Szigorú és komor évek következtek – 1950-et írtunk, de örök hálával gondolok a kedélyes zenei szakiskolára, amelynek igazgatónője egy természetrajz-tanárnő volt, s ahol semmit sem vettek túlságosan komolyan. Persze, hogy bifláztuk az orosz nyelvet, persze, hogy azt tanultuk:

Mindig szerettem volna eltűnni a tömegben – valamiképpen bizonyítani, hogy olyan vagyok, mint a többiek. Ez sohasem sikerült. Másságom leplezett vagy leplezetlen ingerültséget, irigységet, dühöt ébresztett, amely ellen kedvességgel, bocsánatkérő, bűntudatos magatartással válaszoltam, igyekezve meggyőzni őket arról, hogy én tulajdonképpen semmit sem akarok, legyen minden az övék, tessék csak, parancsoljanak, én itt sem vagyok, levegô […]

A ken hosszú, sötét és elhanyagolt helyiségéből este nyolc felé távoztam, gyakran N. Péter társaságában; sovány, fekete, zöldszemű kamasz volt, zenekedvelő és könyvmoly. Társaságunkban általában az jelentette a legnagyobb elismerést, ha valakit „intelligensnek” neveztek, és Péter már rég kivívta ezt az elismerést.

Barátaim közül egyesek, akikkel hetente két-három estét – anyám beleegyezésével (akinek kommunista meggyőződése nem zárta ki a zsidó érzelmeket, bár nem volt cionista) – a szervezet helyiségében töltöttem, eléggé jó anyagi helyzetben lévő családok gyerekei voltak.

Serdülőkor Serdülőkorom megfoghatatlanul pergett ki ujjaim közül. Mint valami alvajáró, megbűvölten készülődtem valami nagy, csodálatos és romantikus idôre, amely majd az élet lesz. A könyvekből készen determinált sorsok sorjáztak elém, természetesnek vettem, hogy az ember sorsa összefüggő oksági folyamat, amelyben minden egyensúlyba kerül a kompenzáció törvényének értelmében.

Kél a hold a város felett. Az erkélyen ülök. A májusi este súlyos az illatoktól. A hegy mögül tejfehér fény árad, sötéten rajzolódik az égre a várfal és a bástya. Alig érezhető szél motoz a virágba borult körtefa ágai között. Az erdőből, amely a várfal mögött sűrűsödik, éjjeli madár kiáltása hallatszik. Aztán kibukkan a holdtányér […]

Június van. A kertben ülök a gyerekekkel. A nap már rég fenn van, nagyon melegen süt. Az első sugár most ér el. Itt, a hegy lábánál még minden homályos, hűvös. Hatalmas levelek, fű, virágok. A medence vizén hanyatt esik a fény. Belémhasít a nyári reggel tökéletes boldogsága. Sosem felejtem el.

A legalsó szomszédok – két nő: Radó Mici és Ilus – csomagolnak. Végleges költözés. A bécsi döntés éve. Élvezettel bolyongok a felfordulásban. Egy bronzszobrocskát a kezembe kaparintok. Harmonikázó pierrot. Nekem adják (ma is megvan, átvészelt minden költözködést, egyik fiókból a másikba rakom, képtelen vagyok elajándékozni vagy eldobni). Aztán a rádió elé állok: a dobozból zene […]

Motiváció Ma délután fél hat után néhány perccel rádöbbentem arra, hogy elmúlt a fiatalságom. Igaz, már több mint tíz éve kacérkodom az „öregség” szóval – de inkább csak a szóval, úgy tréfásan bedobom a társalgásba, s utána várom, hogy mindenki csak elnézôen legyintsen, hiszen én ugyebár olyan fiatal vagyok még. Így ment ez sokáig, ugyanazt […]

Minden jel arra mutat, hogy néhány óra múlva megműtenek. Ilyenkor a legderűlátóbb ember is köteles számolni azzal, hogy a véletlenek szerencsétlen egybeesése miatt olyan helyzetbe kerül, amelyből már nem tud üzenetet küldeni.

Nézegetem az elsárgult képeket… Nagyapám a „nagy háború” előtt, alatt és után. Katona, fogoly, civil.

Szeretettel hívjuk Önt, barátait és ismerőseit a Szilágyi Domokos költő születése 75-ik évfordulója alkalmából 2013. június 28-án és 29-én tartandó rendezvényeinkre: a szatmárnémeti irodalmi tanácskozásra és koszorúzásra, a batizi megemlékezésre, a nagysomkúti istentiszteletre és a magyarláposi főhajtásra.

„nincs mód nincs élet nincs halál / valaki folyton telefonál” (Debreczeni Éva: Amikor nem jön valami) A mail-boxomban Olyan a mail-fiókom, hogy elég egy betűt beütnöm, máris ajánlja az illető betűvel kezdődő címeket. A minap valamilyen „d”-betűt próbáltam, s hát előjött a „demi”, Debreczeni Évának a szerkesztő neve, illetve címe.

2007-ben ünnepelték meg születésének centenáriumát, idén emlékeznek halálának 75. évfordulójára. Dsida Jenő, ha buktatókkal, ha késve is, lassan bevonul a magyar irodalom pantheonjában az őt megillető helyre.

Igaz, hogy „csupán” Csíkszereda várostörténete a célpont, de a kiindulás izgalmas, riporteri feladat: a város főutcáján, a Petőfi utcán található nevezetesebb épületekhez – vagy azok helyéhez, emlékéhez – fűződő emberi sorsok bomlanak ki a nem mindennapi oral history nyomán.

Harminckét udvarhelyszéki és sepsiszéki, palástot viselő lelkész tüntetett szerdán a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium főbejárata előtt. A megmozdulást Antal Zoltán székelyudvarhelyi esperes kezdeményezte, aki 25 lelkipásztor élén érkezett Sepsiszentgyörgyre, hozzájuk csatlakozott néhány helybeli lelkész.

(Volt-e Petőfinek szerelmi kalandja Pila Anikóval?) Korábbi részek: 1. rész / 2. rész Dr. KRISTÓF GYÖRGY A September végén múzsája? (részlet) …A koltói cigányleány alakja a Jókai útitáskájában, a Teleki előadása szerint, a Fischer Petőfi életrajzában és a Móra költeményében egyaránt csak futó epizód, elszálló színes lepke, elröppenő vadgerlice.

(Volt-e Petőfinek szerelmi kalandja Pila Anikóval?) Drámája könyv formában való megjelentetése idején (1933), Kibédi Sándor előszóban adja magyarázatát írói merészségének. Szövege („mentsége”?) alább olvasható… KIBÉDI SÁNDOR /Előszó a Szeptember végén című színdarabhoz/ Pila Anikó, akiről nyolcvanhat esztendő távolában teszek vallomást e könyvben, e színpadra szándékolt s talán valamikor, megtisztult levegőben, színpadra is kerülő költői műben, […]

(Volt-e Petőfinek szerelmi kalandja Pila Anikóval?) Mint minden Petőfi-legenda, ennek is jókora „szakálla van”. Nekem mégis új, mint minden újszülöttnek a jól bejáratott viccek. Úgy tűnik, derék Jókai Mórunk szerette a legendákat – mesélni szeretett, azt könyvtárra rúgó műveit tekintve, le se tudja tagadni -, kiszinezte, papírra vetette. Lám, a  Petőfi szibériai fogságáról szóló állítólagos […]

(Töprengő bevezető) A szobaablak külső, bal sarkában a népes fecskefészek csicsergése egy kellemes álmot zavart meg: gyerekkorom egyik vidám csapata napraforgólevelet szedett a kacsáknak, vagy ahogy nálunk mondják: a récéknek, a rucáknak, és – persze – én is közöttük voltam. Kit ne bosszantana egy ilyen figyelmetlen ébresztő tapintatlansága? Azért a hajnali madáróra korai csicsergése közelről […]

2012. április 15-én délelőtt az alább olvasható e-levelet küldtem szét a szélrózsa minden irányában élő barátaimnak, ismerőseimnek: Kedves Barátaim! Titanic-játékot ajánlok Nektek, s amennyiben veszitek a lapot, kérlek, válaszoljatok röviden, mit tennétek, mit gondolnátok, ha most történetesen a Titanicon utaznátok és a hullámsírba merülésig még kereken 10 perc volna hátra? A válaszokból mozaikot állítanék össze […]

A KASZÁRNYA HELYETT A DÖLYFÖS KAPITÁNY ÉGETT LE! Csendben teltek a napok a katonai orvosi egyetemnél. Egy év alatt, a leszerelésig, a már említettek mellett csupán egy-két történet színezte életünket. Ám az, amit most itt elmesélek nagyon is színezte. Volt nálunk egy oltyán származású kapitány, aki mint több kisnövésű ember, nagyszájúsággal, néha ordítással, valami különleges […]

MOSLÉKOS HORDÓKKAL A KÖZPONTI BIZOTTSÁG ELŐTT! A katonai egyetemnek volt egy kis gazdasága, valahol a város szélén, a Cotroceni-i mezőknél. Két-három hektárnyi zöldséges, mellette pajta és karám úgy ötven-hatvan sertéssel, amely elsősorban a tiszti-étkezdének (románul popota) szolgáltatta a friss húst. Legalább kéthetente meglátogattam, hogy ellenőrizzem a dolgok menetét.

MESÉK A KÁLYHACSÖVÖN ÁT A kemény kiképzés mellett voltak vidámabb percei is a csóró bakának Ha nagyobb gyakorlaton vettünk részt, akkor a tábortűznél, a kaszárnyában pedig az esti villanyoltás után, ahol elalvás előtt még sokat ékelődtünk, tréfálkoztunk. Olykor egészen kényesnek vélt vicceket is elmondhattunk. Én például azt, hogy ellopták Ferenc József koronáját, mire a császár […]

Katonai kérdések az országgyűlésben A képviselőház a katonai törvényjavaslatok közül az ujonczok létszámának emeléséről szólót tárgyalja. A vita nagyon részletes és olykor heves, zajos közbeszólásokkal. A függetlenségi párt mind a két része és a néppárt a törvényjavaslat ellen küzd. Föl lehet ismerni az obstrukcziót, hogy a törvényjavaslat létrejöttét hosszu vitákkal megakadályozzák.