Nosztalgiával gondolok az Egyetem térre. 1990 kora nyarán: az volt a Forradalom. Én ugyanis azoknak az álláspontját osztom, akik szerint ’89 decemberében a népharag forradalomként tört ki, de a volt kommunista második vonal elorozta, megakadályozta kiteljesedését (beleértve, hogy „kisebb” vérontás árán elejét vették a jóval nagyobb vérontásnak, esetleg a polgárháborúnak). Az eszmeváltó megmozdulás az Egyetem téri volt, itt újult (volna) ki a forradalom, itt tört ki mindaz, ami az „interruptus” miatt a diákságban „benne maradt”.
Elmentem néhányszor tüntetni én is, tiltakozni a dolgok rosszra fordulása ellen. Autentikus, autizmus-oldó pillanatok voltak, éltük a történelmet. Olykor délután a szerkesztőségből rohantam a posztmodern forradalomba, a „kommunizmusmentes övezet nulladik kilométerkövéhez”. De csak az elején, amikor még harsogva kiáltottuk, hogy „Európa!”, amikor még nem jelentek meg a nacionalista felhangok, a diákvezér még nem vette mélyrománra a figurát, és amikor az egészet még nem vonta körül a többé-kevésbé manipulált söpredék szennyes tajtékgallérja. Elmaradtam azért is, mert a szónokok némelyike ortodox retorikai fordulattal mindegyre letérdepeltette a társaságot, nekem pedig nem volt magammal vihető imazsámolyom.
Aztán láttam a bányászdúlást június közepén; a Lipscani (a.m. Lipcsei) úton szemtanúja voltam, amint fél-civil barbárok agyonvertek egy cigány srácot… De hát mintha mindezeket megírtam már.
Most ismét tüntetnek a bukaresti diákok. Vidéken kezdték, főképp a volt hatalmi (ma legfőbb ellenzéki) párt felségterületének számító keleti országrészben, s a kezdeti követelések között voltak politikaiak is – bizony, a derék moldvaiak erélyesen követelték, hogy ne legyen Pe tőfi-Schiller egyetem. Létre is hozták a Diákliga ellenszervezetét, amolyan bal-jobb programmal, de végül az egész feloldódott a tisztán szociális jellegű követelésekben. E sorok írásakor már „az egész ország egyetemi diáksága” sztrájkol, a legváltozatosabb formákban. Nem a minisztériumukkal vagy a miniszterükkel kerültek konfliktusba, nekik a kormánnyal van bajuk. (Első követeléseik között szerepelt az is, hogy a kormány számolja fel a korrupciót – mert ők addig nem mennek haza. Aztán a hétvégére mégis hazamentek.)
A diákoknak igazuk van, amikor jobb életkörülményeket követelnek. Romániában a lakosság kilencven százaléka jogosan követelhet jobb életkörülményeket. Mégis, valahogy az egész két dolgot juttatott eszembe: 1. Hogy talán magából a minisztériumból indult a „kezdeményezés”; minél többet elérni most, amikor a jövő évi költségvetés készül; erre vall, hogy korábban a minisztérium a tanárok tüntetésével is egyetértett, s a diákok akkori szolidaritását most „meghálálták” a tanárok; 2. Chesterton mondását a tüntető gépírókisasszonyokról, akik nem hagyják, hogy a férfiak diktáljanak nekik.
Kimentem megnézni, miként fest. Az Egyetem, a Bukaresti (Nagy) Egyetem körül nem volt semmi különös, ha csak a bejárati lépcsőkön kiterített, alkalmasint legnagyobb európai szabadtéri antikvárium szokottnál talán nagyobb nyüzsgését nem számítom. A Jogi Egyetem körül (1980-ban itt tartották a Tudománytörténeti Világkongresszust, milyen jól vizsgázott A Hét ifjú riporter-különítménye!) már nagyobb volt a mozgás – menet indult a Minisztérium felé. A bukarestiek (a románok? az egyetemisták?) értenek, hozzá, hogy mindennek népünnepély-jelleget kölcsönözzenek. Az épület homlokzatáról a római, a román és az egyetemes jogtudomány nagyjai szenvtelenül nézték a fiatal hórázókat. Meg kell mondanom: a táncolók jólöltözöttek voltak, különösen néhány (pár) príma cipő ragadta meg a figyelmemet.
Eszembe jut a harminc évvel ezelőtti párizsi diáklázadás; akkor voltam egyetemista. Ha jól emlékszem, a nonkonformizmushoz való jogot (is) követelték maguknak akkor a diákok. A Le Monde teljes címlapjáról Einstein képe tekintett az olvasóra, az aláírással: „Neki is hosszú haja volt”. Próbáltunk volna mi lázadozni akkor!
Nem tudhatom, merre tart, mi lesz a végkifejlete a mostani, novemberi diákmegmozdulásoknak. Ahogy David Hume írja A polgári szabadságról című esszéjében: „Nem tudjuk pontosan, hogy az emberi természet mire képes akár az erény, akár a bűn terén; s azt sem, hogy a műveltség, a szokások vagy az érzelmek forradalmi változásaiból következően mit várhatunk az emberi nemtől”. (1998. november 19. / A Hét)

Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001

Az eddigi fejezetek: 

Fekete betűkkel / A Parlamentben – Könyvkaland / Javítják az utcát / Divatbemutató

A kutya vörös / Húsz éve már /  Kórházi képeslapok / Találkoztam Dumnyezóval /

Kis éji zene / A könyvvásáron / Lágytojás, elkésett látomás / Culianu a fővárosban / 

Clinton / Budaresti ecset sajtólibával / Koldus és királyfi / Elössze / Baleset / 

Fővárosiságom / Három szekus, két szekus, egy szekus, haj! / Szagló művek /

Az állomási taxi paradoxona / Fröccs / Doppelgänger / A nő szívét ki ismeri? /

Tévévita / Voltam a boltban / A bőgés zavara / Baleset-halálok / Képek a múltból /

Kaland begóniával / Mezítláb a hóban / Létértelmi űr / Újabb kórházi képeslapok / 

A hatodik (könyvvásári felvételek) / Koranyár / Abszurdoid / Fesztivál / 

Kudelka jó úszó? / Hibaigazítás – casus belli / Pesszimista komédia / 

Külügy és Alapítvány / Kormányépület kísértetórán / 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ