Nyolcvanhat

Egész délelőtt boldogtalan volt (rosszul is aludt) előző napi ostobasága miatt. Olgára is haragudott, mert sápadt volt. „Még mindig menstruálsz, babám?”, kérdezte magában bosszúsan, de azután nem törődött a dologgal. Ez már délután volt, s végre meg is nyugodott egy kicsit. Most becézte magában Esztert. „Igen, dédelgetnem, simogatnom kellene szegényt…”, gondolta. Szegényt? „Hátha csak játszik velem…”. Ettől a közhelytől egészen lehangolódott, mert most hülyének is érezte magát. „Egy nőnek a flört olyan, mint nekem a cigaretta…”. Ezt a gondolatot sem találta nagyon eredetinek, s csak legyintett. „Mit tudnék kitalálni, hogy végre kibeszélhessük magunkat?”, nézett fel elkeseredetten a mennyezetre (az ég helyett). „Persze ha ő is akarná…”. Olga közben arról beszélt, hogy most újra fel lehet iratkozni színes tévére. – Mégiscsak más lenne az élet! – mondta ábrándosan, de gondterhelten is, mert a készülék ára járt az eszében.

---

Nyolcvanhét

Róbert kiszökött az irodából, mert nagyon ideges volt. Elment, szaporán lépkedve, mintha igyekezne valahová, a közeli kisparkig. Megállott egy csodálatosan, buján virágzó aranyeső-bokor előtt. „Ezt valamikor Olgával lestük, az első aranyesőt!”. De most számítgatni kezdett magában, a régebbi tapasztalatai alapján. „Legalább két, két és fél órára lenne szükségünk, hogy maradjon idő egy jó ölelésre is”, gondolta. „Ha ugyan akarná…”. És érezte, hogy kezd ébredezni benne a vágy. „Előbb jól magamhoz szorítanám, hogy érezzem a mellét, még ha ellenkezne is…”. Továbbment, most a frissiben kiültetett árvácskákat nézte. „Azután jöhetne a duma… de inni is kellene valamit, nem kávét…”. Idegesen cigarettára gyújtott a sovány csomagjából. „De hol?”. A gondolatai valósággal elszíntelenedtek. S hogy igazolja a távollétét, visszatérőben egy trafik felé került. Cigaretta nem volt. Vett két nagy doboz konyhai gyufát. „Ţigări mîine (Cigaretta holnap)”, mondta a bodorított hajú trafikosnő. Ez a frizura új volt! „Úgy látszik, fogtál magadnak egy ürgét”, gondolta Róbert. „Azt biztosan nem hagytad cigi nélkül…”

---

Nyolcvannyolc

Két tanácskozás után Róbert holtfáradtan ért haza. Meglepetésére Olga főzőcskézett, a lakásban kellemes illat terjengett. Mondta is Olgának. – Mint minden valamire való erdélyi háziasszony konyhájában… – felelte mosolyogva Olga. „Bezzeg ha franciák lennénk – gondolta Róbert -, Eszterrel már régen itt hagytunk volna csapot-papot, és üthetnék bottal a nyomunkat”. Elkedvetlenedett, de később jó étvággyal evett az Olga főztjéből. Határozott mozdulattal, szó nélkül, elővette a szekrényből az üveg ribizlibort, amelyet Jucitól kaptak még régebben. Két pohárral ivott meg belőle, egyedül, Olga csak nézte.

---

Nyolcvankilenc

Ebédeltek, későn, amikor reájuk csengetett a felső szomszédasszony, egy vasúti tiszt özvegye. – Két kamion hagyma érkezett a piacra – közölte felhevülten, és mutatta a hátizsákját (mert azzal járt bevásárolni). Róbert rosszkedvűen abbahagyta az ebédet, és lement az udvarra. – De tíz kilónál többet ne vegyél – szólt utána Olga -, mert Eszter is rendelt valamit… Csak reánk zöldül. – A garázsból elővette a bevásárló kocsit, és cigarettázva elindult. (A piac közelében lehetetlen volt parkolni). „Ha nem ebben a rendszerben élnénk – gondolta -, nem lenne botrány a szökésünkből. Senki sem szaglászna utánunk, kivennénk egy lakást valahol messze… Nincs megoldás! Még albérlőknek sem fogadhatnak be, tilos…”. Felragadott egy zsákot és beállott a sorba, a mérleg elé. Tizenkét kiló volt, csodaszép vöröshagyma. Most már elégedett hangulatban fordult visszafelé. „Megmondom Olgának, hogy adjon most ő néhány kilóval Eszternek”. És még nevetett is magában.

---

Kilencven

Este színházba mentek, az óváradi operisták ária- és dalestjére. A rengeteg ember között nem tudtak beszélni Eszterékkel, csak integettek egymásnak. Eszter egy feltűnően nyugati származású blúzt viselt, többen megnézték. Olga sem hagyta szó nélkül. – Azt mondta egyszer – súgta a Róbert fülébe, amikor szünet után visszamentek a helyükre -, hogy megunta az intézeti kötényeket… Árvaházban is volt. – Ez jó a káderlapjához – mondta fölényesen Róbert. És éppen akkor elkapta Eszter tekintetét: Őt nézte! „Édes! Édes!”, mondta magában. „Ha most veled mehetnék haza…”. Csaknem könny szökött a szemébe, miközben a zenekar rázendített a Kék Duna keringőre.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész 2. rész 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész, 17. rész, 18. rész, 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ