A Kisüzem környezetét illatossá tették. Pontosabban: örökké virágzó akácfákat ültettek oda, amilyen sűrűn csak lehetett. Szerencsére elegendő helyet hagytak annak idején a Kisüzem körül. Így rengeteg virágzó akácfának lett helye ottan. Messziről erdő hatását keltette. Nemcsak zaját, romlotthús-szagát, de füstjét is tökéletesen leplezte a Kisüzemnek.

A cári idők messzi távolában és sűrűjében kell kutakodnia annak, aki a Jeszenyin család hatalmas kőzetgyűjteményének kezdeteire kíváncsi. S még akkor sem lesz egészen egyértelmű a kép, hiszen annyi az oldalelágazás, hogy nem tudni pontosan, melyik is a vezérfonal. Az tény: valamelyik Jeszenyin ükapa elkezdte. Gyűjtött, felvásárolt kisebb gyűjteményeket, s kialakult az a kollekció-mag, amit […]

Ha kísérletező kedvében volt Diodál, együltében akár három-négy találmányt is kiötlött, pedig csak Vízkeresztkor töltötte a tizenkettőt. Kipattant belőle. Csak úgy jött neki, mint másnak a tüsszentés, a sírás. Arra született. Az iskola neki annyi volt, akár a kabátnak a szivarzseb. Tán még annyi se. Hol beszélő követ, hol szivacs-acélt, hol homoksavat húzott elő a […]

A kifogott halakkal sok mindent lehet csinálni. A kifogott hal olyan, mint a leélt élet: a leélt életet lehet vizsgálni, mi volt benne jó, mit vétettünk el, újra kezdenénk-e, ha lehetne, vagy pontosan úgy volt értelme, ahogyan leéltük. A ki nem fogott hal talány, amiről csak annyit tudunk, hogy van, mert eddig is volt, és […]

A vonattal érkező újoncokat egy köpcös altiszt kiabálta össze. Lehettek vagy százhúszan, ahányan, annyifélék. Az egyik didergett, a másik vakarózott, a harmadiknak húgyozhatnékja támadt, a negyedikről esett le a nadrág, annyira sovány volt, az ötödik népdalt dudorászott és pálinkaszagot árasztott. És így tovább.

A helyszínen kilencvenegy fokos meleg van. Nem érezni annyinak. Jönnek a vidám tengerészek meg a vihorászó könnyűlányok. Ilyen a vasárnap. Folyik a sör, a gépzene, a rövid szerelem. Egyik tengerésznek az orra vére is. Élelmes kölyök vödör apró jéggel sürög az asztalok között. Egy dolcsi egy marék. Veszik, és halántékukhoz szorítják. Helyrejönnek kicsit, és rendelnek […]

Nagy volt a riadalom, felverte a tajgát. Szirénázó, villogó autókon száguldoztak a biztonságiak. Hemzsegtek. Mutogattak. Most látszott csak, hogy mennyien ügyelnek. „Ezek itt, most szőröstül-bőröstül bekapnak” – gondolta az intézet falfehér kapusa, és pár soros búcsúlevelet rótt sebtében nejének, amennyiben ő többé nem érkezne haza.

A rét kellős közepén megállt a hathúszas személyvonat. A szénagyűjtők csodálkoztak. Az utasok csodálkoztak. A mozdonyvezetők, a kalauzok is csodálkoztak. Még a mezei nyulak, a dongók meg a távoli lovas szekerek is csodálkoztak, ha csodálkozásnak lehet nevezni azt a pillanatot, amikor nem az és nem úgy történik, ahogyan a menetrendben elő vagyon írva.

Üvegesnén át lehetett látni, akárhogy öltözött, könnyen áthatolt rajta a tekintet. Titoktalanság volt a titka Üvegesnének. Ebből jócskán származtak bonyodalmai, hiszen a kíváncsiak nem elégedtek meg annyival, hogy „neszesemmifogdmegjól”. Valami kézzelfoghatóbb kellett nekik Üvegesnéből, s ilyen-olyan cselekkel fekete meg zöld festéket itattak vele.

Amikor földjeinket még nem sajátította ki a „népi hatalom”, amit nálunk felé kollektivizálásnak neveztek, nagyszüleim felvittek a Palájra, ahol akkoriban jó félhektárnyi kaszálójuk volt s ott évente kétszer, ritkábban háromszor „szénát csináltak”. Az ám, de amikor felértünk a kaszálóra, a négytagú „delegációnak” csak a fele fogott neki a munkának, mert én még nem, nagyapám már […]

Szentiványi Bence amolyan helyi híresség volt városunkban, de egymás közt az emberek csak Esősnek emlegették. Minden valamire való színi előadás köréje „épült fel”. Ha selyemfiút, királyt, hősszerelmest vagy bohócot kellett alakítani, csak az Esős jöhetett szóba, de kevesen tudták róla, hogy született süket.

A falu egyetlen fodrászműhelye előtt hosszú sor kanyarog. A nők egymástól két méterre, maszkosan horgolnak, a férfiak, mintha mi sem történt volna, bevett szokásuknak hódolnak: szivaroznak és politizálnak. Fekete macska kóvályog a cipők és bakancsok között. Mereven feltartott farokkal meg-megáll és beleszimatol a levegőbe. Aztán egy ugrással eltűnik a templom udvarán, mint akinek fontosabb dolga […]

Nyolc után tíz perccel már mindenki dolgozott. Tulajdonképpen már fél nyolckor elkezdődött a munka, aktaelőkészítés, miegymás, úgyhogy nyolckor már el lehetett mondani: teljes gőzzel üzemelt a hivatal. Fülledt nyári reggelen ez talán kissé furcsa, ám itt mindig is rend honolt, nem hiába íratta ki asztala fölé Gozs igazgató a jelmondatot: Le a bürokráciával!

A sok régi könyv olvasása kimerítette a szemem. Egyik reggel arra ébredtem, teljesen be van dagadva. El is utaztam Vásárhelyre, a patikába, hogy valami orvosságot vegyek. Mondom a patikusnőnek, szemcseppért jöttem. Azt kérdi a patikusnő, mire kell nekem a szemcsepp. Mondom a patikusnőnek, a szememre kellene, tessék nézni, már csak egy csepp a szemem. Be […]

Még kollektivizálás előtt történt, hogy Rózsa nevű kancánk „vemhesnek találtatott”. Nem lett volna ebben semmi kivetnivaló, de a nevezett hölgyet soha senki nem látta párosodni, sőt még csődörök közelében sem forgolódni, így aztán apám el sem hitte áldott állapotát, amíg maga az orvos rá nem bólintott a helyzetre.

Valamit azért mond a ballada is. Sőt, egy egészen pontosan megfogalmazott lényeget, csak érteni kell azt: „Amit raktak délig, leomlott estére,/ Amit raktak estig, leomlott röggere.” Mert, hogy itt az emberlakta világ előmeneteléről van szó, mely mindig is nézőpont kérdése volt. Volt idő, amikor úgy látták, hogy elég a mész meg a homok. Megint máskor […]

Piacra menet, alig pár lépés után, átszaladt előttem egy macska. Na, de nem akármilyen, hanem egy koromfekete, jól megtermett beste. Phű! Phű! – és két lépést hátra! Hogy nem tudtam én öt percecskével később kilépni a kapun? Akkor nem pont most slisszolna át előttem ez a dög!

Gyűrött újság az ócskapiac földjén, rajta egy könyv és egy lakat. -Vegye meg ezt a lakatot öreg, szép lakat, jó lakat, német lakat! És nem új lakat! Tudja, milyenek ezek a mai lakatok, öreg? Ezek a mai lakatok nem igaziak, szóval megveszi, vagy nem veszi meg? Igaz, kulcs nincs hozzá, de akkor is német lakat! […]

„egy percre megfogom, ami örök” (Kosztolányi Dezső) Amióta az eszemet tudom, mindig imádtam az iskolát. Mint aki első perctől tudja, ez lesz az élettere, életének értelme, célja, vágya: tanítani. Ennél szebbet elképzelni sohasem tud. Ma már, a második gyermekkorba érve, tapasztalja, igen, az iskola az a hely, ahol jól érezte mindig magát, mint valami sejtelmes […]

Mutass nekem egy épeszű embert, és én kigyógyítom belőle. (Carl Gustav Jung) Gépírója is van, de nem akármilyen! „Megleli a zsák a foltját!”,még gépírni is alig tud, no de ez még nem is elég, feszt járatja a pofáját, látszik, nem fél a főnökétől. De azért sem tudhat írni, mert úgy iramlik a főnök gondolata, s […]

A bicikliutat, azt írja meg legelőször is, amivel európai pályázatot nyertünk környezetkímélésből! No, azzal kezdtem én itt az európaiaskodást, hogy most már a járdán is külön biciklisáv van, nemcsak a műúton. Legelöl én jártam elől a jó példával, csak nekem olyan háromkerekű kellett, mert a Tohant már nem tudom egyensúlyban tartani, meg aztán nem is […]

(2020. május 7.) Apámnak valami miatt meg akarom mutatni a strandot a képes szótárban, de nincs meg az az oldal. Talán kiesett a lap. Nincs meg a német–román Bildwörterbuchban, nincs meg a magyar–orosz hasonmás kiadásban; keresem a Duden italianóban, a Pinloche féle képes szótárban és a Larousse-ban is…

Gyerekkoromban Nagyszalontán az volt a szokás, hogy az esküvői menet a templomból cigánybanda kíséretével vonult a lakodalmas házhoz (a vendéglői lagzik csak később jöttek divatba). Gyakran esett, hogy a muzsikára kiszaladtunk az udvarról „menyasszonyt nézni”. Rendszerint igen tarka látvány fogadott.

„Már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem…” leginkább ez a Bizottság-szám fejezi ki a helyzetemet. Szóval, ma este házibuli Arankánál. Meghívtak. És jön Ági is. Ti nem tudjátok mi ez. Kéj és kín, pont mint Adynál. Szóval nagyon akarom már őt, de nem merem.

– Amikor én olyan idős lehettem, mint te most, már állapotos voltam apáddal. De akkoriban az ilyesmi se nem osztott, se nem szorzott, már olyan szempontból, hogy senki sem tett ki engem a vitrinbe, hogy jaj istenem, el ne veszítsem a magzatot. Szabály volt, hogy ötnaponta friss kenyeret kell sütni, csakhogy nálunk az udvaron nem […]