1987. június 13.

Tegnap későn este szél támadt, mikor lefeküdtem és kegyetlenül sivított kunyhóm hol egyik, hol másik, hol mindkét oldalán. Rágöngyöltem fülemre a párnát és rögtön elaludtam. Később azt álmodtam, hogy kísértetek járnak a padláson. Nem hiszek kísértetekben és a házacskának nincs padlása. Lapos tetején mókusok szaladgálnak kora reggel.

Az álom felébresztett. Hunyt szemmel az ismertebb kísértettörténetekre gondoltam. Karen Blixen Helsingőri estebédjére. Egy hindu író – nevét elfelejtettem – novellájára. A szentimentális vén kísértet egyes szám első személyben írja le kalandjait. Imádja családját látogatni. Lábujjhegyen suhan át éjjel a falon és öreg lánya arcáról húzza le a takarót, hogy újra láthassa. A vénlány felébred és megőrül. Ezért másnap délben dugja fel lassan fejét háza lapos teteje mögül. A túloldalon dédunokái játszanak. Megpillantják az öreget, hanyatt esnek a rémülettől és kitörik a nyakukat.

Aztán a Ghost Goes West című film jutott eszembe. Az amerikai milliomos angliai kastélyt vásárol és a kastély minden kövét, a kísértettel együtt, átszállíttatja Amerikába. Bolondság, gondoltam. Kísértetek csak az öreg földrészek házaiban laknak. Ide nem jönnek át, ahogy a hellén istenek szellemei is csak a Földközi-tenger hegyei, és nem a Rocky Mountains fölött lebegnek. De tévedek. Kísértetet csak itt láttam, a nyugati parton, nem is egyet, hanem hármat egyszerre. Évtizedek óta teljesen elfelejtettem a történetet. Lázba jöttem, kiugrottam az ágyból. Most itt ülök a konyhaasztalnál és leírom a dolgot.

Előzmények:  1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész /