SALVADOR DALÍ

Leborotváltatja a fél bajuszát, tigriskölyköt vezet pórázon, és önmagáról harmadik személyben beszél: Salvador Dalí a legzseniálisabb ember, aki a föld hátán él. Mindezekből felismerjük a polgárpukkasztó szándékot, s eszünkbe idézzük a szürrealisták egykori lázadását, amikor minden kikényszerített pofon oly diadalmasan csattant számukra, akár az új törekvéseket jelző díszlövés. Az emberek azonban manapság a szembetűnőbb és sorsmeghatározóbb jelenségekre tartogatják meghökkenésük és fölháborodásuk üzemanyagát, s immár a nyárspolgárt, sem oly könnyű kihozni a sodrából. Legföljebb mosolyog, ha Dalí bohócsapkáját, szeszélyesen magára kapkodott ruházatát szemléli. Nagy kókler az öreg is ! – gondolják némelyek, de nincs igazuk. Mert ugyanaz a Salvador Dalí, aki megfestette Az emlékek állandóságát, s akit a szín és az elvonatkoztató gondolat összjátékában sokan Picasso fölé emelnek, önmagát legtöbbször ilyenszerűen értékeli józan perceiben: „No igen, körülbelül már tudok annyit, mint egy középszerű reneszánsz mester.” Arról persze már nem ő tehet, ha az egyén lázadása a köztudatban manapság lassanként hobbyvá szelídül…

A miniatűrök, amelyekből válogattunk, sajtóbeli lefutásuk után előbb a szerző Kenyér és gyertyaláng, Dacia, 1975), később (válogatva) a Nyargaló ihlet (Kriterion, 1988) c. köteteiben jelentek meg.

Előzmények: 1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész / 22. rész / 23. rész