Lőrinczi László: “Csak a szerelem sújtson…” (22)
Százegy
Ki tudja, mi ütött Olgába, de délután hisztizni kezdett a mosógép mellett (amelyet egyébként Máriskó kezelt). Meddig kell még kínlódnia egy ilyen kézi masinával? Azt mondják, Bukarestben már megjelentek az automatikus mosógépek, megnyomsz egy gombot, és kész! Menjen le és nézze meg, mit lehetne csinálni, mert ő nem bírja tovább! – De honnan szerzel hozzá mosóport? – kérdezte gyámoltalanul Róbert. – Én azt hallottam, hogy ez a legnagyobb probléma… – (De kezdett feldühödni az ilyen fölösleges hisztikért.) – Kérjünk Nyugat-németből valakitől, aki okosabb volt nálunk, és idejében elment! – Olga közben egészen kivörösödött az indulattól. – Gyere, segíts legalább odébb mozdítani ezt a dögöt! – Róbert segített neki, és ezt mondta: – Igyál egy pohár vizet! – Olga sírni kezdett, szipogva dolgozott tovább.
Százkettő
Olga ezzel kezdte reggel: – Meg is bolondulok, ha nem láthatom a lányomat és az unokámat! – Addig telefonált, amíg elintézte magának a hivatalos kiszállást, statisztikai adatokért. – Egyél valamit délben, estére majd hozok Jucitól… – Hozz minél több szalonnát! – (Nemrég olvasta valahol, hogy a NASA ajánlotta az űrhajósoknak.) Elég későn került haza, a Máriskó friss tojásaiból beütött magának két ökörszemet, de hirtelen úgy érezte, hogy valami édességgel kell folytatnia… Nem feküdt le, hanem visszakötötte a nyakkendőjét, s elindult a cukrászda felé. – Égi parancs volt! – gondolta határtalan örömmel, amikor megpillantotta messziről Esztert. Fehér esőköpenyt viselt, és csendesen lépegetett. „Hogy oda ne rohanjak!”, pedig nagyon is rohanni akart, csaknem nevetve. De hirtelen lefékezett, mert egy lódenbe öltözött férfi Eszterhez szegődött, biccentett, és tovább ment vele. Róbert előtt elfeketedett a világ, s csak a cigarettát kívánta, de azonnal. Vánszorogva indult vissza, hazafelé. Tudta, hogy ezt a jelenetet sohasem hozhatja szóba. „Bár csak félreértés lenne…”, gondolta; a süteményt elfelejtette.
Százhárom
Olga fáradt volt az úttól, Róbert alig tudta felverni. Gyorsan lement, hogy a bejárat elé hozza a kocsit. Alig fékezett le, meglátta a tegnapi férfit, aki közömbös arccal ment a túlsó járdán a belváros felé. Borzasztóan lehangolódott, bár még csak sejtésekről volt szó. A férfit most is jó alakúnak, rugalmas járásúnak látta. „Lehet, észrevettek valamit…”, gondolta, „már nem is titkolják…”. Nézte a távolodó alakot. „Eszter talán kinevetne… Vagy csak megjátszaná magát?”. De érezte, hogy nem fog tudni sokáig hallgatni. „Vége, vége… Még tönkreteszem szegény asszonyt!”. Olga derűs arccal jött ki a házból, és Róbert hirtelen nagyon megsajnálta, talán inkább mint máskor. „Jó, hogy még semmit sem vett észre, és néha még fel is néz reám”. Igyekezett ő is jókedvűnek mutatkozni, és megdicsérte az Olga sálját. – Ez már régi szegény – mondta Olga -, de most másként kötöttem meg.
Száznégy
A tegnapi szorongatottsága után világossá vált előtte, hogy ma döntenie kell. „Éppen ma, tizenharmadikán!”. Ült az asztala előtt, semmi sem érdekelte. „Mindketten őrültek vagyunk, játszunk a tűzzel… Bármelyik pillanatban felfordulhat az életünk, pedig szeretjük egymást!”. Egy kicsit megnyugodott, visszanyelte a könnyeit. „És Eszter… Hol van? Miért nem rohan hozzám, hogy mindent elmondjon?”. De semmi sem történt, a nap mintha süketen telt volna el, amit Róbert nagy kegyetlenségnek érzett az élettől. Otthon tévetegen ránézett a tévére. „A Dallashoz fel kell ébresztenem Olgát…”. De még korán volt, feltett egy pótkávét magának. Azután Olgára gondolt, és megtoldotta a kávét egy jó kanálnyival.
Százöt
A vasárnapi hangulatot növelte a kinti napfény. – Menjünk tekeregni – kiáltotta Olga -, az ebéd úgyis kész, csak egy üveg uborkát kell felhoznod a pincéből… – A sportkert felé menet úgy határoztak, hogy megnézik a Bronxnak elkeresztelt, csupa egymáshoz szorított, apró ablakos tömbházból álló, félig kész lakónegyedet. Már csaknem mindegyik épületben laktak, az erkélyek tele voltak száradó fehérneművel. – Szerencséjük van ezzel a napsütéssel – jegyezte meg Olga. Megkeresték a legközelebbi lépcsőházat, Róbert be akart nézni legalább a folyosóra. Az üveges bejárati ajtó mögött kamaszok cigarettáztak, a betonpadló tele volt csikkel; a szürkére mázolt ajtók nem nyújtottak szívderítő látványt. Lábtörlőt egyik előtt sem láttak (mert ellopták volna őket). – Nagy szerencsénk volt az első szériával, de a szomszédokkal is – mondta Olga. Róbert csaknem megjegyezte, hogy a József édesanyja is elég jól járt, de idejében befogta a száját. De feltűnt neki, hogy a lépcső mellett két felvonó is volt. Eszébe jutott valami, és elhatározta, hogy az első adandó alkalommal szóba hozza a dolgot Olga előtt. Délután gondtalanul aludt, csaknem boldog volt az ötletétől.
(Folytatjuk)
Előzmények: 1. rész 2. rész 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész, 15. rész, 16. rész, 17. rész, 18. rész, 19. rész, 20. rész, 21. rész
Pusztai Péter rajza