Ha az autónak saját esze volna, biztosan lassabban menne. Mert tudná, hogy ha rohan, esetleg összetöri magát. 1. Az autó tehát azért rohan, mert ember dirigálja. Az ember tudja, hogy ha rohan, esetleg összetöri magát. Azért csak rohan. De az ember azt is tudja, hogy esetleg összetöri az autót, az pedig pénzbe kerül. Hát akkor […]

Se­hon­nai János ha­ladó al­ko­ho­lis­ta volt. Ko­nok, elszánt mun­ka eredményeképpen. Erre a maga módján büszke is volt, csak­hogy nem akadt sen­ki, aki­nek el­mond­hat­ta vol­na. Meg­le­pet­ten kel­lett ta­pasz­tal­nia ugyan­is, hogy az em­be­re­ket nem­igen érdek­li mások al­ko­ho­liz­mu­sa.

Tegnapelőtt este pontosan huszonegy óra harmincnyolckor kirabolták Kók Vidor kiskereskedőt. – Már éppen zárni akartam – kezdi mondókáját a kárvallott –, amikor belépett a tettes. Harisnya volt a fején, egy kissé furcsálltam, hogy nem tűnt fel senkinek.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Ferencz Zsuzsanna: Kik és Mik ügyei (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006, Felelős kiadó: Böszörményi Zoltán, Szerkesztő: Bodor […]

Cingár Protázt (nevenapja június 13) valójában fegyelmi okokból nevezték ki a terminusi vasútállomás főnökévé. Vele, természetesen, azt közölték: olyan. emberre van szükségük ezen a kssé eldugott, ám hamarosan jelentőssé váló szárnyvonal-végállomáson, aki végre rendet tud teremteni ott is, előkészíti, sőt megteremti a valamikor elkezdett, de immár végképp kideríthetetlen bűnösséggel abbahagyott alagút továbbfúrásának feltételeit.

Ahogy melegszik az idő, egyre gyakrabban sétálnak körülöttem a katicabogarak. Főleg az ablakpárkányokon, mert ott van a fény; de asztalon, szőnyegen, szinte bárhol. Gyakran bele kell néznem a csészémbe is, nehogy valamelyiket megigyam, mert szomjasak.

– Á, szervusz. Mit viszel, mit viszel ebben a csomagban? – Na, találd ki. – Nem találom ki én biz. – De biz kitalálod, csak erőlködj. Na, kíváncsi vagyok. Nem találod ki? – Hát fogadjunk, hogy kitalálom.

Harmadnapon, amikor már azt hitte, nem bírja tovább a hajóbordán, amire a süllyedés után egy áramlás rásodorta, a távolban meglátott egy szigetet. Hullámok vitték, sodorták a tengeren, amióta csak a vakszerencse és egy örvény a forgatag szélére lökte a mélybe bukó hajótörzs közeléből.

Mária nemrég költözött a harmadik emeletre, ahol egy barátnője lakott, aki kiment Olaszországba, egyelőre dolgozni, aztán ki tudja… Odaadta a lakását a barátnőjének, aki be is költözött. Csendes, zárkózott szomszéd volt. Csak a szomszédjával, Jolánkával tartotta a kapcsolatot, de terveiről neki se mondott semmit, csak az esti, tömbház előtti pletykálkodások során hajtogatta: majd rendet teremt […]

Hideg fényesség ömlött a szobába. Minden a helyén – állapítottam meg. A por alaposan belepte a bútorokat, s már nem otthonosan, hanem hidegen és fagyosan meredtek rám. A kék csupor magányosan didergett az ablak peremén, a fekete váza mély szemekkel bámult üresen, az ágy bevetve kínos gondossággal, a vitrin poharai összeszorulva melengették egymást.

Önérzetes nem áll szóba senkivel. Mosolyog a masinába, mindenütt ott van. Sok savanyú pofa között fénnyel lebegő kísértet. Mondható, a kép alapján: milyen ügyesen konzerválta magát, föl sem ismerni, hűha. Na ja, ki tudja. Manapság annyi minden. És mennyi semmi is.

Ő volt az a matróz, aki észrevette az árbockosárból – amire már epedve, türelmetlenül vártak –, s kiáltotta: – Föld! Föld!… – Hogy ujjongtak akkor a többiek odalenn a fedélzeten! Még a kapitány is! Térdre vetették magukat, s imádkoztak; tikkadtan, püffedt nyelvvel, rekedten suttogták a hálát. Ő meg örömkönnyeivel küszködve és dagadó kebellel mindegyre csak […]

Laskát mindig elszomorították a népe fogyására vonatkozó adatok. Hogy Magyarország lakossága 1990 óta folyamatosan csökken – annak ellenére, hogy az elcsatolt területekről szép számban vándoroltak be „hazavágyó” nemzettársak. Hogy Erdélyben tíz év alatt háromszázezerrel lett kevesebb a magyarok száma, s hogy a Vajdaságban is, jaj! Hát mi lesz ezzel a parányi néppel? Valóban alkonya közeledik?

– Végre ma kézhez kaptam régóta esedékes kinevezésemet, amelyen világosan, fehéren feketével írja, hogy mától én vagyok a cég IGAZGATÓHELYETTESE. Életem álma teljesül ebben az egyetlen szóban. Nem gürcöltem 22 éven át hiába, vállaltam a legalantasabb munkát is, ugrottam, valahányszor füttyentett egy-egy nyámnyila főnök, hordtam utánuk a diplomata-táskát és készségesen röhögtem az ízetlen vicceiken. Arról […]

Kedves Gazdim! Még mindig így szólítalak, mert most sem időm sem kedvem egyéb titulusokon törni a fejem. Értesítelek, hogy világgá mentem. Nem tűrhettem tovább azt a hanyagságot, sőt egyenesen lenéző, semmibevevő magatartást, melyet az utóbbi időben irányomban tanúsítottál.

– Már elértem életemben egyet s mást, de undorodom az önfényezéstől. Aki ismert engem ezelőtt harminc valahány évvel, akkor már úgy is kialakított rólam egy megrögzött képet. Ahányszor csak rám pillant, maga előtt látja a csont-sovány sápadt asszonyt, aki épp átment egy válóperen s ott maradt a minimálbérével, meg a két apró gyermekével egy adósságra […]

(Láng Zsolt-paródia) Előttem áll, illetve itt állok előtte, az első svéd vámpír előtt, nem hittem volna, hogy ilyen mázlim lesz. Látó-igazolványom működött, most az egyszer szerencsém, hogy csak románul meg magyarul áll rajta szöveg, a franciából nulla svédek rögtön elhitték, hogy újságíró vagyok, jegyzetelő író, rendes ember, ember egyáltalán, bár kelet-európai.

Öcsi az 5-ös sugárút melletti sétányon poroszkált, nem sietett, körülötte az autók egymás hátsójába martak, dudáltak, burrogtak, őt mindez nem érdekelte. Ilyen Amerika, ahol mindenki amerikai módon él, gondolkodik és angolul beszél. Öcsi lépkedett, hümmögött és magyarul gondolkodott. Napközben neki is amerikaiul kellett gondolkodnia és angolul beszélnie. De most magyarul gondolkodik és beszél magában, néha […]

– Délelőtt tíz körül átjött hozzám. Szó nélkül leült egy fotelbe és kávét töltött magának. Aztán összehúzta vállán a horgolt nagykendőt és mereven nézett a szemembe. Néha belekortyolt a kávéjába, de tekintetét nem vette le rólam. Már kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magam. Kérdeztem, mi történt vele, de semmi jelét nem adta, hogy hallaná szavaimat. Amikor […]

Kaskötő István novelláskötetébe (A látogató – MEK) Hosszabb-rövidebb írások váltogatják egymást, egyben viszont megegyeznek: életünkről, gondjainkról szólnak. Megjelenésük a Kaláka Műhely égisze alatt történt, a hét elejétől hozzáférhetők az interneten, a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Ötletszerűen válogattunk a kötet anyagából, egy rövidebb és egy hosszabb irást. A szerkesztő általában elolvas minden  eléje kerülő írást. Most is […]

Szente B. Levente mesekönyvébe: Az ezüsthajú tündérleány (MEK) Múlt hét végén került föl a Magyar Elektronikus Könyvtár „polcaira” munkatársunk és barátunk, Szente B. Levente – korábban az Erdélyi Gondolat kiadónál megjelent – mesekönyve, Az ezüsthajú tündérleány. Az esemény igazából meghosszabbitja egy évekkel ezelőtti irodalmi esemény hatósugarát – hiszen a kötetbeli mesék élnek, újra elérhetőek, bárhol […]

Betöltötted a 18-at, nagyapád mondta, kapsz egy Super Carpaţi kismotorbiciklit. Boldog voltál, bár a motorbicikli csak 75 köbcentis, de mégis motorbicikli. Megtetted tatádig a 200 kilométert a „székely gőzössel”, az se ment gyorsabban, mint a te leendő motorod. Tatád felköszöntött és azt mondta, a többit holnap.

Minden híd alatt lakik egy hídmanó. Nem olyan félelmetes, mint a pincemanó, nem olyan titokzatos, mint a padlásmanó, de manónak manó ő is. Kicsit tartózkodó, vagy inkább bátortalan, ami abból adódik, hogy a híd aljának kétfelé is van kijárata. Ezért ott nincsenek olyan meghitt zegek és zugok, pláne nem kuckók, mint amilyenek a pincében vagy […]

(Az eset a városi folklór sajátos műfaja, amely rendszerint ezekkel a szavakkal kezdődik: „Hallottam egy esetről…” Ezeket a történeteket kórházakban, közlekedési eszközökön, úttörőtáborokban, egyszóval olyan helyeken szokták elmesélni, ahol az embereknek még van idejük.) Élt a háború elején Moszkvában egy asszony, a férje pilóta volt. Nem nagyon szerette, de nem éltek rosszul. Amikor kitört a […]

Ismeretlen számról hívtak, de felvetted. Bocskor Brigitta vagyok, a számot Molnár Gyulától kaptam, tudnánk beszélgetni négyszemközt? Találkoztatok. Két dolgot szeretnék mondani, a személyes az, hogy ez a ház az édesapámé, de ő meghalt, én Székelyvásárhelyen lakom, s hetente egyszer vagy kétszer fel kell jöjjek, nehogy azt higgyék, üres a ház… Te itt laksz, két naponként, […]