(Kultikus sci-fi regény)

A 3. Antikrisztus

Hogy hány métert zuhanhattunk, sejtelmem sincs, viszont aránylag simán landoltunk.
– Jól vagy? – segített talpra Egyeske.
– Én jól, és a többiek?
– Mindnyájan jól vannak.
– Az űrhajó?
– Szintén sértetlen eltekintve néhány defekttől, de majd kijavítjuk.
– Csak szaporán, szaporán, még mielőtt végképp betemet a föld bennünket. Szavamra nem sokon múlt, hogy űrhajó helyett koporsóban ébredjünk – kémleltem aggódva a magasba. – De hol van Balambér?
– Az 1325-ös fülkében barikádozta el magát a nejével.
– Helyes. Tégy róla, hogy ez így is maradjon. Közveszélyes alak. Szigorúan el kell szigetelni a családtól. Mi hol vagyunk?
– Az érzékelőim szerint egy földalatti, főképp albínók lakta város közelében.
– De szívesen meglátogatnék egy ilyen földalatti kolóniát, annál is inkább, mert már régóta tervezem, hogy körülnézek egy kicsit idelenn. Apa, anya, nem volna kedvetek egy alvilági túrához?
– Volni volna, de nem egy ilyen apokaliptikus helyzetben, amikor bármelyik percben beomolhat valami fölöttünk – utasított el édesapám fancsalin.
Így hát maradtunk, s csupán belülről szemrevételeztük a környéket. Jókora, csatornához hasonló alagút volt. Ember sehol. Legalábbis kezdetben, aztán előóvakodtak az első albínók. Ki gyalog, ki gépkocsin járta körül az űrhajót, majd úgy, ahogy jött, csendben, a további ismerkedés szándéka nélkül odébbállt.
– Vajon mit akarnak? Csak úgy idetévedtek, vagy kémkedni küldték őket, és azóta is körülöttünk szaglásznak? – találgattam.
Apám arca elsötétült.
– Inkább a második. Hiába, a baj sosem jár egyedül. Nem elég ez az istenverte kataklizma…
– Boldi, a stílusod – prézsmitált édesanyám. – Nem válogatnád meg kissé a szavaid?
– Bocsánat! Szóval nem elég ez a kataklizma, a végén még fegyveres konfliktusba is keveredünk.
– Szent isten, meg akarnak támadni? – gyulladt be Zsú kajla fülű férje, Efraim.
– Az meg pláne nem hiányzik, merthogy utasszállító, nem hadihajó lennénk, sógorkám, amin pisztolyokon, no meg a sugárpajzson kívül egyetlen fegyver sincs – vallottam be kelletlenül. – Halló, Egyeske! – hívtam fel kommunikátoromon a kiborgot. – Hogy haladtok? Nagyon szeretnénk már fölszállni.
– Sajnos akadt egy kis probléma, de ne aggódj, megoldjuk.
Tovább vártunk hol a magasba, hol a jövő-menő felderítőkre pislantva. Végül felbukkant ez utóbbiak közt egy olyan muksó is, aki nemcsak megbámult, be is akart jutni a hajóba. Eh, hadd jöjjön, így mindjárt megtudom, kifélék-mifélék, és mi célból érdeklődnek irántunk.
– Nevem Kató Zebulon – mutatkozott be a csilivili öltözetű szépfiú. – Albíniai lakos vagyok, és szeretnék veletek tartani.
– Hova?
– Hát ahova ti mentek.
– És ha mi épp a Földet készülünk elhagyni?
– Akkor annál inkább, kapitány, mert már nagyon cukkol ez a sok vihar, rengés, vízözön. Százat teszek egy ellen, hogy mi már nem egy egyszerű átmeneti időszak, hanem az É-2 utolsó napjait élvezzük.
– Élnek itt albínókon kívül mások is? Olyanok, mint te például? – érdeklődtem kimérten.
Őszintén szólva nem nagyon szimpatizáltam a fazonnal. Nem bírtam a szerkóját, ahogy lotyog, illegeti magát, mint egy prostituált.
– Élnek, és újabban egyre többen menekülnek a föld alá, leginkább persze olyanok, akiknek nem jutott hely valamelyik űrhajón – kerülte el a tekintetem, miközben ő titokban alaposan meg­nézett magának.
Csak nem tetszem a köcsögnek?!
– Úgy hírlik, maga Hitler is hoppon maradt. Nem mintha sajnálnám, sőt, inkább örülök, mert egy ilyen Timur Engel-féle fasiszta még Istentől sem érdemel részvétet.
Hm, ez a köcsög még Engel korából ismerheti Adolfot, következésképp engem is.
– A SZIRP alelnökét is ismerted?
– Csak hírből. Kellene?
– Nem, de aki ennyire gyűlöl valakit, azt általában közelebbről is ismeri.
– Én nem.
– És az elnökét?
– Csak annyira, amennyire egy politikust, pártvezért ismernek.
Lekiabált az arcáról, hogy hazudik. Ha jobban belegondolok, akár albínókém is lehetne – húztam félre apámat.
– Szerintem is, egyébként indifferens, miután megegyeztünk, hogy senkit sem engedünk a hajóra.
Én azonban megkönyörültem rajta és befogadtam, mert hátha mégsem informátor. Hogy vehettem volna a lelkemre, hogy miattam haljon meg egyetlen ember is. Azért előtte – minden meglepetést kizárandó – még átvilágíttattam egy robottal.
– Ejnye, szépfiú, nem bízol meg bennem?
– Dehogynem, de minden űrhajónál ez a regula. Köszönöm. Most csak azért imádkozz, hogy fel is tudjunk majd repülni.
– Hogyhogy?
– Defektet kaptunk, úgyhogy akár vissza is léphetsz, ha nincs türelmed bevárni, amíg szer­vizeljük a problémát.
– És az mikor lesz?
– Egy perc, nap múlva? Erre én is kíváncsi lennék, mint ahogy arra is, miért nem lépnek kap­csolatba velünk az albínók. Te nem tudod?
– Nem, de nem is érdekel. Ők sem jobbak ám a Deákné vásznánál.
Alig szállásoltam el Katókát, eltűntek az albínók, egyedül mi rostokoltunk még Albínia környékén. Végül 24 óra kényszerpihenő után jelentette Egyeske, hogy még egy-két javítás, és felhúzhatjuk a horgonyunkat. Csakhogy mi történt? Az egyes albínók helyett egy egész, állig felfegyverzett hadsereg robogott elő a városból. Mellette Szergej Szergejevics Gorgyejev kimérái nyargaltak, s mire feleszméltünk, már körül is fogták a röpcsinket.
– Hívjátok ide Zebulont! – parancsoltam 40-esre.
Nem találta, tehát mégiscsak spicli volt, körülnézett, dokumentálódott. Még az sem lehetetlen, hogy megbabrált egy-két szerkentyűt, aztán lelécelt, hogy ómagyar szlengben fejezzem ki magamat. Na, így nyissunk ajtót manapság, ha zörgetnek az ajtónkon. Hogy ismert engem, az már hóttuti, talán vérig is sérthettem valamivel valamikor, és most eljött megbosszulni a sérelmét. Igen, ez valószínű. De miért nem emlékszem én is rá?
Családom megrémülve bámult ki az ablakon.
– Mit akarhatnak tőlünk az albínók? – rebegte Dzsamilla elfehéredett ajakkal.
Rögtön megtudtuk, amint az albínók hívójelére bekapcsoltuk egy kommunikációs csatornát.
– Itt XV. Szundjata Keïta, Albínia királya – tűnt fel a képernyőn egy afrikai népviseletbe öltözött albínó. – Felszólítom a Terra 144 parancsnokát, Antal Krisztiánt adja meg magát, és hagyja el teljes legénységével együtt az űrhajót! – makogott édenül.
Na, tessék, még egy ismerős, akiről fogalmam sincs, kicsoda!

(A folytatást jövő vasárnap olvashatják)

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész 5. rész ,6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész, 17. rész, 18. rész, 19. rész, 20. rész, 21. rész  22. rész , 23. rész, 24. rész, 25. rész, 26. rész,  27. rész,  28. rész, 29. rész, 30. rész, 31. rész, 32. rész, 33. rész, 34. rész, 35. rész,