szer – ter­mé­sze­te­sen mun­kai­dő­ben – a sport­csar­nok­ba is be­ön­kén­te­le­ne­dett a hős mun­ká­sosz­tály. Áll­tam elé­be. Hát­tal  a pi­ros asz­tal­nak. Le­zse­rül. Tud­ván: ők is tud­ják, hogy én is tu­dom, hogy ők is tud­ják, hogy én is tu­dom… A vers cí­me Óda a mun­kás­kéz­hez volt. Fa­arc­cal, szin­te po­fát­la­nul be­ba­kiz­tam a cí­met: Óda  a mun­kás­kés­hez. A di­cső szó még […]

Két­szer adó­dott még za­va­ró moz­za­nat. 1. A ko­vász­nai te­rem vé­gé­ben zsú­fol­tan ál­ló né­zők kö­rül egy ré­szeg fér­fi min­den re­pli­kán­kat han­go­san kom­men­tál­ta, hoz­zánk is fel-fel­szólt, sen­ki sem hall­gat­tat­ta el. Egy idő múl­tán

A RENDŐRSÉGEN (Hétfő reggel) Edmond nem lepődött meg túlságosan, sőt nagy hangon kezdte ecsetelni az őt ért igazságtalanságot, azonban ez a rendőröket nem érdekelte, gyorsan megmotozták, elvették az útlevelét és a kiló kotont, megbilincselték és bevitték az őrszobára. Itt Edmond kiverte a díszhisztit, mert lerománozták és hiába mondogatta egy románul tudogató rendőrnek, hogy ő székely, […]

AZ EDZŐTEREMBEN (Vasárnap délután) A szexüzlet után Edmond már nem bírta ki, hogy ne kóstolja meg a varázsitalt, lassan-lassan addig kóstolgatta, hogy benyakalta az egészet. Hazafelé menet benézett a Casterfeldstrasse-i edzőterembe, ahol egy barátságos izompacsirta fogadta, és nagy nehezen megértette vele, hogy az első edzés ingyenes. Erre Edmond nekivetkezett és elkezdte kipróbálni a gépeket. Annyira […]

A na­drág be­mu­ta­tó­já­ig (ápr. 17.) na­gyon el­szór­tan tud­tam „emi­grál­ni”, rá­adá­sul ápri­lis vé­gé­ig szil­vesz­te­rez­tünk. Má­jus­ban: (Nap­ló) Új­ra in­ten­zí­ven pró­bál­juk az Emi­grán­so­kat. Oly­kor ki is ma­ra­dok A na­drág­ból. És kez­dek fel­fo­ko­zot­tan Emi­gráns-éle­tet él­ni, min­dent an­nak ve­tek alá.

A há­rom­na­pos la­ko­da­lom még tűr­he­tő zaj­jal le­zaj­lott, de a Sylves­ter La­jos két­fel­vo­ná­sos­ra ter­ve­zett 50. szü­le­tés­na­pi össze­röf­fe­né­se hal­la­tán a pár­telv­tár­sak össze­rö­fög­tek. Nem tűr­het­ték, hogy a lé­hás­ko­dó ér­tel­mi­sé­gi tár­sa­ság IQ-ja ma­ga­sabb le­gyen, mint a ko­moly­ko­dó mun­kás Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gé, az ál­ci­pészt és tu­dós ne­jét is be­le­ért­ve. Seb­té­ben be­ren­del­ték az ün­ne­pel­tet, de nem kö­szön­töt­ték fel, ha­nem egy év­vel ké­sőbb […]

A MÚZEUMBAN (Szombaton délután) Szombaton Kovács főzött ebédet, s alighogy ezt bekapták, elmentek a múzeumba. Edmond a sok fegyver, páncél és miegymás láttán annyira lázba jött, hogy vadul fényképezni kezdett a Szmenájával, de nem érte be ennyivel, a fegyvereket is kezdte tapogatni, és suhogtatni is akart egy karddal. Kovács alig bírta elvonszolni. Szerencsére a múzeumőr […]

AZ USZODÁBAN (Pénteken délelőtt) Kovács mielőtt elment volna munkába, pénzt adott Edmondnak, hogy vásároljon be a közeli török üzletben. A kenyér, sajt, olívabogyó, zöldség, jaurt és gyümölcs beszerzése közben Edmond jókat nézelődött a polcok között, és boldogan fedezte fel a tökmagot, a napraforgót, a rahátot, a halvát, a puliszkalisztet és a töltött szőlőlevelet. Az igazi […]

AZ ÁLLATKERTBEN (Szerdán délután) A következő nap Edmond nem csak ebéddel várta házigazdáját, hanem még a ház mögötti kertet is rendbetette a bódéban talált szerszámokkal. Igaz, hogy egy pár ismeretlen, gyomnövénynek vélt virágot is kipusztított, de fő, hogy a kert tiszta lett. Aztán hazajött Kovács, megebédeltek, egyet ostábláztak, majd Kovács felvetette, mi lenne, ha elmennének […]

Boby – a szín­ház vi­lá­go­sí­tó hang­tech­ni­ku­sa – volt a min­de­ne­sem a sztár-vil­lá­ban: vil­lany­sze­re­lőm, sza­ká­csom, ivó­part­ner­em, nyug­ta­tóm… Ő pör­get­te vissza a vil­la­nyó­rát, oly­kor a nul­lán át az aze­lőt­ti plusz vé­gé­re; ami­kor a szín­ház­ban va­kos­kod­tunk, a Lisz­nyów­ood-i gar­den party-n Edit öt­szá­zas égő fé­nyé­nél szol­gál­ta fel a kö­röm­pör­köl­tet; spe­cia­li­tá­sa a cse­peg­te­tett pa­la­csin­ta volt: fel­má­szott a tűz­hely mel­let­ti ter­mé­ket­len […]

A han­gu­lat ki­hat más irány­ba is: a 6-i ma­gyar­her­má­nyi ki­szál­lás­ra nem cso­ma­gol­ták be a  fon­to­sabb ru­há­kat (sen­kit sem von­tak ér­te fe­le­lős­ség­re!), a mai sze­cse­lei elő­adás­ra nem hoz­tak el pár csiz­mát (nem szőr­szál­ha­so­ga­tás!), Y (a név­től el­te­kin­tek – megj. most) pe­dig, mi­u­tán egy nem­ré­gi vét­sé­ge miatt a szín­ház ve­ze­tő­sé­ge alig tud­ta ke­be­lén si­mo­gat­va meg­tar­ta­ni, ma a […]

AZ ÁRUHÁZBAN (Hétfőn délután) Másnap délután, miután Kovács hazajött a munkából, elvitte Edmondot az áruházba vásárolni, aki tágranyílt szemekkel szemlélte a kimondhatatlan árubőséget és a kifogyhatatlan élelmiszerpolcokat, ahol finomabbnál finomabb kenyerek, húsok, gyümölcsök, zöldségek, halak, konzervek és még ezernyi földi jó kellette magát. Amíg Kovács az italos részlegnél veszkődött holmi ásványvizes üvegek beváltásával, Edmond vadul […]

AZ UTCÁN (Vasárnap reggel) Miután szerencsésen elhagyta az éttermet, immár sokkal derűsebbnek látta a világot és vidáman fütyörészve megindult a Kovács lakása felé. Az egyik utcában épp lomtalanítást végeztek a lakók, s Edmond látva a sok értékes hulladék vasat, táskát, ruhát és miegymást, élve a meleg alkalommal, úgy felpakolászott, hogy a saját csomagját már alig […]

Ka­la­pe­me­lés az ipa­ri és más egy­sé­gek ve­ze­tői, a kö­zön­ség előtt. Min­den­ki ma­gá­é­vá tet­te ügyün­ket, így va­ló­ban köz­üggyé te­re­bé­lye­se­dett. Né­hány vál­la­lat stá­tu­son át­vett az em­ber­eink kö­zül, fi­ze­ti őket, a Va­dá­sze­gye­sü­let (és ez nem vicc) 1500 da­rab ku­tya­ko­lon­cot ren­delt az asz­ta­los­mű­he­lyünk­től, a ha­lá­szok majd ugya­nannyi egyen­sap­kát a sza­bó­ink­tól. A szil­vesz­te­ri mű­sor elő­adá­sa­in ma­la­cot sor­so­lunk, a Ta­ní­tó­nő-jén pe­dig […]