Aki nem tudná, ugyanazt jelenti németül, mint japán nyelven a kagemusa.
Megyek az utcán, s ismerősként köszöntenek ismeretlenek. Nyilván összetévesztenek valakivel, akire nagyon hasonlítok, más magyarázat nincs. Szegeden nyaranta egy-egy csonka hetet töltök, a Victor Hugo utcában szinte naponta rámköszönnek; néha középkorú nők szemén látom, várják (várták volna), hogy előre köszönjek nekik, ahogy az illenék.
Bukarestben a Tűzoltótorony melletti Tíz asztal nevű utcában lehet egy hasonmásom – ebben az utcában én szemmel láthatólag köztiszteletnek örvendek (bár nem tudom, miért), hajlongva köszöntenek, amikor megyek párizsit venni az Ősök útjára.
Néha nem köszönök vissza. Utána rossz a lelkiismeretem. Elkedvetlenítem a köszönőt, és ártok a hasonmásom presztízsének. Azt fogják tartani róla, akire hasonlítok, hogy beképzelt alak, fenn hordja az orrát. Ők nem „árthatnak” nekem, őket az ismerőseik összetéveszthetik velem, engem az ismerőseim sohasem fognak összetéveszteni velük (mivel nem vagyok szegedi, illetve nem vagyok román).
A másság előnyei – doppelgängerek, kagemusák: hasonmások közt.
Vajon mindezt hányan írták meg előttem? (1997. november 27. / A Hét)

Forrás: Bukaresti élet, képek. Scripta Kiadó, 2001

Az eddigi fejezetek: 

Fekete betűkkel / A Parlamentben – Könyvkaland / Javítják az utcát / Divatbemutató

A kutya vörös / Húsz éve már /  Kórházi képeslapok / Találkoztam Dumnyezóval /

Kis éji zene / A könyvvásáron / Lágytojás, elkésett látomás / Culianu a fővárosban / 

Clinton / Budaresti ecset sajtólibával / Koldus és királyfi / Elössze / Baleset / 

Fővárosiságom / Három szekus, két szekus, egy szekus, haj! / Szagló művek /

Az állomási taxi paradoxona / Fröccs /