Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Találkozásaim a költővel. Visszaemlékezések Szergej Jeszenyinre

Válogatta és oroszból fordította Bán Péter (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002. Szerkesztő: Megyaszai Kinga, Műszaki szerkesztő: Both László. Borító: Para István)

„Jeszenyin népszerűségét jelentősen befolyásolta hányatott életmódja: a világhírű táncosnővel, Isadora Duncannel, illetve Lev Tolsztoj unokájával, Szófiával megkötött házassága, illetve sokat emlegetett alkoholizmusa.” Bán Péter (1946 – 2006) írta le ezt a mondatot könyvének fülszövegében, de hiába érezte magához olyannyira közel az orosz költészet kirobbanó tehetséggel megáldott, szívtipró, szőke fenegyerekét, valamiképpen nem jutott neki az első kettőből, pontosabban a hírnévvel kevésbé törődő erdélyi vagy székelyföldi feleségekből. Talán ennek is köze lehetett ahhoz, hogy élete néhány esztendejében a mondat harmadik alanyával jegyezte el magát. De azt is olyan szerényen, hogy én nem is tudtam, csupán barátai beszéltek róla, halála után. Valamikor a Hargita szerkesztőségében ismertem meg: csendesen üldögélt egy kopott, öblös, fából készült karosszékben, soha nem sietett, noha éppen valamelyik Hargitán túli faluból érkezett litván, lett, észt vagy nem is tudom még milyen fordításaival, balti-államokbeli úti beszámolóival, és rendszerint a már kötetes csíki költőkkel suttogott a folyosó egyik sarkában, lehetőleg úgy, hogy senki ne vegye észre jelenlétét. Halkan, szerényen, arcán azzal a jókisfiús mosollyal, amelyet akkor is megőrzött, amikor Tőzsér József (1945-2013) kiadóvezetői szobájában váltottunk néhány szót, miközben boldogan fogta kezében ennek a könyvnek a tiszteletpéldányait. Pedig a kiadás már nem számított újdonságnak, hiszen szép számmal jelentek meg a lapokban írásai, fordításai, sőt könyvei is, úgy tűnt, hogy a romániai rendszerváltás után végre tud valamit kezdeni azzal a rengeteg jegyzettel, levéllel, verssel, fotóval, újságcikk kivágással, amelyet vidéki tanárságát szétfeszítendő, hónapról-hónapra felhalmozott. Jómagam kétszer jártam szülő- és halófalujában (vajon leírható így?), Székelymuzsnán, de sohasem nála, inkább csak kiugrottam a szomszédos Székelyderzsről és Kristó Tibornak (1949) halála után két évvel írt szép riportjából tudom, hogy már készült az emlékszobája. Elnyílott a ramocsavirág – írta Kristó, ennek a Hargita, Maros és Brassó megye közé beékelt, az országutakhoz viszonylag közeli, de mégis olyannyira eldugott háromszögnek a jellegzetes növényéről, amely voltaképpen nem más, mint a henyeboroszlán. Csíkban is él, csak nagyon ritka. Májusban, egy sziklás, déli hegyoldalon szoktam találkozni vele, egy-két hétig pompáznak a piros virágai, hogy majd egész évben csak a zöld, a tájba simuló levelei boruljanak a talajra. Inkább valamiféle átmenet a lágyszárú növények és a miniatűr bokrok között. Valaki apró kövekkel körbe is kerítette, hogy jobban vigyázzanak rá. Így kellett volna tennünk Bán Péterrel is.

---

 

Bán Péter: Jeszenyin szülőföldjén (részlet)

Jeszenyin – hogyan meséljek róla? Megszólaljak vagy csak sóhajtsak? A nyelv szegényes, ide szív kell. Jeszenyinről magával Jeszenyinnel lehet mesélni. A természettel, Oroszországgal… Jeszenyin és Oroszország… Ez – a végtelen mezők, a réteken szalagként végighúzódó Oka, a dombok, a parti rétek, tavak, holtágak birodalma, ahol a kék égbolt üvegharangként borul a tájra… És, persze, a nyírfák. Ez áll közel Jeszenyinhez.
Oroszország hatalmas térképén egy kis pont csupán Konsztantyinovo, az Oka-menti falu, amelyben Szergej Jeszenyin született. A világ minden tájáról jönnek ide látogatók, hogy tiszteletüket tegyék a költő szülőföldjén, hogy meglátogassák az egykori szülőház helyén épült házat, amely ma emlékmúzeum.
Jeszenyin verseiben nem találkozunk ezzel a szóval: Kosztantyinovo. De amikor azt olvassuk: „Itt járok szülőföldemen / a faluban, / hol nődögéltem…” – rögtön erre a helységre gondolunk. Nemcsak itt született, itt teltek el gyermekévei, ide tért meg felnőttkorában is.
„Apánknak volt egy kedvenc mondása” – emlékezett a költő fiatalabb húga, Jeszenyina Alekszandra Alekszandrovna. – „Gyakran mondogatta: Minden föld jó, de a legkedvesebb az, ahol elvágták a köldökzsinórodat. Bárhová mehetsz, de a szülőföldtől nem tudsz elszakadni”. Szergej Jeszenyin önmagán próbálta ki ezt, ám bárhová sodorta a sors, nem feledte el az otthoni hajlékot.
… 1923. Amerika. Gyötrelmes-rapszodikus költeményében, A fekete emberben vallja:

…jámbor paraszti
családban élt ott egy fiú,
lenhaja volt, és
ragyogott szeme kéken…

… Franciaország. Mindössze egy verset írt ott, annak tartalma párizsi tartózkodásához fűződik. Hazavágyik szülőföldjére, szerettei körébe: „Ó, béke veled, lila szalma! / Ó, béke veled, faház!”.
Amerika, Franciaország – idegen tájak. S Oroszországban, Moszkvában mit érez? A falujától nem is oly messzi Moszkváról 1913-ban így ír levélben: „Itt sok gyümölcsös van, melegházak, de összevethetők-e a hazai rétek és erdők szépségeivel?”
A szülőföldjét lelkében hordozta utolsó leheletéig. És teljesen érthető, hogy moszkvai sírjára a falubeliek kendőjükben hazai földet vittek a szülőház udvaráról…
Szergej Jeszenyin „iskolája” – a szülőföldje, Rjazany környéke. Jeszenyin legjobb művei a Hazáról, Oroszországról, annak természeti szépségeiről, a falujabeliekről szólnak. A költő itt mindig talált ihletforrást magának.
Rjazanytól az út Konsztantyinovóig mindössze egy óra. Arrafelé már megismerkedhetünk a jeszenyini tájakkal. Útba esik a ramenkói liget, amely a legnagyobb és a legszebb a környéken. A költő idősebbik húga, Jekatyerina Alekszandrovna Jeszenyina elmesélte, hogy bátyja a barátjával gyalog ment 1915-ben Konsztantyinovóból Rjazanyba. Útjuk a ramenkói nyírfaligeten vezetett át. Talán erről az útjáról írta:

Lassúbb lett szívemnek lódulása,
csípi dér, belémar a hideg.
Mezítlábas nagy csatangolásra
nem hívnak már nyírfaligetek.

Ramenkinél az úttól balra tágas mezők terülnek el, a távolban látható Konsztantyinovo legmagasabb épülete, a kazányi templom. Két és fél kilométer hosszúságban nyúlik el az Oka jobb partján a falu. Központjában széles tér van, nyugati oldalán gerendaházak sorakoznak. Köztük, a templommal szemben az Okára néz Jeszenyinék kicsi, három ablakos háza. 1922 augusztusában nagy tűzvész pusztított, porig égett Jeszenyinék háza is. A tűzből sikerült kimenteniük néhány tárgyat: az órát, az asztalt, a fonott székeket, a nagy szamovárt, az ikonokat és Jeszenyin kéziratainak javarészét. A költő szülei csak 1930-ban tudták újjáépíteni a házat. Abban a költő apja mindössze egy évet, anyja huszonöt esztendőt lakott. Halála után falusi könyvtár volt a ház, 1965. október 2-án pedig emlékmúzeummá lett.
A vendégeket nyájasan fogadja az a nyárfa, amelyet a költő ültetett 1924 májusában. A tágas pitvarban a deszkafalon függ a falusi életforma két alapvető szerszáma, a kasza meg a sarló. A fapadon vízhordó rúd, vödrök, dézsa. Az előszobában, az ajtótól balra, fafogason a költő anyjának „régimódi, ócska ködmönkéje”. A küszöbtől jobbra egy faládikó hever. Ezzel ment Jeszenyin 1909-ben a szpasz-klepiki iskolába. A konyhában nagy orosz kemence. A konyha ablaka keletre nyílik, a felkelő nap sugarai vígan táncolhattak reggelenként. Meghatóan lépek a kicsi szobába. Ott minden a költőre emlékeztet. Az asztal, amelynél írt, rajta a zöld ernyős lámpa. Az asztal fölött dicsérő oklevél, amelyet Jeszenyin a helybeli iskola elvégzése után kapott; a fiatal költő és szülei fényképei. Az ablakon fehér függöny. A gerendafalon, a sarokban ikonok, az ablakok közt tükör, falióra. Jobbra az anya hálószobája személyes tárgyaival. Jeszenyin anyja igyekezett mindent megőrizni, ami a múltra emlékeztetett.
Egy kiskapun át a kertbe jutunk. A kerítés mentén meggyfák sorjáznak. A birtok hátsó részén egy régi szalmatetős kunyhó áll. Berendezése roppant egyszerű: ebédlőasztal, pad, faágy, üveglámpa. Ide tért be Jeszenyin hosszas külföldi távolléte után.

„Fiam, édes fiam!” – „Anyám!” –
És törlöm újra könnyemet.
Még a tehén is bőgne egy keserveset,
Csak nézne szét e szomorú tanyán.
Falon Lenin naptárból tépett képe:
húgaim élete,
nem az enyém.
Mégis sírok és ereszkednék térdre,
hogy most közébük megtérhettem én…

Ezek a sorok a hombárban születtek, amely teljesen úgy áll, ahogyan 1913-ban felépítették. Itt írta Jeszenyin az Aranylik, őszül, a Jószerencse, áldd meg kezdetű és más verseit.
A birtok legtávolabbi részén áll a gabonaszárító, a költő időnként ott pihent. A porta nyugati oldalán kis cserjés terül el, a fákat neves irodalmárok, művészek ültették, akik tiszteletüket tették a költő szülőföldjén. A fiatal nyírfák közt állították fel 1970-ben Jeszenyin márvány mellszobrát, I. G. Onyiscsenkó munkáját.

Az Oka felé néz egy Úriház.
Magasabb tornácszint.
Homlokzata rogyni törött.
Bódító illatú jázmin
a kert sövénye mögött.

Az „úriház” I. L. Kulakov földbirtokos tulajdona volt, ma Irodalmi Múzeum. Féltett kincsei: a költő első kötete, a Halottak napja, könyvei, kéziratai, személyes tárgyai. A ház előtt ágyások, benne rózsa, dália, bazsarózsa, rezeda, őszirózsa. Az almafák és orgonák illatát jázminok és hársfák jó szaga váltja föl.
A szülőháztól szerteágaznak az ösvények, amelyeken a költő is járt. Talán az volt számára a legkedvesebb, amely a templom mellett, a régi temetőnél az Oka felé vezetett. Jeszenyin az Oka folyót olyan fontosnak érezte gyermekkori élményei közt, hogy még 1924-es önéletrajzában is több mondatot szentelt neki. Anyai nagybátyja nagyon szerette, róla írja: „gyakran mentünk le kettesben az Okára, hogy megitassuk a lovakat. Ha szélcsendes idő van, éjszaka a hold mozdulatlanul áll a víztükörben. Amikor a lovak ittak, sokszor azt hittem, hogy no, most isszák meg a holdat, s örültem, mikor a hold a gyűrűző vízzel együtt elúszott a szájuk elől.”
Lenn, a négy hegy között kis tó, föléje szomorúfüzek és nyírfák hajolnak merengve. Forrás táplálja az áttetsző, hideg vizű tavat.
Ez az Oka-menti táj, természeti szépségei bensőséges líraisággal jelennek meg Jeszenyin verseiben. Mesebeli tarisznyájában egy életre elegendő útravalóul vitte a szülőföld-szeretetet. A szülőföldtől egy életre szóló arkhimédeszi pontot, kilátót kapott, ahonnan egyéni sors és történelem áttekinthető. Bármerre járt, hazahúzta a honvágy, visszahívták a hazavezérlő konsztantyinovói csillagok.
Jeszenyintől meg lehet tanulni szeretni a szülőföldet. Verseit olvasva egyre többen gyűlünk ragyogó nyírfatüzének fénykörébe.

---

Emlékkönyv: Domokos Géza hetvenöt éves

Kozán Imre : Fekete ugar

Bodor Pál: Monológ zárójelben. Röplapok versben, prózában

Imreh Sz. István: A kromoszóma

Mihai Flamaropol: 50 de ani de hochei în România

Méliusz József: Bukaresti kávéház

Tari István: Elmulatott jövő

Fodor Sándor: Levelek hazulról – haza

Implon Irén: Nagyváradi tollrajzok

Bedros Horasangian: Magányos ló az autópályán

Baracs Dénes: Chansonévek

Márton László: Harangok

Ferencz S. István: Nyári vándorlások

Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Az orosz birodalmi gondolat

Vofkori László: A tudomány vonzáskörében

Bilibók Ágoston: A Csíkszereda-Gyimesbükk vasútvonal története

Bitó László: Ábrahám és Izsák

Sándor József: Geometriai egyenlőtlenségek

Péter László: A közvélemény szociológiája

Vonatok balladája. Magyar költők vallomásai a vasútról

Oláh István: A második északon

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ