Egy nizzai nagyáruház kirakatában meglepő fölirattal látták el a hintaszéket. „Ez a világ legrégibb nyugtatószere“ – hirdeti a szöveg. Ennek a lírai gondolatnak egyetlen hibája, hogy a kereskedelem eredendő bűnében fogant. A reklámköltő valószínűleg rengeteget töprengett, amíg rájött, mivel keltheti föl a vásárlók figyelmét. Bár a hangulatkép a nyugalomról szól, be nem vallott célja a […]

A Kossuth utcában, és éppen ott, egy apró, és inkább kiskocsma kinézetűnek mondható ház falán emléktábla hirdette, hogy vásárhelyi éveiben ott lakott Avram Iancu. Na, ez már sok – ágaskodott fel a nagypofájú kamasz bennem, és még azt is kétségbe vontam, hogy járt egyáltalán a városban. A mi városunkban!

A Deák-féle kiegyezés, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte 1848-at teljesen felülírta. Mi értelme volt a szabadságharcnak, ha utána épp e szabadságharc eltipróival köt szövetséget a magyar. No nem a nép, hanem a rendi Magyarország. Hogy a dualizmus fölénytudatának engedve mindent és mindenkit behengereljenek a politikai nemzetbe. Ami a magyar térfélen kötelezően magyar, ehhez nem fér kétség. […]

Ahogy kilépek az ajtón, megszólal a folyosószomszéd. Hristos a înviat. Adevărat că a înviat – válaszolom neki, ez a húsvéti kötött szöveg. A reggeli köszöntés, mert csupa feltámadás a mai reggel, az első emeleti vendéglőig, és a vendéglőben. Mintha egy temető népe vonszolná magát valahova, mintha ők támadtak volna fel pontban éjfélkor, amikor megszólaltak a […]

Kereszt, keresztény, keresztyén, keresztényszocialista, keresztényszocializmus, keresztényüldözés, keresztény hitre térít, kereszténység, keresztvetés, keresztfa, keresztre feszítés. Kereszthalál. Keresztlevétel. György-kereszt; fehér kereszt, máltai kereszt, sírkereszt. Dél Keresztje. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Keresztes hadjárat, keresztes lovag, keresztes vitéz. Keresztút. Keresztelés, keresztelő, keresztvíz alá tart, keresztszülők: keresztanya, keresztapa. Keresztgyermek, keresztfiú, keresztleány. Keresztkoma. Keresztlevél. Áll, mint a fakereszt. Leszedi a […]

Trianon óta a románok és Románia minden rosszra jó magyarázat. Hogy elorozták a fél monarchia „tele spájzát”, mint egy fekete kabaréban kesernyésen sztendápolták tavaly vagy tavalyelőtt a tévében. Ez pontosan százegy esztendővel ezelőtt történt, a téma azóta is forró. Olvadt ólommal fölszaporított amúgy is forró kása.

Mnémoszüné most éppen alszik. Kár, mert nélküle nincs emlékezet, sőt, ő maga az emlékezet. Hogy a múzsák anyja is volt, most hagyjuk, akár hozzá is szokhattunk az efféle álláshalmozásokhoz.

Ez tényleg a tiétek? Tényleg, mondom, és még bele se pirulok a hazugságba. A ti körülbelül úgy kijár a nemeslevél felmutatásakor, mint a mi, amikor a király rendelkezik. A fejedelmi többes családi szabadalma. Azt hazudtam, hogy amit most előveszek a fiókból (az eszcájgok közül!), a család nemeslevele. Nem a Nicolausé, mert minket kétszer is nemesítettek! […]

„Neked adom ezt a világot” – mondja Géza apja halálos betegen a fiának. Persze bonyolult ez az „apa”, hiszen későn találnak egymásra, az után, hogy a gyermek az anyai nagyszüleinél nevelkedik, aztán az anyjával és annak férjével él, és ez az egymásra találás sem végleges, Géza nem lakik ott, csak ritkán és mozaikosan.

Nagyváradon 2011-ig Állami Színház néven működött együtt a magyar és a román társulat. Évekig tartó munkával, a legkülönbözőbb érvrendszerek latbavetésével sikerült a két intézményt különválasztani. Létrejött a Szigligeti Ede nevét felvevő magyar és a Regina Maria nevet viselő román társulat, és mindkettőhöz csatlakoztatottak különböző jellegű, már létező közművelődési intézményeket.

Történt pedig egyszer, hogy a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében Székely János felolvasta (vagy inkább egy kezében tartott papír fölött igen kifejezően előadta) Bajor erdő című versét. Ma is itt van a hangja a fülemben, s e rövid vers minden sorának tónusa az emlékezetemben: Mert kivesztek a farkasok, S mert nem vadássza senki őket, Itt girhesek és […]

Sánták, bénák menete. Varázsvölgyben, ami szakasztott ellentéte a Varázshegynek, épp most nyitják a strandot. Megjött a kicsi, sportos haj, a cicin valami műprém, de jól mutat, és fekete, csillogó, combhoz tapadó nadrág. Azt hittem, az egyik doktornő a sokból, délután a felmosórongyot kezelte a vendéglő átriumbában. Ki tudja, finom falat, maszkja eléggé törökössé teszi a […]

A címerek a nemesség olvasókönyvében vannak. Abból tanulják egy, sőt, több életre, hogy mi dolguk a világon. Sárkány, oroszlán, griff, s e háromból csak az egyik létezik valóságosan.

Ez a tölgyfaszék ezer évvel későbbi, mint ikertestvére a messzi északon. A Westminster-apátságban ténferegtünk a kőalakok kőkoporsóinál. A lefejezettek, a vállban vagy derékban kettévágottak megkövültek a pillanat borzalmában, de a többivel mi a helyzet? Akik ágyban, párnák közt haltak meg, még ha méregtől is, vagy csak itt, a szomszédban, a Towerban, mert betették őket egy […]

Ritkán járok el itthonról. Mármint vendégségbe, értsd ezen: bekopogok a rég nem látott valakihez, önzetlen szimpátiám bizonyítékaként. Hogy vagytok? Jól. És ti? Mi is. S a következő kérdés, mi újság nálatok? Semmi különös, hálistennek. És nálatok? Nálunk sincs semmi új. Na, ha már ilyen kiadósan elbeszélgettünk, akkor megyek. Azzal a kapu felé veszem az irányt, […]

Könyvet hoz a digitális posta. Címe: Az életed, Polcz Alaine, szerzõje Szávai Géza, s a kiadó, az ismert Pont. Polcz Alaine felé legalább három irányból lehet közelíteni: õ egyesek számára a többnyire a halállal foglalkozó pszichológus, mások számára az Asszony a fronton szerzõje, s vannak akik úgy tartották számon, mint a neves magyar író, Mészöly […]

Így maradtam. Ilyen csupaszon. Millió gyökérrel kapaszkodnék még a földbe, a fölnevelő anyaföldbe, s az élet földjébe – amely már nem éltet többé – , kifogytak, lehet, az ő tartalékai is -, vagy időtlen időkig nem élhet sem a Fa, sem az Ember…

A tejleves és a céklaleves színben sem hajaznak, ízben sem; ráadásul az egyik egy múltbani béke, a másik egy esetleges (jövőbeni) háború jelképe… Az élénkpiros szláv borscs és a hófehér svájci Milchsuppe egyaránt történelmi-nemzeti eledel, de míg az orosz (posztszovjet)-ukrán-lengyel térségben népszerű finom leves ’származása’ újabban szinte vérre menő viták tárgya, a beletördelt kenyérdarabokkal fogyasztott […]

– Németh László erdélyi kapcsolatai a Készülődés korában – „Itt állok és várom, hogy mellém gyülekezzenek mind, mellém gyülekezzetek ti, akik együtt csüggedtetek velem a viharban, mint tépett madarak. Énekeljük új idők új arculatát!” A mindössze tizenhét éves ifjú a nagybányai nyaraló gyümölcsösében, „az ifjú lelkesedés hajóján” hirdet programot, 1918. október 15-én, a nemzeti katasztrófa […]

Nincs lelkiismeret-furdalásom. Hogy a saját lelkiismeretembe fogok belefúlni, ha majd meghalok. Hadd áruljam el az utókornak életem legnagyobb tanulságát. És itt megállok, tulajdonképpen azt se tudom, melyik az a tanulság, és hogy van ilyen egyáltalán. Ha van: hogy Franz Kafka vagy Madách zseniális intuíciójából tudom, nem élhetsz úgy, ahogyan szeretnéd, és ez felér egy újabb, […]

Kedves Barátom, ha úgy képzeled a fejlődéstörténetet. ami itt nemsokára elkezdődik, mint a földit, akkor ezzel egyszer s mindenkorra leszerepeltél. Hogy valami a most még vagy már nem létező marsi tengerben néhány millió év múlva kikecmereg a partra, előbb kétéltű, aztán hüllő, és a homokba lerakott tojásokban ott mocorog a holnapi világnak a holnaputániba átörökített […]

Bon vojázs, a Marson most ősz van éppen. Így búcsúztam a Földtől, bár nem is tudtam franciául. Mindenképpen tanulságos: úgy is el lehet menni valahonnan és egy akármilyen nagy utazásra, hogy az ember anyanyelvén kívül egyetlen mást sem beszél. És tolmács sincs sehol. Milyen az ősz a Marson? Az amerikaiak, kínaiak, oroszok, arabok legfönnebb egy […]

Kigombolt, kávébarna, kötött mellénye árasztotta magából a hideg párát. Ott állt a mélyben, maga sem tudta mióta, a víz sípcsontja közepéig ért. Liftakna, lichthof. Ontotta emlékeire épült bánatát. Hogyan és miért? Értelemszerűen? Megérdemelt vagy kierőszakolt múlt ez? Kabátját elhagyta egy betonemeleten. Szemben a régi, föld alá zuhant lift.

Si je regarde tout à coup ma véritable pensée, je ne me console pas de devoir subir cette parole intérieure sans personne et sans origine; ces figures éphémères; et cette infinité d’entreprises interrompues par leur propre facilité, qui se transforment l’une dans l’autre, sans que rien ne change avec elles. Incohérente sans le paraître, nulle […]

Legelőször tán az Arno fölött átívelő Ponte Vecchión láttam. Egy percig Szerb Antal szemével akartam Firenzét nézni, az Utas és holdvilágot idézgetve félhangosan. Holdvilágnak világa: az Ómagyar Máriasiralom huszadik századi színeváltozása, amiben élt és amibe belehalt Szerb Antal. Lakat lakat mellett, egy-egy kisebbet is a nagyobbra zártak, tán egy olyan szerelmi mágia jelzéseként, amit érdemes […]