1987. június 19. (I)

Vancouvert hívtam fel a vegyeskereskedés előtti telefonfülkéből ma délelőtt és hangokat, csengést, recsegés-ropogást hallottam a kagylóban. Egész életemen át, valahányszor csak telefont használtam, azon járt a fejem: lehallgatják-e ezt a beszélgetésemet, vagy sem? Egy éjszaka, 1956 augusztusában Pálóczi-Horváth György barátom hívott fel: „Jó meg rossz hírem van számodra, Gyurka. Most értesültem, hogy a ruszkik kirúgták Rákosit. Ez a jó hír. A rossz hír, hogy Gerő Ernőt, Barcelona mészárosát ültették Rákosi helyére.” Ezután hosszabb politikai beszélgetésbe kezdtünk és éppen Rákosi anyját szidalmaztuk, mikor női hang vágott szavunkba hideg udvariassággal: „Szíveskedjenek lassabban beszélni. Nem győzöm írni.” A titkosrendőrség a legritkább esetben hozta jelenlétét az ember tudomására, és most, ahogy ezt megírom, kétségeim támadnak, nem csal-e emlékezetem? Már éppen ki akartam húzni ezt a passzust, mikor eszembe jutott, hogy a beszélgetést és a gyorsírónő sirámát Pálóczi-Horváth György barátom is feljegyezte angol nyelven megjelent emlékirataiban. Volt ebben valami örvendetes, sőt nevetnivaló, hogy ellenségeink még gyorsírásban követik beszélgetésünket, vagyis technikájukkal a XIX. század legvégén tartanak.

Előzmények:  1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész / 22. rész / 23. rész /