Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Péter László: A közvélemény szociológiája

(Alutus Kiadó. Szociológiai könyvek sorozat, 2002. Megjelent a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszéke Magyar Tagozata és az Alutus Kiadó közös tudományos és tankönyvkiadási programjának a keretében. Lektorálta: Magyari Tivadar.)

„Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” – idézik több fele és több nyelven a Churchillnek tulajdonított mondást, amelynek eredetét azonban nem találni sem a korabeli angol sajtóban, sem a különböző jegyzőkönyvekben. Állítólag Mark Twain nevéhez is fűződik egy hasonló mondás: „Léteznek kis hazugságok, nagy hazugságok és statisztikák” – de ennek az eredete is bizonytalan. Annyi azonban bizonyos, hogy az egyébként semleges számsorokkal adott célok érdekében nagyon könnyű politikai bűvészmutatványokat végezni, és nincsen ez másképpen a különböző közvélemény kutatásokkal sem. Léteznek olyan témakörök, amelyekről a politikai hatalmat birtoklók csupán azért kérdezgetnek, hogy az általuk sugallt és saját híveik által visszaküldött válaszokat önmaguk igazolásaként általánosíthassák az egész társadalomra, egy adott térségre vagy közösségre, annak megfelelően, hogy éppen mi áll az érdekükben. Szóval, a közvéleménynek már a megfogalmazása is meglehetősen bonyolult, nemhogy a kutatása, ezért is vettem igen nagy érdeklődéssel a kezembe az akkor már a Babeş-Bolyain tanító, csíkszeredai Péter László (1973) szociológus könyvét, aki nem csupán Európában, hanem a közvéleménykutatások szülőhazájában, az Egyesült Államokban is féléven át tanulmányozta ezt a mifelénk roppant felszínesen ismert társadalomtudományi vizsgálódást. Voltaképpen szociológia-hallgatóknak írta a könyvet, de én ma is minden médiamunkásnak a kezébe adnám, sőt mindazoknak, akik néhány facebook-komment nyomán messzemenő következtetéseket vonnak le bármiről, ami napjaink hihetetlen mennyiségű információ-zuhatagában éppen eléjük kerül. A könyv ugyanis mindenekelőtt meghatározza az alapvető fogalmakat, erre építi fel mindazokat a modelleket, amelyeket a világ más tájain már alaposan tanulmányoztak és kerülve a kizárólagosságot, mindig rámutat azokra a kételyekre is, amelyek a kisebb-nagyobb társadalmi vizsgálatok esetén mindig fennállnak, hiszen bármiféle méricskélés beavatkozást jelent adott helyzetekbe, amelyek ennek eredményeként akár módosulhatnak is. A tévériporterek különösképpen jól ismerik azt a mozzanatot, amikor kamera és mikrofon nélkül az alany bármilyen kérdésre szívesen és szépen válaszol, de ha élesbe fordul az interjú, akkor a hang elakad és a mosoly eltűnik. Péter László azóta még jónéhány tanulmánykötetet jelentetett meg, legutóbb pedig egy jónevű angol kiadó felkérésére olyan témához nyúlt hozzá, amelyet nemzedékem különösképpen jól ismer: a romániai rendszerváltás előtti tévénézések a hegyekben, mint közösségformáló tényezők. Izgalmasak voltak, nemde? Jóval izgalmasabbak, mint ma több száz csatorna közül válogatni. De azért azt hiszem mégsem kívánjuk vissza az antennák-akkumulátorok-sporttévék-autók-sörök-sátrak furcsa keveredését a fenyőfák övezte utakon és tisztásokon.

---

 

Ízelítő a könyvből

A kötet két fő részből áll. Az első része inkább elméleti, és ezt nyelvezete is tükrözi. Ebben a részben, a közvélemény jelenségének az episztemológiai felvezetése és kontextualizációja után a fogalmat alkotó „köz” és „vélemény” kifejezések történeti jelentésalakulását mutatom be. Ezután meghatározom a „vélemény” fogalmát, leltározom a vélemények kialakulásának tényezőit. A közvélemény más tudásformáktól való megkülönböztetése után a közvélemény társadalmi beágyazottságát és a kialakulását tárgyalom, illetve modellezem. A szociálpszichológiai vonatkozások, illetve a közvélemény különféle típusainak az értelmezései nyomán a társadalmi nyilvánosság kérdéskörét érintem. Mindezeket a politikai rendszer működésével kapcsolom össze, azért, hogy érzékeltessem: a közvélemény jelenségével foglalkozni sokkal többet jelent, mint a kérdőíves közvéleménykutatást végezni. A második részben a közvélemény-kutatás egyes dimenzióit tárgyalom: kialakulásának és professzionalizációjának a folyamatát, kritikáját, céljait és típusait. Valamint részletesen leírom a telefonos közvélemény-kutatás technikáját és romániai alkalmazásának aktuális-perspektivikus lehetőségeit.
A fejezetek jórészét példák követik. Ezek a példák az általunk végzett közvélemény-kutatások eredményei, táblázatok, kutatási eszközök vagy statisztikai adatok lehetnek. Célom az volt, hogy érzékeltessem, hogy adott téma miképpen kutatható…
Fel szeretném hívni az olvasó figyelmét arra. hogy könyvem korántsem meríti ki a közvélemény tematikáját, és csak egy lehetséges interpretációja a kérdéskörnek. Ez egy tankönyv, ami remélhetőleg az általam ismert és leglényegesebb információkat szintetizálja. Kiindulópont, amire alapozva az olvasó elmélyítheti tudását és érdeklődését. A könyv elolvasása nyomán az olvasó, bár nem lesz képes közvélemény-kutatást végezni – ez nem módszertani tankönyv -, képes lehet egy mélyebb betekintést nyerni a jelenség fő vonatkozásaiba.

*

A közvélemény érzékelésének szociálpszichológiai vonatkozásai. Példák az előbbiekben tárgyalt szociál-pszichológiai mechanizmusokra

A PLURALIZMUS INGNORANCIÁJA

– A volt kollektív gazdaság és az állami gazdaság, ijászék (az IAS az „Intrepriderea Agricola de Stat” román elnevezése, ami magyarul Állami Ipari Gazdaságot jelent, volt gépesített gazdasági farmok, megjegyzés tőlem – Péter L.) ügyében akkor a kilencvenes években, jobban mondva azok elején… hát mindenki azt mondta, csak nyűg volt, meg nekünk amúgy sem kellett, csak a kollektívbe be kellett állni, próbáltál volna nem be állni akkorjában. Nem olyan idők voltak, nem bizony. Mindenesetre abban az időben mindenki azt mondta, nem jó az, mindenki vegye ki a részit s gazdálkodjon egyénileg.
– Nem volt senki más sem más állásponton?
– Nem, senki sem mondott egyebet… a felszegi Jóska, meg műnk is, meg Pistáék is… hát mindenki a kollektívek felszámolása mellett volt.
– S a volt kollektív elnök?
– Hát, azt nem is tudom, lehet ő speciel nem akarta, nem is akarhatta, mert ő volt a főnök, de szerintem műnk többen voltunk?
– Mármint azok, akik a felszámolás mellett voltak?
– Igen.
– Régebben nem így volt, nem mondhattad azt, amit gondoltál. Megvolt a véleményed, de nem értettél vele egyet. Meg is járhattad, ha nem azt mondtad, amit a kommunisták elvártak.

A HAMIS KONSZENZUS

– Nekem itt semmi más konkrét lehetőségem nincsen, azt hiszem nem tehetek egyebet, mint itt mi, munkanélküliek mindannyian, ebben a szerencsétlen városban. Ülünk egész nap s várjuk, hátha lesz valami munka egyszer. Nem tehetek én sem mást. Ilyen az élet, nekünk már befellegzett, a bánya is rosszul megy, aki dolgozhat, annak sem mennyország az élete.
– S az a szomszéd, aki a Szeredába elment a varrodába dolgozni, áprilisban?
– Ő más volt, neki voltak kapcsolatai, nem mint a többinek. Az csak egy, fiam, közülönk. Ő régebb is ismert valakit Szeredába, az szerezte be, én meg nem ismerek senkit?
— De nem a szeredai tüntetések nyomán kapta azt a munkát? Amikor Dézsi (volt Hargita megyei prefektus 1996-2000 között, megjegyzés tőlem – Péter L.) megígérte, hogy tesz valamit a városért.
– Az is csak mese volt, nem megy az olyan könnyen, nekünk nem.

TÜKRÖZÖTT PERCEPCIÓ

– A lehetőségekről KT is azt mondta, igazatok van fiúk, így ebből nem lesz semmi, várhatjuk, hogy a kormány segítsen, mert ez a polgármester nem akar rajtunk segíteni. Ő is pont azt mondta, amit én.

A HARMADIK SZEMÉLY EFFEKTUS

– Hogy mit gondolok az elnökről? Hát… nem is tudom. A múltkor amikor Amerikában járt, akkor láttam a tévében, mennyien várták, mikor jött haza. Nem is tudom… rá szavaztam én is, de csak, mer tudtam, hogy a másikkal nagy bajunk lenne, nem jó, s a külföld sem igen szereti, így én is rá szavaztam, be kell ismerjem. De a felső szomszéd mondta akkor, hallotta a tévében, hogy erre kell, ezt mondta a magyar párt… szóval azért szavazott ő rá…

A HALLGATÁS SPIRÁLJA

– Nem vagyok benne biztos, mennyire lesz nekünk jó ez a szétválás. Az jó lesz, hogy nekünk meglesz a magunk polgármestere, de pénz, azt nem hiszem lesz-e több. Nem tudom, talán… a választásokkor, tavaly júniusban, a szavazáson arra is kellett szavazni, váljunk-e szét. Én kezdetben nem akartam, mert így már jó volt, rendes volt az akkori polgármester, s azt se tudtam, akkor mi lesz. De a templomban a választások előtt mindenki mondta, az emberek akarják, hogy legyünk külön község, a magunk ura, s meg lesz szavazva. Aztán gondoltam, ha már úgyis szétválunk, hát én is megszavazom…

---

Emlékkönyv: Domokos Géza hetvenöt éves

Kozán Imre : Fekete ugar

Bodor Pál: Monológ zárójelben. Röplapok versben, prózában

Imreh Sz. István: A kromoszóma

Mihai Flamaropol: 50 de ani de hochei în România

Méliusz József: Bukaresti kávéház

Tari István: Elmulatott jövő

Fodor Sándor: Levelek hazulról – haza

Implon Irén: Nagyváradi tollrajzok

Bedros Horasangian: Magányos ló az autópályán

Baracs Dénes: Chansonévek

Márton László: Harangok

Ferencz S. István: Nyári vándorlások

Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Az orosz birodalmi gondolat

Vofkori László: A tudomány vonzáskörében

Bilibók Ágoston: A Csíkszereda-Gyimesbükk vasútvonal története

Bitó László: Ábrahám és Izsák

Sándor József: Geometriai egyenlőtlenségek

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ