Megírtam már, hogy Bukarestben többek közt buszozni szeretek a legkevésbé. Hogy miért? – megírtam azt is: mert emészti az időmet, és mert rosszak az utazás körülményei. Nem írtam meg, hogy mit szeretek mégis a buszozásban, mitől elviselhető mégis.
Nos, természetesen a nőket, a nőktől.
A nők a buszon (és persze trolibuszon, villamoson, metrókocsiban) másak, mint az utcán, sőt másképpen másak, mint a férfiak. Mármint Bukarestben a buszon.
Előtolul egy régi emlék. Friss bukarestiként, huszonévesen, egyszer a buszon szinte elaléltam a kangörcstől, amikor egy izgalmasan kisminkelt, afroditéi alakú nő félprofilból a tomporát az enyémhez nyomta. Követték egymást a megállók, én meg nem voltam képes moccanni sem. Nem gondoltam volna, hogy egy nő feneke olyan kemény tud lenni. Hát azért volt olyan kemény, mert egy délszaki termetű, természetazonos görögdinnye volt! Amikor a ringó csipejű leszállt, akkor láttam meg a kissé hosszúkás, félfar alakú terményt, amelyet Ő egy átlátszó – persze polimér – tasakban cipelt.
Azóta Bukarestben óvatosabb vagyok a nőkkel a buszon. A hely átadásának anakronikus, e tájakon amúgy sem meghonosodott szokása szerencsére kiment a divatból, így hát alulnézetből figyelhetem meg derékon fölüli részüket. A bukaresti nők orrlikai általában hosszúkásak. Az azonos korcsoportok tagjai között ősszel és télen nagy a hasonlóság. Tíz éves kor körül a legszebbek, amikor a nem nem fontos még. A nők a buszon buzgóbban vetik a keresztet, mint a férfiak, és hamarabb vitára lobbannak, utána pedig nehezebben csillapodnak le; miután az egyik fél leszállt, a másik még hangosan méltatlankodik egy darabig. Egyszóval, ahogy Heltai Jenő mondta (igaz, nem itteni, hanem pesti nőkre): mind egyformák – az egyik ilyen, a másik olyan.
Nemrég tanúja voltam egy jelenetnek, amely mélyen megrendített, és megértette velem, hogy a nőkre bizony nagyon kell vigyázni. Egy idősödő hölgy jajveszékelésére lettünk figyelmesek. Jegyét kérték az ellenőrök, és neki nem volt jegye. Mondta, hogy szívbeteg, mire megértették – mire azt mondta, ő most megmutatja a kórházi papírjait, hogy ő szívbeteg -, erre mondták neki, hogy nem kell, mire ő kifakadt, hogy de igenis megmutatja, és feljelenti őket, amiért úgy ráijesztettek. Az ellenőrök megszégyenülten eloldalogtak. (1997. november 27. / A Hét)

Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001

Az eddigi fejezetek: 

Fekete betűkkel / A Parlamentben – Könyvkaland / Javítják az utcát / Divatbemutató

A kutya vörös / Húsz éve már /  Kórházi képeslapok / Találkoztam Dumnyezóval /

Kis éji zene / A könyvvásáron / Lágytojás, elkésett látomás / Culianu a fővárosban / 

Clinton / Budaresti ecset sajtólibával / Koldus és királyfi / Elössze / Baleset / 

Fővárosiságom / Három szekus, két szekus, egy szekus, haj! / Szagló művek /

Az állomási taxi paradoxona / Fröccs / Doppelgänger /