Oláh István: A Pál utcai férfiak
2019. március 28.
Szász-Mihálykó Mária tanárnő, a gimnáziumi diákszínház alapítója meghívott előadásukra, amit a Digital színpadára tettek fel itt, Udvarhelyen. Kisvárosi lépték szerint nagyszínpad, mindentől függetlenül telt ház. Elmentem, és nemcsak mert „minket a sajtó nem kényeztet”. Inkább mert mindig módfelett érdekelt az iskoladráma, tandráma műfaja, mondjuk ahogy akarjuk, amit Csíksomlyón vittek a 18. században a közönség elé, […]
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (32)
2019. március 26.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Kóka Rozália: Egy asszon, két asszon. Bukovinai székely és moldvai csángó népi szerelmes történetek és mesék (Timp […]
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (31)
2019. március 25.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Nicolae Bucur: Ademenirea Timpului (Az Idő csábítása) (Eurocarpatica Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2002. Szerkesztő: Dan Rebreanu, Műszaki szerkesztő: Csillag […]
Nászta Katalin: Színházi naplómból /10
2019. március 25.
Cikket írni valamiről csak úgy érdemes, ha személyes véleményt tudsz mondani. Ha hírt adsz valamiről, abban is legyen ott a te véleményed, még ha csak egy sorban is. Különben nincs hírértéke, ahogy a plakátoknak is szükségük van legalább egy felkiáltójelre. De te, ha szóban kell fogalmaznod, mondd ki, amit gondolsz.
Para Olga: Soha el nem érhető távolságban
2019. március 25.
ÉDES ÖCSIKÉM! Útban hazafele a vonaton. Húz haza valami megfogalmazhatatlan , leírhatatlan, halálon túli szeretet, amellyel soha sehol nem bírok elszakadni tőled…
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (30)
2019. március 24.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Pomogáts Béla: Erdély hűségében (Bibliotheca Transsylvanica sorozat, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002. Szerkesztő: Kozma Mária, Műszaki szerkesztő: Both […]
Közönségesek között
2019. március 23.
Öröm látni, hogy a székelyudvarhelyi színház továbbra is lelkiismeretesen megszervezi a drámapályázatot. És így évente születik – legalább egy! – figyelemre méltó új magyar dráma a Kárpát-medencében. Jelenleg 83 darabbal neveztek be a kezdő drámaírók pályázatára, és Oláh—Horváth Sári nyerte meg a versenyt a Gyerekjáték című darabjával.
Nászta Katalin: Színházi naplómból / 9
2019. március 23.
A rendezésről (1980) A rendezés türelem kérdése is. Ki kell tudni várni a színészt, amíg rátalál a megfelelő hangra. Persze, nem ölbe tett kézzel. Erdélyi Lajos készített interjút a Művelődésben Kincses Elemérrel. Kincses keserű. A hit hiányzik belőlünk leginkább, a bizalom, amivel nem ajándékozzuk meg egymást se a színházban, se kint. S enélkül mindig vakvágányra […]
Székely Ervin: Nehéz, de szükséges olvasmány
2019. március 23.
Nádas Péter Világló részletek című könyvéről Ahogyan már megszokhattuk tőle, a szerző ezúttal is monumentális munkával jelentkezett, amelynek újdonsága abban áll, hogy nem fikcióról, hanem dokumentum-irodalomról van szó – még akkor is, ha ez a könyv sem nélkülözi a szépirodalmi eszközöket. Mindenekelőtt a témáról, ami önmagában is nagyon érdekes: egy liberális szemléletű zsidó nagypolgári család, […]
Ágoston Hugó: Felfüggesztve – az is jó?
2019. március 22.
Nem érünk rá megélezni a fejszénket, mert vágni kell a fát – bizonyára ismerik a munkaszervezési paradoxont. Persze az sem jó, ha a fejsze élezése miatt a favágást túl gyakran kell abbahagyni, az állandó kényszeres élesítés esetén pedig üres marad a fészer – hogy ezzel a népies fordulattal miniszterelnöki stílusban fejezzem ki magam.
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (29)
2019. március 22.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Ferencz Zsuzsanna: Kik és Mik ügyei (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006, Felelős kiadó: Böszörményi Zoltán, Szerkesztő: Bodor […]
Nászta Katalin: Színházi naplómból / 8
2019. március 22.
(Próbanaplómból:) /Az éden elvesztése – lírai oratórium Egyéni előadóest Illyés Gyula, Pilinszky János, Kányádi Sándor műveiből/ „… honnan is indultunk s mi gond emelt ide? Az, ugye, hogy mitől s mettől fogva ember az ember. Erre van egy közhasználatú szó. Az ember azóta ember, amióta „civilizált”. S addig is marad az. Amíg megőrzi ezt a […]
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (28)
2019. március 21.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Vorzsák Anna: Méra naplója (Csíki Műemlékvédő Egyesület, Csíkszereda, 2010. A naplófeljegyzéseket sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta és […]
Oláh István: A szó nagymestere
2019. március 20.
Püspöki szeretett játszani a szavakkal. Elcsíp egy borongós kora délután a városháza előtt és azt mondja: hallottad-e már, hogy Lajos barátunk a párját ritkítja? Lajosról pedig három blokk lakói tudják, hogy (így szokás finoman mondani) szigorúan bánik feleségével. És te, folytatja monológját Püspöki, te is megittad már kenyered javát!
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (27)
2019. március 19.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Az ember ott a legfájóbb magyar. Versek a csángómagyarokról Mirk László válogatásában (Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2001, Fotók […]
Cselényi László: Ki viszi előre az országot?
2019. március 19.
– Há’ kivel szavazunk, Cselényi úr? – kérdi tőlem az udvarhelyi kávézóban egy olyan félig-meddig ismerős. Így mondja: kivel. Úgy érti: kire. Jaj, fájdalmas tükörfordítás ez, románból. Terjed, megállíthatatlanul. Próbálok tréfásan reagálni a kínos nyelvromlásra, mintha csak viccből kérdezte volna így. Az egyszer biztos, hogy senkivel, mert én egyedül megyek a fülkébe.
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (26)
2019. március 18.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Rab János: Élet és energia (Dacia Könyvkiadó, Antenna sorozat, Kolozsvár-Napoca 1986. Szaklektor: Szabó Attila, Szerkesztő: Kerekes György. […]
Ágoston Hugó: Ki kit ejt át?
2019. március 15.
Van egy publicisztikai kvázi-háziszabály: nem szerencsés viccel, csattanóval kezdeni, mert az vagy gyenge, és akkor minek bevetni, vagy nem fokozható, és akkor minek folytatni az írást. Most mégsem tudok ellenállni a kísértésnek (pontosabban, ahogy Oscar Wilde mondta, mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértést), és egy viccel kezdem, ha ismerik, annál jobb. – Benn van? […]
A. Gergely András: Iratszemle, ha történelmi is…
2019. március 15.
A Forrás folyóirat 50. évéhez Nem sajtó-, hanem közléstörténeti pillanat ez. Mint egy idős embernél, kinek nemcsak éveinek száma, hanem sorsa, küldetése, feladattudata, méltó tapasztalata van a túlélésben. Akkor is méltóságos, ha kompromisszumai, kényszerei, stílusváltásai, szemléletfordulatai többször is voltak talán… De túlélt, s ma már ez nemcsak erény, de eredmény is, tengerhabzásból egy öböl védelmébe […]
Oláh István két esszéje
2019. március 15.
Zászlónk, nagy szélben Lám, megint március hava, nemzeti ünnep, nálunk ismét csupa lobogó a lég. Mekkora volt a hurrázás, amikor néhány évvel ezelőtt ismét föltalálták (vagy újból megkomponálták) a székely zászlót. Annak viszont egyáltalán nem volt visszhangja, hogy egy profi zászló-, címer- és pecséttanász a londoni szaktudományi világkongresszusról hazatérve egyebek mellett zászlónkról is nyilatkozott. Meglehetős […]
Tamási Orosz János: Eszmék, rendszerek, smekkerek
2019. március 14.
Futamok Petrozsényi Nagy Pál darabjáról (Smekkerek) Az emberélet útjának felét már rég elhagytam, s gyakorta kapom magam azon a klasszikus érzésen: itt már voltam. Talán álmomban, talán előző életemben, de talán csak egy hasonló kép felvillanása nyomán élem át szinte ugyanazt. Mint egy jelentős pályát befutó karakterszínész, akiben az utolsó „függöny” után végigfut az eljátszott […]
Múlt idő trikolórral…
2019. március 14.
avagy az ember sosem lehet eléggé óvatos… Aki nézte mostanában… na jó: nem nézte, de aki rákattintott véletlenül a napokban valamelyik olyan csatornára, amit az mtva nevezetű propaganda-központ üzemeltet a mi pénzünkön, egy ünnepi műsorsorozat furcsa címére figyelhetett fel. Mit kívánt a magyar nemzet! Így. Kívánt. Múltidőben, A t egy kicsit dőtve, egy kicsit nagyobbra […]
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (24)
2019. március 12.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Varga László: Kérem a vádlott felmentését! (Püski Kiadó, New York, 1981, Borító: Bodnár Bertalan) Fogom és forgatom […]
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (23)
2019. március 11.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Tompa Gábor: Aki nem én. Versek (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1996. Szerkesztő: Kovács András Ferenc. Műszaki szerkesztő és […]
Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (20)
2019. március 8.
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Vonatok balladája. Magyar költők vallomásai a vasútról (Kiadó: Magyar Államvasutak RT. Budapest, 1996. Gyűjtötte, válogatta, szerkesztette Bényei […]
Pusztai Péter rajza