Mi történne akkor, ha máról holnapra arra ébrednék: nem és nem értem a körülöttem lévő világot? Vagy hirtelen megözvegyülnék? Ha elveszteném minden családtagomat, szerettemet? Ha tartósan lebénulnék és a világ kénye-kedvének lennék kiszolgáltatva? Kemény, de valós élethelyzetek mind. Hasonlóak ahhoz, mint amilyennel Thamó Kata Téboly-ának főszereplője egyik pillanatról a másikra szembetalálja magát. Hogy milyen is […]

„A Háry János humora nem szavak és szellemességek tojástánca, hanem észrevétlenül szétáradó burleszkhumor: a mindinkább tért hódító burleszkelem első jelentkezése a komoly színpadon.” — írta Aszlányi Károly a bemutató után a Nyugatban (Aszlányi Károly: Háry János. Kodály—Paulini—Harsányi dalműve az Operaházban. Nyugat, 1926/21.) A szöveg a Tóthfalusi Hajnal szerkesztette műsorfüzetben olvasható, és gondolom, nem véletlenül. Szabó […]

Mindenki hülye. Ez a benyomása annak, aki megnézi a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiakat Keresztes Attila rendezésében. Mindenki hülye, bár akad, aki „hivatalosan” (mint Samu, akit Váta Loránd alakít), és aki „feketén” (az összes többi), és a rendező erre „megy rá”: Lipittylotty (Hatházi András) németesen marha, Tipptopp (Bogdán […]

Házad bárhol lehet, de hazád csak itt. Ugyancsak tetszetős és persze jóval mélyebb értelmű a két magánhangzó megcserélésével kialakított szójáték. Nem először találkozom vele, hiszen a székelykapu-feliratok nem hivatalos sorrendjében az utóbbi években kissé előbbre is került, a magam kis közvélemény kutatása nyomán pedig többen is úgy vélekedtek, hogy Vass Albert idézet, noha nem az.

A Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézetének Erdély másfél évszázados történelmét feldolgozó előadássorozatában Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója tartott előadást az 1940 és 1944 közötti ötven hónapos időszak Erdélyéről. Az angol nyelven elhangzott előadást követően Ablonczy Balázs történész a Bukaresti Magyar Élet számára összefoglalta mondandója lényegét.

Magyar Költészet Napja, 2015 Hadnagy Józsefről  nem árt tudnunk, hogy 1950. december 7-én látta meg a világot Kolozsvárott, tizenháromgyermekes család elsőszülöttjeként. Dicsőszentmártonban érettségizett, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem közgazdasági karán tanult, utána Csíkszeredában, majd Marosvásárhelyen volt programozó. A diktatúra bukása előtt, 1989. október 11-e éjszakáján szökött át Magyarországra. Debrecenben él. Versei erdélyi és anyaországi lapokban jelennek […]

Magyar Költészet Napja, 2015 Valaki feltalálta a költészetet, és azóta pár ezer embernek nincs nyugta – írta néhány évtizeddel ezelőtt Ladányi Mihály, nagyjából abban az időben, amikor Székely János kijelentette: a költészet meghalt. Azt, hogy pár ezer embernek azóta sincs nyugta, bátran állíthatjuk, hisz új költők nevei tűnnek fel a folyóiratok és könyvek oldalain, természetesen […]

Nyelvrokonaink, a finnek kisebb kulturális válságba sodorták magukat a Kalevala ürügyén. A tisztánlátás érdekében – és a mindenhez hozzászólók előzetes eligazítása céljából – néhány fogalmi alapvetést előrebocsátunk.

„… mindig arról írok, amit látok. És így látom én az Internetet: olyan mint egy óriási karnevál, mint egy erdő teli fantasztikus állattal, mint egy labirintus, amelynek valamennyi sarkában ott bújik az, ami meglephet. Mint egy óriási könyvtár. Az angyalhoz hasonló, az csak vicc – valakinek ugyanis ellenőriznie kell a küszöböt, az átjárót, őriznie kell […]

Nem mese ez, gyermek! – mondanám, némi plagizáló tunyasággal mindegyre, de mire kimondanám, már fel is ébred bennem a kétely: – De mese! És ez nem dac, mert mind a két állítás: igaz. E kettő között húzódik meg számomra (is) Szépvölgy. Ellentett irányok mentén rajzolódnak ki erővonalai. Mintha mágnespatkó lappangana valahol, egy láthatatlan zugban, nem […]

Mit csinál a Köd? Paradox, de a könyv alapján elmondhatjuk: elleplez és leleplez. Ha mindez nem járna komoly következményekkel, akár paradoxon is lehetne. De nem az. Amint egyszer megtelepedik, hiába tűnik nyugodalmasnak, békésnek, olvatagnak, mozdíthatatlannak, áttetszőnek, mégis diszkrétnek, kellően titokzatosnak, azt lehet mondani, hogy a Köd az egyik legnagyobb rendbontó, amit valaha ismertünk.

Felületes ítélkezésre az az ember első benyomása, hogy Gergely könyve a Fodor Sándor-féle Csipike-történetek nyomvizein halad majd. Ott találunk ennyi szereplőt erdő-mező lakói közül, egyesek még rokoníthatók is a szépvölgyi figurákkal – talán csak elnevezésükben különböznek –, de aztán, amennyiben a gyors összehasonlítást alaposabb vizsgálat követi, rájövünk, hogy ezen állítás csak akkor érvényes, amennyiben elfogadjuk, […]

A színhely, Szépvölgy a neve után csakis szép lehet. A szerző nem írja le a számunkra, nem kápráztat el lírai finomságokkal, hogy kényelmesen magunk elé képzelhessük a kies völgyet: elégedjünk meg annyival, amennyit a könyv főszereplője, a Köd lát belőle: „ Felcsillant a szeme, amint megpillantotta, annyira csodálatos volt. Futárai jelezték ugyan, hogy szép hely, […]

1. Egy olyan mon­dat­tal kez­deném, amely na­gyon távol áll a kon­fe­ren­cia „eszméjétől”, mégis en­nek a kérdéskörnek a tövéről szárma­zik. (Már ugye ha le­het egy kérdéskörnek töve. Mond­juk, hogy le­het.) A mon­da­tot Kányádi Sándor bátyánktól hall­hat­tuk, az átte­le­pedési hullám kellős közepén, jó hu­szonöt évvel ezelőtt: „Aki el­megy, az nem is tar­to­zott soha közénk!” (Ol­vas­ható A sza­ba­dulóművész […]

Ma­gam is láttam, hogy tűnik el a föld felszínéről akár egy-két óra le­forgása alatt egy-egy em­berélet munkájának látható jele, mi­kor lángok éget­nek fel családi hajlékot vagy va­la­mely ko­mo­lyabb gaz­dasági épüle­tet. S ugyan­ak­kor láttam és érez­tem a szom­szédság, a fa­lus­fe­lek segítőkészségét meg­nyilvánul­ni éppen ott és éppen ak­kor, ahol és ami­kor szükség volt. Szülők és nagyszülők aztán […]

6. A kötet záró fejezete a legrövidebb: nem más, mint a szerző vallomása az életbe való kiszabadulása utáni évekről. S mivel ő az első könyvben elég részletesen beszámolt saját életéről, gondolatairól, szenvedéseiről és vágyairól, ezúttal rövidre fogta a szót és csak azt mesélte el, ami a történet lezárásához éppen szükséges. Vaszi Marika életének kibontakozását úgy […]

5. Szász Melindát (Trompi) édesanyja hétéves korában adta be a segesvári árvaházba. A jegyszedőként dolgozó asszony nem ért rá gyerekeivel foglalkozni, a gyámhatóság pedig kötelezte, hogy beadja őket biztos helyre. Melinda legnagyobb traumája az volt: nem értette, mi történt vele és hogy miért. „Csak kérdések, miértek voltak bennem” – fogalmaz ma. Pedig az otthonban nem […]

4. Szőcs Călin (Pisztoly) apja magyar, anyja román ember. Életútja kalandos fordulatokban gazdag. Szeret sztorizni, sok csíny történetét ismeri, a végüket rendszerint a móka felé hegyezi ki. Pedig élményvilága épp olyan siralmas, mint a többieké. S az ő viselkedése is, ennek megfelelően kiszámíthatatlan, könnyen fellobbanó. Gernyeszegről került Csíksomlyóra, ami számára egyúttal nyelvváltást is jelentett. Minden […]

3. Tamás Sándor (Csonti) bukaresti születésű, ám Marosvásárhelyen kezdődött árvaházi karrierje: „ottfelejtették” egy bölcsődében. Életútját tekintve talán az övé a legtekervényesebb, legszínesebb, s lépten-nyomon tapasztalhatjuk, mennyire kapcsolódik a többiekéhez; amin végül is nincs miért csodálkozni, hiszen az árvaház is egy szükség teremtette „nagy család”. A Tamás Sándor furcsa viszonya hozzátartozóihoz egyben jelzi azt a végzetes […]

2. A sepsiszentgyörgyi Kozák József az anyja mellől került árvaházba. Hogy miért? Okát máig nem sikerült megtudnia. Csak arra emlékszik: örökre meggyűlölte a betonfalakat. De valamilyen „csoda” folytán elmondhatja: szerencséje volt… 1985-ben kerültem ki a csíksomlyói gyerekotthonból. Kőművesként végeztem, de egy évet sem dolgoztam a szakmámban, mert bekerültem a sütőiparba, így pék lettem. Szerencsésnek mondhatom […]

A könyv szereplői mondják… 1. A cigány származású Nyisztor Piroska, sorsa vargabetűiről beszámolva, elmondja: azt hitte, hogy Attila nevezetű magyar fiú iránti szerelme – az első átélt és őszintén átérzett érzelmi kapcsolata – átsegíti az életkezdés nehézségein. De nem volt mit kezdeniük se magukkal, se egymással: hányódtak munka és lakhatóság után nézve, majd Piroska „megterhesedett” […]

„Tavaszi szél vizet áraszt. Minden víz megárad tavaszkor. Gondolom, Afrikában és az eszkimóknál is történik valami ilyenkor. Történt valami: »ilyenkorvan«. — Itt állok újra a kétvízközi hídon, és szokásom szerint egyet gondolok — magamnak mást mondok —, dagad a Szamosunk — azért is lepillantok — ” Aki ismeri Palocsay Zsigmond stílusát, az sejti már, hogy […]

A szabadság árvasága A tavalyi évben sokszor jutott eszembe Vaszi Mária: mi van vele? Sikerült-e állnia a szavát? Egy esztendővel ezelőtti találkozásunkkor ugyanis azt mondta, hogy akkor megjelent árvaházi könyvének (Tíz év csíksomlyói gyermekotthon. 1983—1993) folytatását tervezi – megírná néhány volt sorstársának az életpályáját, azt, hogy kinek-kinek az árvaházból kikerülve merre kanyarodott a sorsa. Első […]

Csapdában Nyilvánvalóan kitetszik az eddigiekből, hogy olvasóként képtelen vagyok szabadulni a Vaszi Mária könyvének erőteljes hatása alól. Éppen, mert egy pillanatig sem akarja írónak tartani magát, csöppet sem irodalmi babérok reményében ült le megírni vallomását, tiszteletem és elismerésem irányában egyre csak nő.

A köztes lét dialektikája Azon kapom magam, hogy elemzés helyett legszívesebben a Vaszi Mária könyvét „mondanám fel” lelkesedésemben, annyira pontosak és árnyaltak az ő válaszai, megállapításai arról a köztes létről, amelyben egyaránt megtalálható a rosszban a jó, akár a jóban a rossz. A vakációk „szabadságánál” maradva, tisztán láthatjuk, hogy a Máriáék életének igen csekély alternatívája […]