Barátom, a medve Volt nekem egy barátom, Nyárádi Samu. Mondhatnám, a körülmények tettek barátokká minket. Ugyanis egy időben lettünk a vidéki város neves egyetemének hallgatói, s együtt is laktunk a Fiúnevelő Internátusban, közös szobában. S szegény és pénztelen fiatalemberek voltunk mind a ketten. Hát néhány nap alatt barátok lettünk.

Az Előszoba pályázat anyagából: VÖLGY, ÖRVÉNNYEL A sátor utolsó húrjait feszítették. Hatalmas cirkuszi sátor volt, majd harminc láb magas; tetején zászló pompázott. A szürke novemberi nap ellenére csodás színekben tündökölt. Az utcagyerekek elragadtatottan bámulták. A ketreceket az állatokkal és a lakókocsikat félkörben helyezték el a sátor körül. A tábor szakácsa a szabad ég alatt vígan […]

Az Előszoba pályázat anyagából: TÉLI VARÁZS A külvárosi kocsmákban kezdődött. Különös hangulata van Velencében a külvárosi kocsmáknak. Sylkes ült a sarokban, előtte asztal, az asztalon gyertyatartó, benne egy égő gyertyával, két abszintos pohár. – Nálunk mindenki megtalálja a számítását, mondta a légcsőhurutban szenvedő kocsmáros és köténye sarkával letörölte a kopott, pecsétes asztalt.

Tíz évben egyszer mesélem el, hogy mit álmodtam, de csak akkor, ha van a közelemben megfoghatatlan dolgokra érzékeny ember. Kevesen vannak ilyenek. Akiket ismerek, azok között is van, akit még az olyan történetek sem érdekelnek, amelyek vele történtek meg. Sok éven át fásult, maguknak való népek között éltem, akik úgy viselkedtek, mint a kotlós tyúkok, […]

– Akkoriban szép időket éltünk – mesélte Tatuka. De egy napon a Piros Pipacsot bezárták. Mivelhogy Szekeres elvtárs megrészegedett, folyton azt gajdolta, Piros pipacs az ágy alatt, ebből, ha gyorsan egymás után mondod, másvalami jön ki, és Szekeres elvtárs szándékosan ezt a másfajta szöveget gajdolta a Piros Pipacsban, és amikor meglátta, hogy Vojnicu elvtárs is […]

Doktor Bakó /Filmnovella/ Dr. Bárány „kombinált irodája”. Szóval, egyszobás lakás, vasággyal és íróasztallal. Nyomorgó diplomás szomorú albérlete. Bárány jó lelkű, finom, lírai ember. Koldusszegény, fiatal ügyvéd, és egyben kliens is. Mellékfoglalkozására nézve álláshalmozó. Ugyanis barátja, Szalai, egy nagy délutáni lap riportere, eseménytelen napokon az ügyvéd révén jut híranyaghoz.

– Szép álmokat! – Köszönöm! – Zorkányi Tihamért keresem. – Tessék! – Én vagyok a halál angyala.

A beszélő papagáj Topcsekkel volt dolgom. Szép, magas, fekete ember Topcsek, orra hegyes és hosszú, képe beesett, füle nagy és eláll, vékony két lábszára rettentő hosszú, most, ahogy mindent elmondtam róla, most látom, hogy nem is olyan szép ez a Topcsek. De a felesége határozottan szép asszony, illetve csinos, már olyan izé… hogy is mondjam, […]

Annak, hogy Őzite ki-bemászkált különböző mesékbe, története van. Még nagyon az elején gondtalan járkált fel-alá a könyvtárban, hátán – mint egy csiga – a Szépvölgyi mesékkel*, mígnem az egyik könyv megszólította. Nem volt goromba, inkább rendreutasító. Goromba nem is lehetett, mert ezt a címet viseli: Tündérvilág. S a tündérek, ugye, szépen szólnak egymáshoz meg a […]

Még egy decit, Naccsásúr! A kocsmáros rákönyökölt a pultra, kezével megtámasztotta a fejét, s a gomolygó szivarfüstön keresztül közömbös arccal nézte vendégeit: idő és sors által megviselt öregek, szerelmet szeszbe fullasztó vénlegények, magukat pótolhatatlannak tartó fiatalok, kik gúnyulódnak a vénlegényekkel s álcázott komolysággal figyelik az öregeket, közülük is főleg Jánost.

A család utolsó élő tanúja Küsztendi Baba a 103. születésnapját ünnepelte, amelyre számos távirat érkezett a világ minden sarkából, de még Almásmálomból is. Kiszálltak a jól fűtött mikrobuszból a fotóriporterek, akik annyi lelkesedéssel csattogtatták méregdrága masináikat, mintha egy aranyérmes szarvasbikát fotóztak volna az almásmálomi vadaskertben, ahol Bóverly Tivadar bátyám volt a fővadászmester, amíg ki nem […]

Prológus Május 29. Annyira sötét van… és én annyira félek. A szél süvít, az ablakokat csapkodva tombol, tör és zúz, akár az ember, akárcsak Ő. Mert Ő elvett tőlem valami fontosat, nagyon fontosat… és most magányos vagyok… A szél tovább verdesi az ablakokat, esőcseppek fájdalmasan koppannak a tető redőzött felszínén. Hangos, mintha a fülemben dübörögne […]

Hogyan sírok én, gazember?! A ZOKOGÓ MAJOM épülete ma már nincs meg, de tovább él a romantikája. Valamelyik napon, amikor a romos és poros telek lábánál megálltunk s kissé megilletődve pillantottunk a téglarakásokra, azon tűnődtünk, hogy is fűzhet annyi embert oly sok emlék, hála és szeretet ehhez a zsebkendőnyi helyhez, amely a megszépítő távlatból az […]

– Szóval, mint mondtam, újítani fogunk. Mégpedig ab ovo, a tojástól, mert azért mégiscsak szégyen, hogy mialatt mindenki újít, reformál, mi, tanügyiek csupán vitatkozunk erről. Hát ennek vége, beszélje­nek a tettek! – hadonászott egyik tanügyi értekezleten a kopasz igazgató. – Helyes, úgy van! – bólintott rá buzgón néhány pedagógus.

A patkó Már a patkó megtalálásának körülményei sem voltak éppen szerencsésnek mondhatók. Amikor meglátta a kocsiúton és érte hajolt, távoli rekedt ordítást hallott, de akkor még ügyet se vetett rá. A patkó hatalmas, szép példány volt és teljesen lekötötte a figyelmét.

Báktáló, Jánas! Jó szomszédunk, Sanyi bácsi a ’70-es években tette le a kőműveskanalat, s nyugdíjaztatása alkalmával, édesanyám unszolására, búcsúbeszélgetést készítettem a vén kőművessel*. Bizony, nem volt könnyű élete. Sokáig Bukarestben dolgozott, aztán a „Konstancia” kikötőt építették, mindenhol megbecsülték az erdélyi mesterembert, de románul halála napjáig sem tanult meg rendesen. Többnyire úgy társalgott az első Ritz […]

A verseny Színház után vacsorázó társaság gyanánt verődtünk össze. A darab is, és ennélfogva a vacsora is nagyon korán végződött. A társaság nagyobbik felének még nem akaródzott hazamenni. Kivált a hölgyek agitáltak hevesen amellett, hogy menjünk valahová. Aki az urak közül habozni mert és gyáván ugyan, de mégis a hazamenésnek igyekezett hangot adni, azt letorkolták […]

A Zsan Zsák utca avatása Általában úgy tartja a tudomány, hogy a világegyetem kivételével mindennek van kezdete és vége. Kevesen tudják, hogy e törvény alól nemcsak a kozmosz a kivétel, hanem a zsákutca is. Ha az Akadémia megkérdezte volna városunk nemes tanácsát, az érdemes grémiumnak köszönhetően ma sokkal okosabb volna. De az Akadémia köztudomásúlag nem […]

A Németh-kormány és az MSZMP bukása után Magyarország is lépett egyet előre: kezdett rendszert váltani, ami nem kis dolog, ha tekintetbe vesszük, hogy évtizedek óta reszkettünk Prokrusztész ágyában. Gergely felmérte a változás fontosságát, kipattant az ágyból, és Prokrusztész, illetőleg a főnöke elé perdült. – Éljen az Antall-kormány!

Hatalmas gabonalerakatba hívtak meg, hogy tekintsem meg az új épületet, esetleg vágjam is el az avatási szalagot. Óriási hambár, nagy elválasztó falakkal, a falak között elkülönítve egymástól búza, árpa, zab, rozs magrengeteg, ültetésre várva. Caesar ideje jutott eszembe, az ókori Róma. Ott is valahogy így nézhettek ki a raktárak.

A paraszt is föltalálja magát. (Vásári esemény.) Örülök szivből lélekből, ha honfitársaim közt leleményes elmére akadok, s nem tarthatom magamat vissza a nevetéstől, midőn látom, hogy kaputos barátomat is rászedi egy bőrnadrágos paraszt. Pedig ez gyakran történik az életben.

Az asszony főzött, Bódog újságot olvasott. Átböngészvén a faliórára meredt: fél tizenkettő. Tizenkettőkor ebéd, utána alvás, tévé, vacsora. Nagyjából ennyiből állt a napi program. Sétálni, szomszédolni nem szeretett. Pedig nyugdíjas létére ugyancsak ráért. Kedvére barkácsolhatott volna, esetleg kertészkedik, malacokat nevel. Ehelyett inkább a nappaliban csücsült, nézte a tévét, és nosztalgiázott, Régente bizony nem ért rá […]

Sok kéziraton dolgozott. Alig várta már az új folyóiratát. Fél tizenkettőkor lement a lépcsőházba, a leveles szekrényekhez s kinyitja a ládát, melyben újságja szerepel. Dani oda volt az örömtől. Amikor megy fel a lépcsőn, látja hogy egy ajtó épp csukódik be. Karcsi volt az, a harmincéves lakótárs aki ügyvédként kereste a kenyerét, de most szabadságon […]

Szépiát ettem 18. vasárnap, Velence. És még sok mindent szeretnék enni, mindenféle halakat, pókokat, rákokat, tengeri rózsát, meg azokat a kis furcsa csikókat, ezeket az eleven sakkfigurákat, amik a tengerben vannak. Szemem és fülem és orrom és ujjam kevés, hogy ezt a csodavilágot, ezt a nagy, híg tömeget befaljam és szétárasszam – az ínyemmel és […]

Wilkins egykedvűen bámulta az erdélyi tájat. – Valaki drakulázik velünk, próbált tréfálni Ionuţ, a helyi nyomozó. Szászrégent jócskán elhagyva egyik kanyarban hirtelen fékezett, majd a közeli vasút irányába mutatott. – Itt vannak – mondta halkan. A műúttól alig kétszáz méternyire magasodott a töltés, de a fák némileg eltakarták. Mellette zubogott a folyó, mint valami hegyi […]