Nosztalgiával gondolok az Egyetem térre. 1990 kora nyarán: az volt a Forradalom. Én ugyanis azoknak az álláspontját osztom, akik szerint ’89 decemberében a népharag forradalomként tört ki, de a volt kommunista második vonal elorozta, megakadályozta kiteljesedését (beleértve, hogy „kisebb” vérontás árán elejét vették a jóval nagyobb vérontásnak, esetleg a polgárháborúnak). Az eszmeváltó megmozdulás az Egyetem […]

Megtörtént eset, ha csak a bukaresti napilap, amelyben ráleltem, ki nem találta (kitalációinak amúgy se szeri, se száma). De ha nem történt meg, akkor is jellemző. Félrészeg ember, éjfél után, a kormány épülete előtt. (Győzelem palota az azonos nevű téren, aki nem tudná, hol van: szemben a Soros-irodával és srégvizavi a rokonszenves Antipa Múzeummal.)

Amennyiben helytálló a forradalomnak az az ismérve, hogy a csőcselék átveszi a hatalmat, és uralkodik a józan ész és a normalitás ösztöne helyett, akkor bizony Romániában – nincs vita – forradalom volt, sőt, úgyszólván permanens forradalom van. A csőcseléket tömeglélektani kategóriaként értem, az indulatok alpári kifejeződéseként; ilyen értelemben tehát van egyszemélyes csőcselék is. A csőcselékesség […]

Kevés olyan fantáziadús népség van, mint a bukaresti. Képzelőereje az utánzásban nyilvánul meg leginkább – azt hiszem, alapjában véve nincs is olyan, amit ne tudna utánozni. Mesterművek születtek a „tartalom nélküli formák” (Titu Maiorescu) átvételében. Bizakodóvá tehet egy ismert példa, amit annak a valószínűségszámítási (a nagy számok törvényéből eredő) tételnek az illusztrálására szoktak felhozni, hogy […]

Hűséges olvasóim talán észrevették, hogy bizony néha keverem a fővárosokat. Kudelka úr szomorú története például nyilvánvalóan Budapesten jelent meg a magas irodalomban. A visszhangos román- magyar focimeccs, amelyről Casus belli? címmel vezércikket írtam, szintén Budapesten történt.

A nagy igazságokat, tudjuk, a filozófusok fogalmazzák meg. Meg a kupléírók. A kuplé nagy előnye a filozófiai okfejtéssel szemben az, hogy mindenki érti. Hátránya, hogy – ritka kivételektől eltekintve – végleges igazságot fogalmaz meg, megfellebbezhetetlenül, amire egy filozófus sose merne vetemedni,

Ahogy mondani szokás, két hétig Bukaresten függött a világ szeme/Bukarest volt a világ, de legalábbis (DK) Európa zenei fővárosa. Az Enescu Fesztivál, habár a rendezést/szervezést sokan elmarasztalták, művészi tartalmát tekintve talán az idén volt a legrangosabb és „életképekben” a leggazdagabb.

1. A héten a lottón kéttalálatos nem volt; a háromtalálatosok száma huszonhét, a négytalálatosoké kétszázötvenhat, az öttalálatosoké hatszázhuszonöt. A huszonhét háromtalálatost egyazon személy érte el, minthogy szórakozottságában huszonhétszer játszotta meg ugyanazokat a számokat. Nyereményét – tizenhét milliárd lejt – természetesen nem vette át, mondván, hogy számait véletlenül tette meg.

Még nincs az a nagymeleg, ami később, augusztusban lesz, a hajnalok még hűvösek. Megy az ember frissen műtve az utcán, a járdán, tegnap gyors zápor csiszolta fel az aszfaltot, a fák koronájában kitört a virágháború, minden lüktet, minden pattan szét a belső erőtől, mint süldő lányok mellén a kikeményített tavalyi blúz. Mintha folytatódna az éjszakai […]

Hatodízben rendezték meg a román fővárosban a nemzetközi könyvvásárt június elején. Négy nap, ezek egyikén – stílszerűen, ugye – kiosztották az Írószövetség 1997-es díjait. Volt már alkalmam megjegyezni (a hatból ugyan kettőt nem láttam, biztosan nem voltam Bukarestben): egy ilyen rendezvényről csakis mozaikkockákban lehet képet alkotni, az embernek csak benyomásai lehetnek. Az első dolog, ami […]

Tavaly márciusban gyomorvérzéssel beszállítottak a fővárosi sürgősségi kórházba. Akkor megúsztam a műtétet, igaz, szinte elvéreztem utána a Bukarest-Budapest gyorsvonaton. Idén márciusban – kereken egy évvel az előző baleset után – valami hirtelen ihlettől vezérelve ismét kilyukadt a gyomrom.

Az utóbbi időben öngyilkosságok viszik hírét a bukaresti egyetemeknek. Többnyire fiatal lányok vetnek véget életüknek. Az okok változatosak: szerelmi bánat, kudarc a vizsgán; tavaly egy lány azért lett öngyilkos, mert megerőszakolták, egy másik mert ellopták a pénzét. Miért gyakoribbak Romániában az öngyilkosságok, mint azelőtt? A kézenfekvő válasz az lehetne, hogy: mert romlanak az életkörülmények, nő […]

Persze volt tél is akkoriban. Sőt, alkalmasint akkor kezdett szokásba jönni, hogy Bukarestben a tél nem évszak, hanem természeti csapás. Emlékeznek még az 1973-as nagy havazásra? Minket, néhány fiatal újságírót terepmunka közben ért a Prahovicában. A Vica a Prahova nevű vendéglő kistestvére volt, kevéssel innen attól, ahol most a Sofitel szálloda drágállik.

Ez egy nagyon régi életkép. Valahogy nem fakul. (Naplóm – vagy nevezzük most fotóalbumnak – miért ne tartalmazhatna régi képeket?) A hetvenes évek legelején volt egy garzonlakásom, a magyar iskola háta mögött. Bútor sokáig nem lelt helyet benne, de hajléknak hajlék vala. Ami Majtényi Erikék lakása volt íróbarátainak, az lett az enyém is: „belém járt” […]

Déjà vu. Megírtam volna már? Már azt is elfelejtem, amit megírtam? Mindegy, úgysem volt az rendesen megírva. Megpróbálom újra. Állunk 1989 decemberének idusán (idus: az ókori római naptárban március, május, július, október 15-e és a többi hónap 13-a) a körzeti rendőrkapitányság előtt a sorban. Amire várunk, a boldogság ígérete: az úgynevezett nagy formulár, vagyis a […]

Két egymást követő napon négy olyan balesetet láttam, hogy gépkocsi embert ütött el. Mind a négy áldozat nő volt, s mind a négy meghalt. Az első és az utolsó Bukarestben történt, a második és a harmadik a tévében; ez utóbbiakra kár szót vesztegetni – tudják, hogy van, az ember mond egy szót, rögtön kell még […]

Olyan pontossággal, amit a königsbergi (kalinyingrádi) remete is megirigyelhetett volna (Kant pontos időben végrehajtott kerti sétáiról mindenki hallott), reggelente hétkor újságért megyek. A könyvelőnőket gyártó szakközépiskola mellett van egy földszintes ház, és ebben a kicsi házban sír egy csecsemő; menet-jövet sír, úgy értem, akkor is, amikor oda rohanok a kioszkhoz, és akkor is, amikor hat-nyolcezer […]

És láttam csirkecombot, és láttam, hogy nem kell a nőnek. Fintorgott s forgolódott, mint kinek hirtelen farka és patái nőnek. – Kurázsi, hölgyem, mükéne önnek? – kérdé az eladó szolgálatkészen, és ott volt mögötte húsból, zsírból, bőrből, belsőségekből, csontból és mindezek változatos méretű, állagú, színű és szagú készítményeiből a hely kelléktára: a hátország. – Párizsi, […]

Bukarest, anno 1997. Megint az a félművelt, ellenszenves tévémoderátor. Mit moderál? Egy politikus és egy újságíró párbeszédét. Megpróbálom szegényes szókincsemmel és szerény fordítói tehetségemmel visszaadni.

Megírtam már, hogy Bukarestben többek közt buszozni szeretek a legkevésbé. Hogy miért? – megírtam azt is: mert emészti az időmet, és mert rosszak az utazás körülményei. Nem írtam meg, hogy mit szeretek mégis a buszozásban, mitől elviselhető mégis. Nos, természetesen a nőket, a nőktől.

Aki nem tudná, ugyanazt jelenti németül, mint japán nyelven a kagemusa. Megyek az utcán, s ismerősként köszöntenek ismeretlenek. Nyilván összetévesztenek valakivel, akire nagyon hasonlítok, más magyarázat nincs. Szegeden nyaranta egy-egy csonka hetet töltök, a Victor Hugo utcában szinte naponta rámköszönnek; néha középkorú nők szemén látom, várják (várták volna), hogy előre köszönjek nekik, ahogy az illenék.

Itt van az igazi ősz, hull az égből az olvadékony hó – a járókelőket újra lefröcskölik vízzel-sárral az autók. Flaubert mondta (vagy legfeljebb Maupassant), hogy addig kell nézni egy fát, amíg az ember (az író) meg nem látja rajta azt, amit őelőtte senki nem vett észre. Ilyen szempontból jól állok: annyit spriccoltak le járdai mivoltomban […]

Valami jót is mondjak: egészen szépen helyrehozták a fővárosi Északi pályaudvart. Sokkal elviselhetőbb, mint azelőtt, s mintha szipózó kisfiúk se lennének már olyan sokan. (Kisfiú a.m. koszos zaj – Internet-graffiti.) Persze Nyugatról ide érkezni így sem valami nagy öröm, de nem erről akarok most szenvelegni.

Hogy mily önáltató tud lenni az ember, azt mutatja az is, ahogy én könyveket veszek. Nyelvkönyveket (szuahélit meg portugált), hasznos könyveket házi praktikákkal (gyógynövényekről és mázolásról) és egyebeket – s aztán rájövök, hogy sosem lesz időm nemhogy megtanulni, de akár elolvasni őket. Különösen az angol nyelvkönyveket szeretem halmozni. Mintha a puszta meglétük a polcon fokozná […]

Szeretem ezt a cécót a „doszárok” körül. Hogy lehessen/ne lehesen belenézni az embernek a saját/a másik iratcsomójába, amit annak idején a Securitate állított össze. Azért szeretem, mert sokakat intenzív gondolkodásra serkent. Máris olvastam egy bölcs cikket arról, hogy azért a besúgók nem voltak egyformák. Hát még a nem-besúgók milyen sokfélék, tenném hozzá. (A besúgottak maguk […]