Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (23)
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
Tompa Gábor: Aki nem én. Versek
(Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1996. Szerkesztő: Kovács András Ferenc. Műszaki szerkesztő és a szöveg gondozója: Kuti Márta. Borító: Pál Péter)
A káoszelmélet egyik változata szerint, ha a brazíliai őserdőkben egy pillangó meglebbenti a szárnyát, akkor New Yorkban talán összeomlik egy felhőkarcoló. Azaz: minden, mindennel összefügg. Nos, amikor ezt a könyvet megkaptam, még soha nem jártam a bözödújfalusi tónál, és csak azután térek vissza évente legalább kétszer, miután 1998-ban Tompa Gábor (1957) ott is forgatta Kínai védelem című filmjének néhány jelenetét és ezeknek a pályán akkor felkapaszkodó unokaöcsém, Csutak Zsolt (1963) volt a helyszín keresője, a location manager, ahogyan a szakmában nevezik, és sokat mesélt a vízben omladozó templomról meg a forgatásról. Magát a filmet soha nem láttam, de tudtam, hogy miről szól, és ráadásul a sepsiszentgyörgyi Csiki Lászlóval (1944-2008), a forgatókönyv akkor már nem Bukarestben, hanem Budapesten élő társszerzőjével többször is találkoztam. Amúgy az időt boncolgatták a filmben, a múlt és jelen találkozásának abszurd helyzeteit, ahogyan Tompa Gábor, a rendező, Tompa Gábor a költő oly gyakran teszi. Egy-egy könyvvásáron, egy-egy előadáson néha összefutunk, mindig megnézem, hogy fején, vagy kezében van-e kedvenc fekete sapkája, amely úgy hozzátartozik, mint a szakálla és mély, fürkésző tekintete, amely lehetővé tette, hogy mifelénk is a színháznak visszaadja, ami a színházé, az alkotónak, ami az alkotóé, leginkább az önálló és független gondolkodást, még akkor is, ha sokan szerették volna és még mindig szeretnék sárba tiporni. Az évek során több, az erdélyi közélet változásaira is érzékenyen válaszoló verseskötete megjelent és elgondoltam: vajon mikor írja a verseit? Amikor a világ egyik országából a másikba repül, hogy ott rendezzen, előadjon vagy részt vegyen az Európai Színházak Uniójának valamelyik konferenciáján, amelynek ráadásul 2018 májusától már az elnöke is? Vagy amikor két, majd mindig valamilyen díjjal jutalmazott rendezése között megpihen? Vagy soha nem áll meg és mindig forgat valamit a fejében? Annyi bizonyos, ha jelképét lehetne keresni annak a törekvésnek, hogy az egyetemes érvényű, alkotói gondolkodás hogyan képes kitörni az erdélyi elszigeteltségből, hogyan képes magával vinni egyben szűkebb hazánkat, Transzilvániát, akkor ott van Tompa Gábor. Azokon a valóban világot jelentő deszkákon, amelyeken jóval biztosabban áll, mint jónéhány politikus a konferenciatermekben, a mikrofonok mögött, a nyilatkozatokban és közleményekben, vagy az új, úgymond választóközeli divatban, a facebook- és a twitter bejegyzésekben.
Tompa Gábor: Aki nem én
most éppen te fűzöd a gépbe a papírt,
és még üres, de tekinteted máris új papírt
keres, így már a soros ismeretlen is
csak tréfa, míg a jelek szöglete és karéja
le nem kerekít valamit abból, amibe épp
következel, előrepillantó tükörbe: versbe
vetkezel, felbont színekre, miként a
prizma, külön-külön vagy minden gondolatban,
engeded, hogy végre szavakra osszon, látod
a tarkódra rajzolt céltáblát, ki tette, ki
tette, az egyre kisebb korokat, köröket,
az egyre kétségbeesettebb örömöket, óra
kattan, kibiztosított fegyver, paizsként
mögéd állni senki nem mer, hátrálsz, hátrálsz,
mindig csak hátrálsz, amíg meg nem akaszt
a cső, a torkolatban virító vörös szegfű,
kezdd el hát mutatványodat, következzék a
lényeg, különben szétragoznak riasztó
szenvedélyek, így skandálod el esélyedet,
a moccanatlan lámpafény kihasít egy képet
a környező sötétből: két kéz, mely sorsát
teljesíti, járja billentyűkön végzetes
táncát, lombot hullat, s így tavaszít, vetkőzése
illem, míg a föld a fényes oldalára billen, s
megcsillan rajta a boldog ékezet, mint ki
reménytelen, hosszú útra indult, s megérkezett
Pusztai Péter rajza