„Felszabadított” szövegek őre Drótos Lászlót a számítógépek csábították a könyvtárba Aki valamit is konyít a digitalizált könyvekhez, az előbb-utóbb törvényszerűen találkozik Drótos László nevével, a legnagyobb magyar e-könyvgyűjtemény egyik megteremtőjével, aki kollégájával, Moldován Istvánnal együtt a szellemi termékek digitalizálásának emblematikus alakjai. Hogy valójában miben áll az e-könyvtárosok újszerű munkájának jelentősége, erről kérdeztük 2010-ben beszélgetőtársamat. (Cseke […]

Elek apó – ember vagy életmű? Hegedűs Imre János szerint a kisbaconi mester kiváló íróink egyike Benedek Elek születésének 150., halálának 80. évfordulója Erdély-szerte a megemlékezések egész sorát hívta életre 2009-ben. A roppant irodalmi-irodalomtörténeti hagyaték felbecsülésében cselekvő részt vállalt Hegedűs Imre János irodalomtörténész, aki szakmai munkásságának egyik súlypontjává éppen a kisbaconi mester sokoldalú életművét és […]

A második őszön B. megnősült. Ha jól emlékszem, sokáig nem beszéltünk, de aztán egyszer találkoztunk, és elmondta, azért vette el azt a lányt, mert orvosnő, aki ápolja, ha beteg lesz. Soha nem mertem alaposan megnézni a lányt, akivel koncerteken együtt jelent meg.

Domokos Gézáról sok ábrázolás maradt fenn: gazdag személyes levéltárán kívül hírügynökségek, szerkesztőségek, intézmények, magánemberek őrzik emlékét képeken is. Közülük az itt látható a Romániai Magyar Szó archívumából való. A fotó Brassóban készült, 1993-ban (fotó Albert Levente).

Ezt jegyeztem a naplómba ősszel: „szeptember 20. Kedvesem, milyen régóta nem szóltam hozzád. Milyen régóta nem szóltál te sem. Hogy milyen nagyon hiányzik a szavad, mutatja a lepergő napok sokasága, amikor nem írtam. Semmit. Nélküled nincs semmi, halott vagyok nélküled. Mi történt? Halott nyár van mögöttünk. Halott idő.

[Önéletrajz] A vállalatnál aránylag jól éreztem magam, mert már nem törődtem a kolléganőim megjegyzéseivel. Minden délután saját verseimet, fordításaimat tisztáztam. A hivatali munkát mindig sikerült délig elvégeznem. – Téged érdekel az irodalom? – kérdeztem egy este egy újabb ismerősömtől. – Én is írogatok – és megmutatta legújabb költeményét.

Az egész cirkusz alatt államvizsgára kellett volna készülni, és naponta néhány órát be kellett volna járni a szerkesztőségbe is. Szerencsére úgy tudták, hogy a vizsgára készülök, de így is teljesen fölöslegesnek éreztem magam ott. Leginkább a nyomdai tevékenységet, a „tisztafej”-szolgálatot szerettem, azt legalább értettem, tudtam, mit akarnak tőlem.

Erdélyi utazó láng nélkül égni víztől szomjúhozni tájakat lapozni szélben fészket verni

[Önéletrajz] Már majdnem megfeledkeztem a rendőrségről, amikor a munkahelyemen egyszer csak kerestek telefonon. – Legyen szíves, fáradjon be a Főkapitányságra! Szeretnénk elbeszélgetni Önnel.

Nóra, szobatársnőm szabálytalan arcvonású, ideges orrcimpájú, magabiztos és jó idegrendszerű lány volt, harmadéves zeneakadémista. Élénk humorérzéke, szeretetreméltó lénye hamar megnyerte rokonszenvemet, összebarátkoztunk, cinkosokká váltunk.

Alig ébredeztünk, tértünk kissé magunkhoz a nevezetes november elseje után, az események felgyorsultak körülöttünk, de mint a szerelmes fajdkakas, semmit sem láttunk egymáson kívül. Egyikünkben sem tengett túl a politikai hajlam,

Barabási Albert-László szerint úgy tűnik, ugyanaz a kéz tervezte valamennyi hálózatot 2008 nyarán bővített és átdolgozott kiadásban jelent meg magyarul Barabási Albert-László amerikai fizikus professzor világhíres tudományos sikerkönyve, a Behálózva. A hálózatok új tudománya. A csíki kötődésű, fiatal tudóst, aki az “erdélyi kiadást” tanárainak dedikálta, iskolavárosa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala látta vendégül nagy szeretettel augusztus 8-án, […]

[Önéletrajz] Felbátorodva kisebb-nagyobb sikereimen, ismerőseim unszolására is bementem az Európa Könyvkiadó Szovjet Irodalom Szerkesztőségébe. G. Zs. fogadott: – Már hallottam magáról – mondta. – Talán dolgozni akar nekünk? Lektorálást tudnék adni. – Nem kell. Fordítani akarok – mondtam határozottan.

Délig azért kisebb-nagyobb szünetekkel sikerült átnéznem a tervbe vett anyagrészt. Két óra tájt lassú léptekkel indultam a menza felé. Ahogy kiléptem a temető kapuján, úgy éreztem, a város hirtelen magába szív, ismerős zajaival, jövés-menésével.

[Önéletrajz] Megint csak otthon maradtam, tanultam a nyelveket, rengeteget olvastam, fordítottam, írtam, de publikálni csak nagy ritkán sikerült valamit. Egy ilyen nyári napon futottam össze véletlenül S. Jutkával, egyik volt iskolatársammal, aki a rádiónál dolgozott.

Éjjel az ágyban sokáig nyitott szemmel bámultam az utcai lámpafény falra vetődő csíkjait. „Hiszen úgyis vége! Hogy is volt?” Nem akartam aludni. Szavakat formáltam, megpróbáltam önmagamnak elmesélni a délután történteket: és aztán kinyitotta a nagy fekete esernyőt, diadalmasan rámmosolygott, hogy lám, mégis szükség volt rá, karon fogott és szaladni kezdtünk.

[Önéletrajz] Hosszú benső vívódás után ismét bementem az Európa Kiadóba, remélve, hogy elfelejtették korábbi ügyünket, és ismét alkalmaznak. – Magára nincs szükségünk – volt a főszerkesztő véleménye. – Egyszer már elhagyott minket, most is ezt akarja tenni? Egyébként is, maga egy nyelvet sem tud igazán, azokkal a nyelvekkel nem dolgozhat, mindössze arra jók, hogy önt […]

A hűvös, fázós tavasz hirtelen váltott át a nyárelô viharos idűjárására. Már a kora reggeli órákban melegen sütött a nap, az esőtől ázott föld nagy párafelhőket eregetett a magasba. Felhők gyülekeztek nagy gyorsasággal, kékesfekete színt öltöttek és csattogva, heves villámlásokkal adták ki gyorsan elszálló haragjukat. Félórás izzó napsütés után hirtelen leperdülő záporok függönyözték el az […]

[Önéletrajz] Pár hét múlva behivatott magához az Európa Kiadó egyik szerkesztője, akinek a napokban adtam át lektori jelentésemet. – Azt látom, hogy a nyelvet tudja, de nincs elég irodalmi ismerete. Túl keveset olvasott, és ezért nem tudja kellően összehasonlítani az egyes műveket, a világirodalomban elhelyezni azokat – támadott rám.

Másnap reggel az ég borús volt; a hétfő reggel elkedvetlenített, már nyomát sem éreztem a tegnap esti kaján jókedvnek és kalandvágynak. Összeszedtem a szükséges jegyzeteket és elindultam az egyetem felé. Az úton B. Pali évfolyamtársam szegődött mellém.

[Önéletrajz] Nagyon halványan emlékszem vissza a gyermekkoromra. A háború alatt születtem, bár Budapest akkor még – a szüleim elbeszélése szerint – nem ismerte a háborút. Amikor veszélyes körzetnek nyilvánították a repülőtér környékét, be kellett költöznünk a belvárosba, egy olyan lakásba, ahonnan a nyilasok és a németek elhurcolták a zsidókat.

Mindig csodálkoztam, honnan szedi elő anyám ezeket a kliséket, amelyeket képzelt és valódi szenvedéseinek kifejezésére használ? „Őrizkedj a barátoktól, a hízelgőktől!”, Istenem, óvj meg a baráttól, az ellenségtől megóvom magam én!” „szeretteim”, „céda”, „rongyember”, „az egy morál-insanity”, „elpusztították”, „legénnyel hentereg” stb.

Két éve házasok és ritkán szeretkeznek. Férj és feleségként is bujkálnak a világ szeme elől, mint félig még kamasz, de már bűnbe esett szeretők. Menekülnek városról-városra, a zsúfolt külvárosi negyedeket keresve, ahol nappal elnyeli őket a zűrzavaros emberi nyüzsgés, éjszaka pedig az olcsó bérházak senkire sem kíváncsi, arc nélküli személytelensége.

Kezdjük a személyes élménnyel. Én azt, hogy éppen rendszerváltás zajlik, hogy találkoztam a történelemmel, egyetlen emlékezetes pillanathoz tudom kötni. Éppen felmostam a lakás kőpadlós helyiségeit, fölhangosítottam a tévét, a fizikai munkát fülön adagolt szellemi élvezettel színesítve.

Kolozsvár – Brassó. A 6-7 órás út minden kis állomását ismertem. A vonat bezötyögött a késő éjszakába, s a rosszul megvilágított állomásokon, Kőhalom után, már egyre fokozódó örömmel és várakozással figyeltem kifelé az ablakon. Tudtam, láttam, bár vaksötét volt, hogy már ismerős hegyvonulatok zárják a szemhatárt, hogy ott kuporog a város a Cenk kúpja alá […]