Valamit az utókorról A Madách-centenárium idején az össziparosok díszelnöke, egy nagypallér arra kért, hogy a közgyűlésükön Madách és az iparosok címmel mondjak egy félóráig néhány szót. Az össziparosok tetszését is megnyertem, mert Madách nagyságát úgy képzeltem el, hogy Goga Octavian miniszter és költő éppen tíz éve fordítja románra Az ember tragédiáját.

Tubáék már évek óta nálam kosztoznak télen-nyáron, ami nem semmi ebben a szűk világban, még akkor sem, ha valakinek elegáns főtéri terasza van. A közellátás nálunk családi hagyomány, s a sok visszajáró vendég arról tanúskodik, hogy kínálatunk változatos, az ételek egyszerűek, ám olcsók és finomak, s a tálalás is kifogástalan.

S most itt ülök az íróasz­ta­lomnál, ke­zem­ben az a nyílt képes­lap, amit az az édes-drága írt meg, szo­kat­la­nul kap­kodó írással: „Ne gon­dold, hogy nélküled nem fo­rog a világ!!!” Igen, kérem, a végén három fel­kiáltójel, valósággal rejtvény a rejtvény­ben. De hon­nan szed­te azt, hogy én azt gon­do­lom, ve­lem fo­rog a világ – akár fel­kiáltójel nélkül is? […]

Közös kiáltvány Az elnök nagyot koppantott az asztalra a kalapácsával: – Tehát akkor, írnok! Írja, hogy mit kíván a Magyar Nép! „Egyes pont: Éljen a Magyar Szabadság! Éljen a Haza!” Az írnok motyogva ismételte: – … Éljen a Haza!

Sztárintim mediterrán nővel Interjút? Háát, ha nagyon rám dumál. Én ugyanis rettentően elővigyázatos vagyok. Halló. Kerülöm az olyan helyzeteket, amelyekben távolról leselkedő fotósok illetlen felvételeket készíthetnek rólam. Soha nem mutatkoztam nyilvánosság előtt pl. nadrág nélkül.

A lány időnként az ablakhoz lépett, szeméhez emelte kezét, mint ki vár valakit. Ám az a valaki csak nem érkezett. Ilyenkor bánja az ember, miért nem ő a várva várt férfiú, aki két éve indult útnak a kalózlobogó alatt sikló vitorláson. A nemrég meghódított gyarmatot, Holland Guyanát látogatták meg, útközben elsüllyesztettek egy spanyol gályát, más […]

Kata a csatonával Jaj, be rég voltam én iskolás, hallja-é. S maga avval foglalkozik? Ó, be bánom. Emlékszem, volt egy olyan történet az olvasókönyvünkben, hogy valaki megfenyegetett valakit, de az illetőnek egyáltalán nem tetszett. Jól tartom az eszemben. Engemet is gyakran fenyegettek, láncfűrésszel is. Az mi, kérdezem. Druzsba.

A papa félrehúzódott a szoba sarkában. Unokája éppen babákkal játszott. Andrea a kislány már régóta figyelte a papa viselkedését. Feltűnt neki mogorvasága és szótlansága. Régebben mindig együtt játszottak. Nem értette Andrea mi lelte az öreget. A papa éppen dohányzott. Lánya, Kornélia frusztráltan, gondterhelten mosogatott. Andrea megkérdezte: – Miért nem játszik a papa velem?

Az oszlop, a középső, jó széles, de recseg, ropog, ahogy rálépek, felkapom a lábam iszonyú félelemmel, és ezért a még mellette lévő két finom fiatal fából faragott megtartó Oszlopon lépdelek, a Harmadik onnan Fentről is irányítja lépteim, nehogy elfeledkezzem, hogy csak a földön járjak,

Midőn egyszer (átmenetileg) költő voltam Pontosan emlékszem a körülményekre. Hogy mikor, hol és hogyan történt. 1942 nyarán minket, a vásárhelyi Kollégium nagyobb diákjait kirendelték a falvakba cséplési ellenőröknek. Engem a Mezőség peremére, egy Besztercéhez közeli helységbe küldött az illetékes hivatal. Ahol főként szászok és románok laktak; magyarok alig-alig.

Nagyapám egy januári napon halt meg. Ebéd utáni sétája – inkább toporgása – közben eldőlt, mint egy fa, ami sokáig áll a kiszáradás után is még, aztán amikor minden rostja elenged, leroskad abból a magasból, amiben már régen nem volt otthon. A furcsa puffanásra kiszaladt nagyanyám, és csak akkor kezdett el sírni, amikor rájött, hogy […]

Új folklór Egy faluban caplatok, melyet az árvíz, majd a földcsuszamlás tartósan elzárt a külvilágtól. Senki sem keresi a menekülés útját, hiszen nem a házak csúsztak meg, csak a kivezető utakat mosta el a víz, sodorta szét a megindult domb; van mit aprítani a tejbe, dolgozni nem lehet, de nem is akar senki, ráadásul van […]

Mindenütt fizetni kell Samu bá meséli: „Elestem. Ez nem az első, mert az első negyvennégyben volt, de akkor is felkeltem, megúsztam egy láblövéssel, s avval számomra véget is ért a háború. Még nagyon sokszor estem el, úgy is, hogy bőrkabátosok adták a svungot, az ülepem felől. De mondom, valahogy mindig feltápászkodtam. Most a jégen estem […]

Kusztos Endre kulcspozícióban Egyszer Makfalván jártunk. Hazafelé jövet Nagy Miklós Kund, a Népújság akkori főszerkesztő-helyettese felvette kocsijára Kusztos Endre (1925. szeptember 27. – Marosvásárhely, 2015.) kiváló szovátai képzőművészt is. Endre bácsi maga mellé helyezte fekete szatyrát, később derült ki: benne volt egyebek mellett az a finom hús is, mellyel igen idős édesanyjának kívánt kedveskedni.

Siker Fitódon Az aszfaltmentes poros úton a libák közt lavírozva zöttyentünk egy nagyot a kultúrház előtt a ponyvás Rózsival, melynek leánykori neve Imézé. A fitódi libák nem voltak hozzászokva a kopott pányvájú alkotmányhoz, így hát éktelen nagy gágogás közepette kászálódtunk le a rozsdás Rózsiból. Csak úgy tódult belőle a porfelhő.

Édes görög szókat Szeretnél szépen élni? Mi sem nehezebb. Csak bűnben élhetsz boldogan. Ha nincs lelkiismereted. Ha van, akkor nagyon unalmas lesz a hátralévőséged. Semmi sem olyan unalmas, mint a bûn, Satan est pur, írta Maritain, idézi Márai, és hozzáteszi: igen. A Sátán „tiszta”, mert nem hazudik: nem akar mást, csak a Bűnt. De a […]

Erdély mellett nem jó lakni A kolozsvári egyetemeken két Tóth Sándor is volt: az egyik a matematikus, a másik a „marxista Tóth Sándor”. Az ideológiai tanszék legpárthűbb oktatója volt ez utóbbi, és ő az, aki most az ÉS-ben értékvesztő igénytelenségükért bírálja a Kossuth-díj osztogatóit: amiért képesek voltak Méhes Györgyöt díjazni. (Fidesz-közeli Kossuth-díj, ÉS, április 5.)

Felszólalás Negyvenhárom millió esztendeje ismerem Fikarcnyi Jánost, elvtársak. Nem, nem ment el az eszem! Most nyilallt belém a felismerés, míg felszólalását hallgattam. Éppen amikor azt mondotta, minek tegyünk ellenanyát a hántológép tengelyére. Negyven évig jó volt, és pont most változtassunk rajta? Amíg Fikarcnyi szaktárs beszélt, hirtelen rádöbbentem, negyvenhárom millió esztendővel ezelőtt találkoztunk először. Lehet, hogy […]

A tizenöt éves Csaba örült, mint majom a farkának, amikor telefonon keresztül megtudta, hogy házhoz is kimennek vért venni. Margit az anyuka szíve is megnyugodott, amikor ezt megbeszélte a pszichológusokkal. Csaba szinte boldog volt. Utált a vérvétel előtti várakozóhelyiségben várni, mert akkor az ájulás környékezte.

A magyar költő Hogy számtani egységben beszéljünk, az irodalmi körök abban különböznek a filiszter köröktől, hogy ezeknél például 30 egység gúny már halálos sértés, amíg amazoknál 300 egység is csak jó tréfa. De csak úgy, ha jó. A rosszból már 0,003 rész is durva sértés. De ha igazán jó a gúny, akkor az ember az […]

Otthon merengett. Most már nincs mese: végez magával. Már oly régóta az öngyilkosság járt a fejében. Minek éljen ő? Mindenki megalázta. Fogta a kést s magába akarta szúrni. Már épp szúrná, amikor egy fehér galamb rászáll a konyha ablakpárkányára.

A párizsi divat Mihály bácsi három hétig volt Párizsban; azalatt megtanulta, hogy a cselédekkel udvariasan kell bánni. Akármit kér az ember tőlük, hozzá kell tenni „S’il vous plat” (ha úgy tetszik), s azután, ha megvan: „Merci!” (Köszönöm).

Hogyan lett Laska focirajongó? Laska egy vasárnap délutánon párjával egy falu fölötti lankás domboldalon andalgott, bozótosokban, ritkás erdőben. A fák közül rá- rápillantottak a falucskára. Nagy pezsgés volt, éppen a községi focibajnokság egyik meccsét játszották, a pálya mellett ott lebzselt a település apraja-nagyja.

 Elüldözve Történt pedig, akár egy tragikomádiában. A megyei jogú városból elköltöző házaspárt a szomszédok szívesen segítették, a búcsú meglehetősen érzékeny volt, hiszen közel két évtizeden át éltek itt, mindketten kiváló és megbecsült szakemberek; a szülőföld vonzása mégis erősebbnek bizonyult: elvitte őket, az ittmaradók szerencsekívánataival a fülükben és búcsúcsókjaival az arcukon, a két, rogyásig pakolt nagy […]

Az ablak Barátom azt állítja, hogy ez a dolog csakugyan megtörtént vele. A valószínűtlenség enyhítésére legfeljebb annyit hajlandó elismerni, hogy nem itt és mostanában, hanem évekkel ezelőtt, amikor New Yorkban lakott.