Ágoston Hugó: Voltam a boltban
És láttam csirkecombot, és láttam, hogy nem kell a nőnek. Fintorgott s forgolódott, mint kinek hirtelen farka és patái nőnek. – Kurázsi, hölgyem, mükéne önnek? – kérdé az eladó szolgálatkészen, és ott volt mögötte húsból, zsírból, bőrből, belsőségekből, csontból és mindezek változatos méretű, állagú, színű és szagú készítményeiből a hely kelléktára: a hátország. – Párizsi, parizer – felelé a vásárló hölgy merészen, mint akit soha el nem hagyott a bátorság.
– Parancsoljon, ez itt mind finom, friss párizsi. – És mondja, mék a legolcsóbb? – Ez ni, ez a magyar. – Jó, jó, de melyik a legjobb? – Ez a másik, ez is magyar, török pulykából. – Istenem, mégiscsak Bukarestben vagyunk, hát ebben az üzletben semmi sem román? – Dehogynem, kérem, én magam is román vagyok – mondotta a húsbolt gazdája -, és a felsoroltakon, valamint főleg csirkeségeken meg tyúkságokon kívül úgyszólván minden román itt. Önök mit parancsolnak? Remélem, vásárolnak is, nemcsak csaholnak – ezt már felénk fordulva kérdezte, illetve mondta, a kezében tartva egy rúd szalámit.
Felakasztott disznófej nézett ránk a falról, mérsékelt agyarral. Sajnáltam szegény nőt, a hazafinát, hogy miután meglátta a csirkecomb csomagolását, ráadásul egyszerre kellett találkoznia annyi magyarral: feldolgozott baromfiakkal és további három kétlábúval, vásárlóval (ugyanis két barátommal voltam a boltban, továbbá – de csak a rím kedvéért – egy vasalóval).
Nehéz az élet, de vesszen a bánat! Vettünk: húsz deka magyar, tíz deka román párizsit – és öt deka francia libamájat. (1997. november 27. / A Hét)
Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001
Az eddigi fejezetek:
Fekete betűkkel / A Parlamentben – Könyvkaland / Javítják az utcát / Divatbemutató
A kutya vörös / Húsz éve már / Kórházi képeslapok / Találkoztam Dumnyezóval /
Kis éji zene / A könyvvásáron / Lágytojás, elkésett látomás / Culianu a fővárosban /
Clinton / Budaresti ecset sajtólibával / Koldus és királyfi / Elössze / Baleset /
Fővárosiságom / Három szekus, két szekus, egy szekus, haj! / Szagló művek /
Az állomási taxi paradoxona / Fröccs / Doppelgänger / A nő szívét ki ismeri? /
Tévévita /