Azt mondták róla, hogy ha valaki, akkor ő az, aki képes tisztán és ápertén megjósolni a jövőmet. Hát persze, hony nyomban kiváncsi lettem. Nem a javasasszonyra -aki egyébként egy hórihorgas, rosszszagú szipirtyó volt- hanem a jövőmre, mert tudvalévő, hogy Éva ősanyánk óta minden asszonyi állat ilyen: azt kívánja, amitől eltiltották s nem tudja elviselni a […]

– Halló! Napsütéses szép jó reggelt, drága asszonyom ! A. B. vagyok a Mimóza Rt. alkalmazottja. Egy kihagyhatatlan és megismételhetetlen ajánlatot teszek Önnek. Már most jegyezze fel a nevemet, hogy egész életében áldásaiba foglalhassa.

K. Alajost kezdetben nagyon zavarta az a hatalmas kulcscsomó, mely állandóan ott zörgött a zsebében. Szerencsére csak ő hallotta az idegesítő zajt, mert egyébként végig sem mehetett volna az utcán, anélkül, hogy meg ne bámulnák a járókelők és idővel valami csúfnevet rá ne ragasztanának.

Aztán el­kerültem a szi­getről – így utólag vissza­gon­dol­va, nem is volt az szi­get –, te­her­ko­csi­ra rak­tak, s fel­pumpáltak egy to­ronyház har­ma­dik eme­letére. So­sem bírtam víz nélkül. Folyóval saj­nos nem büszkélked­he­tett eme város – egyébbel se na­gyon –, de sze­rencsére a közel­ben volt egy kis tó. Némi víz, káka, békák, sem­mi nagy fel­hajtás. De! Már a […]

Kilyukadt a zoknija, pedig vadiúj volt, ma reggel húzta fel először. Dühös lett, mert én olyan olcsósári vagyok, és az istennek sem vennék egyszerre két párat. Most ugye lenne mivel lecserélni ezt a lyukasat. Később (de még aznap) aztán még egy sor egyéb is kilyukadt: a nadrág zsebe, a kocsi kipufogó csöve, no meg a […]

Ha jól meggondolom, a nőkkel elég bajos lehet a dolog. Úgy értem odaát, mikor az Utolsó Esküdtszéknek döntenie kell, hogy most hová küldje őket: a pokolba kávét főzni az ördögprímásoknak, vagy a mennybe, hogy fényezzék a szentek glóriáit.

Apám halála pillanatában két szót préselt ki merevedő ajkai közül: Tusnád… Muci (így becézett engem gyerekkoromban a családom). Ezt én úgy értelmeztem, hogy apám a tusnádi nyaralóját, melyet a szüleitől örökölt, rám szeretné testálni. Szerencsémre ezt testvéreim is hasonlóképp fordították le, így aztán én lettem a villának gúnyolt kis faházikó boldog tulajdonosa.

A kivégzőosztag parancsnoka felsorakoztatta a tizenkét meztelen elítéltet. Az orvostiszt már várt rájuk a kifertőtlenített, patika-tiszta rendelőben. Mindenik hátát megkopogtatta, miközben az elítélteknek azt kellett mondaniuk, hogy „krémsajt”. Aztán nagyra tátották a szájukat és egy hosszan kitartott Á hangot hallattak.

Pár évvel ezelőtt iskolánk Szinajára küldött, egy uniós projekt kiképző tanfolyamára. Csapattársam C. város egyik ipari líceumának igazgatóhelyettese volt, civilben mérnöktanár, néhány évvel fiatalabb nálam. Direktori minőségében ildomosnak tartotta, hogy ottani szereplésemet illetően, már a két órás vonatozás legelején kioktasson.

Szabó Kálmán, az író egész délelőtt frusztrált volt. Az volt a baja, hogy egy bizonyos regény és több novella témája nem jutott az eszébe. Elfelejtette őket. Délután kettőkor a szemészetre kellett mennie. Nem szeretett orvoshoz járni.

Pár napja valami furcsa mocorgást éreztem a mellkasomban. Előbb olyan volt, mintha tücsök szorult volna a bordáim közé, majd mintha egy apró madár verdesett volna a szárnyával. Amikor már a nagydob is rázendített, elmentem az orvoshoz. – Mi a panasza? – kérdezte a rezidens orvosnő.

– Lajos, én mától fogva szabad vagyok. Ezt jól jegyezd meg! Úgy értsd, hogy a testemet is kiszabadítottam a huszonkét éves házasságunk kötelékéből. Abból a rabságból, amely nagy kegyesen biztosította számomra a közös ágyat, asztalt, kocsit és mindenféle francfenét, de soha egy szikrányi lángolást, egy szemernyi örömet sem, amiért érdemes lett volna elviselni a mindennapi […]

– Jaj, mit ért maga apuskám a mai divathoz? Maga még azokban az ánti időkben élt, amikor a menő tagok fehér ingben, nyakkendősen, élére vasalt pantallóban feszítettek. Hát ez ma már kész röhej! Ide nézzen! Én minden héten kétoldalt leborotváltatom a hajam, csak a fejem búbján hagyok egy sávot,

– Jaj, csak ne látnám folyton azt a búvalbélelt képedet ! Most megint miért duzzogsz ? – Nem duzzogok. – Dehogynem! Láttam rajtad, már kora reggel, amikor kicaplattál a mosdóba. Meg lehetett volna mintázni rólad Don Quijotét, a búsképű lovagot. Csak Rocinante hiányzott alólad, mert a szélmalom már hibátlanul működött, amint hallottam….

Középkorú, taplósapkás ember érkezett, hátán ormótlan nagy batyuval, és fapapucsokat szeretett volna árusítani. Ki is rakta őket méret szerint a híd gyalogjárójára, ő pedig föl-alá sétálgatott mellettük. De hát ez itt nem ment. Jóformán kinevették. A meredek oldalakon, a hullámzó ösvényeken, köves utakon, udvarokon, púposra döngölt nyári konyhákban fapapucsnak nem sok hasznát vehették.

Man kertje egészen a patakig ért, szelíden ereszkedett a víz felé, végében cövekkel erősített lépcsők vezettek a köves mederbe. Man idősebb ember lévén, már nemigen foglalkozhatott olyan dologgal, ami sokat hoz a házhoz. Amivel foglalkozott, kedvtelésből tette, ez pedig páratlan türelmet és odaadást követelt azért a kevés örömért, amit cserébe kapott.

Olvasom egy ingyen tálalt versben, hogy nagyon jót tenne mindünknek, ha néha alászállnánk a belső pincénkbe. Azért hívom ingyen-versnek, mert egyszerűen csak rátaláltam a világhálón, ahol mostanság kényére-kedvére – és főleg egy bani költség nélkül – valósággal lubickolhat az ember a szépirodalomban.

Cs. Elemérné Sárika gyászolja a leányát… már vagy három éve. Ó, nem mintha meghalt volna, csak elvált az urától, miután – a sors fintoraként –világra hozott három fiúgyermeket. Azóta a férj, vagyis Cs. Elemérné veje már árkon-bokron túlvan, a két nőnek fogalma sincs, merre keressék a tartásdíj behajtása végett.

Kötetem jelent meg nemrég a Magyar Elektronikus Könyvtárban, válogatás félperceseimből. Vadmalac azok hőse, bár a hős szó tőle igencsak távol áll. Amolyan meghúzódó fajta, aki tudja, hogy a világot megváltani nem lehet. Barátja, a Koma tesz fel neki időnként kérdéseket, amiket Vadmalac leggyakrabban nem tud, vagy nem akar megválaszolni. Elvarrni mégis el kell minden ügyet, […]

Volt egyszer egy illető. Olvasta valahol az interneten, hogy Istennek héber nyelven hetvenkét titkos neve van. Olyanok, mint: Harael, a mindenben jelen lévő Isten, Reahel, a mindent látó Isten, Nilhael, az egek királya Isten, Sealiah, a mindent mozgató Isten, Mahasiah, a megmentő Isten, Lehahaiah, a bölcs Isten, Lauviah, a csodálatos Isten. És így tovább, hetvenkettőig.

Volt egyszer egy kissrác. Beiratkozott cselgáncs tanfolyamra. Első órán a mester a dzsúdó lényegéről beszélt az újoncoknak. – Nem az erő a fontos – mondta –, hanem a technika. Az ellenfelet önnön nyers ereje segítségével, szinte erőfeszítés nélkül győzni le. Hagyni a támadót, rohamozzon brutálisan, majd finom mozdulattal visszafordítva ellene saját svungját, könnyedén ártalmatlanná tenni. […]

Valahol itt kell lennie, mondogatja emberünk, eltévedt ember keresgél így a sűrűben, maga előtt hajtogat félre vékony füzeket, vesszőért járó kosárkötő ember keresi így elveszített szerszámát, itt van, mondja emberünk, amikor megpillantja a jelentkező, gyéren nőtt nádszálakat, nincs nyom, se törés, ki tudja, mikor jár valaki is errefelé, a vízpart mentén kanyarog az ösvény,

Lesz kicsi hóharmat, fehéren csillogó lepedő, éppen csak megmutatja, merre járnak az őzek, szarvasok, merre járnak a kóbor kutyák, a senkik, a gazdátlanok, megmutatja, merre járnak a nyulak, a varjak, a hollók, de inkább a hollók, mert a fekete madarak repülve élesebb árnyékot vetnek a nagy fehér hóharmatra, a varjak fagyos avar alatt piszkálnak csőrükkel, […]

A kérdés naponta ismétlődik, feltéve, ha Bara bácsi, az éjjeliőr még esti takarodó előtt ott van a tűzoltóház előtt, kérdezzük, Bara bácsi, mi a fenéért mind gereblyélsz, mit mondhatna, azt amit mindig: azért gereblyézik, mert Bara bácsi hajdan a moravicai határvadászoknál teljesített sorkatonai szolgálatot, azért gereblyézik, nyári időben Bara bácsinak ezt naponta el kell mondania, […]

A völgyben most váltunk őszire, de hát hol nem, a bátyám is most vált őszire, könnyű neki, mert van blézere, holott nem is tudja, mi az a blézer, akárhogy is nézem, márkás rongy, ritka divatcikk, ha jól emlékszem, kampányban valamelyik menő politikus ilyesmiben prezentál, nem is bírom elhallgatni, mert megnézem a címkét, Angelo Litrico, még […]