1987. június 15.

Mintegy mérföldnyire kunyhómtól kicsiny, mézeskalácsszerű mesebeli ház áll. Fiatal pár lakik benne, aranyhajú kislányukkal. A házat maguk építették óriási, mohos tölgyfa aljában. A ház déli oldalán szépen ápolt virágágy, inkább virágmező, nagy kert, kis somfa. A fiatalokat hippiknek is nevezhetném, de hozzá kell tennem, hogy a hippik újabb, javított és kifinomult változatát képviselik. Cserébe egy szimplább és nyugodtabb életért, búcsút mondtak a középosztály életformájának, igényeinek és aspirációinak. A fiatalember lovon jár a boltba meg a távoli városkába. Maga kapálja és öntözi kertjét és nagy, szép szövőszéket fabrikált. Amikor náluk jártam, a házuk előtti asztalnál ültünk és kamillateát ittunk. Társalgás közben megállapítottam, hogy mindhárman szövőszéken készült ruhákban járnak. Magasabb szellemi igényeket, úgy vettem észre, nem fejlesztettek ki; de minek is fejlesztettek volna?

Jó és szép, hogy itt Kanadában mindenki azt csinálhat életével, amit akar, és ehhez jelentős pénzösszegre sincs szüksége. Amikor azonban a vegyeskereskedés tulajdonosának, Mrs. McN.-nek megemlítettem a mézeskalácsos ház lakóit, enyhe rosszallással nyilatkozott róluk. Korántsem élesen; olyasmi itt nem szokásos. Egy fiatal férfi, aki vásárlását éppen átvette és akit még nem láttam, az ajtóból még visszafordult: „Furcsa emberek! A valóság elől homokba dugják a fejüket!”

Az illető, aki a megjegyzést tette, ejtőernyős overallt viselt száz százalék akrilból. Aligha kétes, hogy inge, alsóneműje és zoknija nylonból, vagy annál is jóval modernebb anyagból készült. Testén egyetlen milligrammot sem hordott olyan matériából, melyet Természet anyánk a magáénak vallhatott volna. Kint belefeküdt hosszú versenykocsijába és elviharzott. Hatalmas benzinfelhőt hagyott maga mögött. Kis darabkáját annak a benzinfelhőnek, mely lassan, de biztosan pusztítja el a földet, a vizeket és az erdőt köröttem.

Ahogy a füstfelhő után bámultam, feltettem magamnak a retorikus kérdést: vajjon kevesebb köze van-e az eleven lónak a valósághoz, mint a fémből, üvegből és vinilből összeeszkábált autónak? És vajjon jelen társadalmunk, mely konzervben, bútorban, ruhában, építkezésben, közlekedésben, szinte mindenben többre tartja a mesterségeset az elevennél, közelebb került-e a valósághoz, mint a régiek, akik elborzadtak mindentől, ami nem élő?

Előzmények:  1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész / 22. rész /