HETEDIK FEJEZET, amelyben Relu Covalciuc úr jelzésértékű álomról számol be haverjainak a Gyűrött Traktorban  Relu Covalciuc kimért figyelemmel húzza elő a paradicsomokat nadrágzsebéből, enyhén előrehajolva, legyen helyük kibújni anélkül, hogy szétnyomódnának. Ingujjával fényesre törülgeti aztán mindegyiket. Bicskájával kivágja a barnás részt belőlük, aztán felszeleteli a paradicsomokat, és elhelyezi a darabokat a léfacsaró gép tölcsérében.

Levinschi Szávuly Attila: Regény VI. – Marie trottoir bonsoir Marie Marie bonsoir… Azon az éjszakán Kreuzal sarkán vérnyomokat találtak. A nyomok a nagy szökőkút mögé, majd tovább, egy raktárszerű épületbe vezettek. Odabent egy csúnyán összevagdalt lány holtteste hevert. Meztelen volt, és megerőszakolták. A reggeli lapokban olvastam az egészet, és majd kiesett az újság a kezemből.

A történet hőse, egy különös álmokat látó kisfiú, egy napon különös üzenetet vesz észre egy eléje hulló falevélen: „Szerezd meg a fényképet! Most csak te segíthetsz rajtunk. Hamarosan érte megy Potya!” Aztán megjelent Potya, az üzenet pedig eltűnt. Potya kikacagta a kisfiút értetlenségéért, majd elmagyarázta,miért van szükségük a fényképre, amit a kisfiú apjától kellene megszerezni. […]

A történet hőse, egy különös álmokat látó kisfiú, egy napon különös üzenetet vesz észre egy eléje hulló falevélen: „Szerezd meg a fényképet! Most csak te segíthetsz rajtunk. Hamarosan érte megy Potya!” Aztán megjelent Potya, az üzenet pedig eltűnt. Potya kikacagta a kisfiút értetlenségéért, majd elmagyarázta,miért van szükségük a fényképre, amit a kisfiú apjától kellene megszerezni. […]

A történet hőse, egy különös álmokat látó kisfiú, egy napon különös üzenetet vesz észre egy eléje hulló falevélen: „Szerezd meg a fényképet! Most csak te segíthetsz rajtunk. Hamarosan érte megy Potya!” Aztán megjelent Potya, az üzenet pedig eltűnt. Potya kikacagta a kisfiút értetlenségéért… – Hogy nem tudod mi a fénykép? Hihihi! Hát amit a fényíró […]

Levinschi Szávuly Attila: Regény / V. A Kreuzal sarkán voltunk, a naplemente előtt egy pillanattal. Plátói szerelmemmel találkoztam, a lánnyal, aki hosszú ideig volt kizárólagos birtokosa tudatom élesedő tüskéinek. Napsugaras nevetése volt, amely sokáig megbabonázott, és mindig visszagörbítgette finoman hegyesedő karmait feléje repdeső kolibrivágyaimnak.

A helynök A kisfiút különös álmok gyötörték már jó ideje. Első ízben, úgy öt éves lehetett, amikor először megjelent neki Narti, a félig ember, félig tündér, aki történeteket mondott neki a Vén Fáról, a furcsa lényekről, akik a Végtelen Erdőben élnek, és arról a kőről, mely zöldes fényét kékre váltja, ha veszély közeleg.

Ahol van fény, ott van árnyék is – de abból a messzeségből, ahonnan az én mindig derűs nagymamám idősödő arcából, egyenes derekú, de a romlás jeleit hordozó testéből vissza próbálom gyúrni azt a lányt, aki volt, abból a messzeségből csak TUDOM, de nem látom az árnyakat. Régi fénylépeket látok – redők, szalagok, hajtincsek tökéletes egyensúlya […]

Tízéves voltam, amikor édesanyám váratlanul meghalt; számomra akkor ő „anyu”volt. A halála utáni évek törékeny szóhasználatában pedig: „anyuka”. Most ötvenéves vagyok, és ő az „édesanyám.” Nem értem, miért nem lehet másképp, de a lélek szemantikája csalhatatlan. Megdöbbent, milyen keveset tudok anyám gyermekkoráról.

November első vasárnapján utaztak le Zamárdiba. Az évszakhoz képest szokatlanul meleg, verőfényes nap volt- a vonat ablaka mellett elsuhanó táj a késő ősz színes, érett káprázatában ragyogott. Néztek ki az ablakon, és Szoyka Jolán érezte, hogy remeg a gyomra. Nem igazán értette, miért, de nem szerette volna elodázni a megérkezést. Amikor aztán leszálltak, és a […]

Nagy utazás a semmibe Egy pénte­ki na­pon üzent a nagy­be­teg nagyapád, hogy látni akar, s az ágy he­lyett ott találtad a kertjében a színpompás virágok között. Egész nyáron mel­let­te voltál, ágytálaz­ni kel­lett, mos­dat­ni, s most, mint­ha meggyógyult és meg­fi­a­ta­lo­dott vol­na, a városszéli kert­ben sétált.

A hortobágyi földek csataterén végül odahurcolt nagyszüleim nem estek el, habár gyakorlatlan civilekként sorozták be őket, hogy szolgálják a proletariátus osztályharcát – na, nem a közmunkájukkal, hiszen abban komolyabb népgazdasági hasznot nem igazán produkáltak. Az ő stratégiai szerepük az elégtétel szolgáltatása volt: megtört, alázatos, elbizonytalanodó alakjuk a repedezett hortobágyi föld felett görnyedve, s beszívva annak […]

Jamrich Zoltán, aki feleségét amúgy a tenyerén hordta, egyre gyakrabban jött haza komoran a bíróságról, és egyre rosszabbul aludt. Éjszaka az ügyiratokat tanulmányozta, telefüstölte a szobát, fel-alájárkált, sóhajtozott, és Panni nem tudott nyugodtan olvasni. A férfi egyre nyúzottabb és tűnődőbb lett az arca,alig tudott figyelni , ha vacsora közben beszélgettek. Aztán egy este csendesen leült, […]

Panni nem tudott sokkal többet a szerelemről, mint az öccse, aki gyakran ébredt nedves nadrággal reggelente. A fiúk, akik nagylelkűen még a zsebpénzükből is áldoztak, hogy közelebb férkőzzenek a lányhoz, nem nagyon érdekelték. Gyerekként egyetlen férfi volt az életében, akinek tetszeni akart – az apja –, és ez sem akkor, sem később nem bizonyult könnyű […]

…Eljött az ezredforduló, s 2002 táján Siklósi Nándor már nem bírta tovább, kikívánkozott belőle mindaz, amivel a dél-amerikai lét megajándékozta. Ismét kézbe vette a tudósítói tollat, s a régi Siklósi Nándor nevét leakasztva a szegről, egyik remek politikai elemzését küldte a másik után. Közülük is kiemelkedik egy pokolgépes robbantás hátterének a hiteles története.

/1991/ December végén, a bukaresti Romániai Magyar Szó Szabad szombat című hétvégi mellékletében egy furcsa román–magyar focimeccsről számolt be bizonyos Nagy József diplomáciai különtudósító. Már a cím is vérfagyasztó volt: A magyarokat beleverték a betonba… (Ezek után vajon még mi következhet? Hiszen csak alig egy évvel a marosvásárhelyi márciusi események után voltunk. Szorongó szívvel folytatom […]

Nem tudom, vajon a hosszú jegyesség kényelmes, de a szokottnál tétlenebb időszakában megfordult-e Szoyka Jolán fejében, hogy éppenséggel Párizsban is lehetne, vagy tovább fejleszthetné jelentékeny muzikális tehetségét. A jómódú jogászfeleség státusza biztosan tetszett neki, és könnyen bele is talált a későbbiekben, valamilyen lappangó veszteségérzetet azért hordozhatott magában, mert gyakran elmesélte, miért nem tanult meg tökéletesen […]

Apám édesanyja, Szoyka Jolán rajongó volt és realista. Rajongásának forrása a szüntelen izgalmakat teremtő valóság volt. Befelé tartva a kertből, egy percre leülvén a fonott székbe, hosszan tartotta a napfénybe egy sóska levelét. Én az asztalnál kifestőztem. „Nézd csak!” – fordult felém. Pipaszár lábaimat magam alá húzva a széken, odahajoltam a napfénybe tartott levélkéhez; legelőször […]

A magára maradt béna asszony elmosolyodott, és elaludt. Így talált rá fél óra múlva a bírósági Ilike, aki valamikor bíró nagyapámmal dolgozott együtt, és amikor meglátta balra húzó szája szélén a kis mosolyt, arcán pedig a még fel nem száradt könnyeket, jött, hogy törjön és zúzzon. Brock Anna kinyitotta a szemét, meglátta, Ilike mennyire megrendült, […]

Valójában nem sokat tudok a dédszüleimről – Ewald Brockról, az ükapámról jóval élményszerűbb a képem. Gyakran tapasztalom, hogy „a jóság, kedvesség, a normalitás” nem hír- és emlékértékű, arról nem lehet „sztorizni”. Mi elmesélni való van azon, hogy betakarták az embert, és nem erőltették, hogy sötétben aludjon, hogy mindig vasalt volt a sok ingecskéje, ki volt […]

1. Hosszú életű Ewald Brock ükapám – konstatáltuk sírja előtt – az örökkévalóságot végül nem az ő Amáliájával, hanem Ottó nevű unokájával osztotta meg. Ez az Ottó – illetve Ottó bácsi, ahogyan nagymama emlegette nekünk a bátyját – fiatalon halt meg, és valahányszor az udvari játéktól felhevülten berontottunk nagyszüleim hűvös konyhájába egy málnaszörpért, Ottó bácsi […]

1. Apám anyai dédszülei Németországból kerültek Bajára, és otthon nem beszéltek magyarul. Ükapám vasútépítő mérnök volt, és mondják: halálosan beleszeretett Amáliába, aki a képek alapján minden bizonnyal a személyiségével hatott ilyen elementárisan. Amália szülei szép türelmesen végighallgatták a lánykérőbe érkező fiatalembert, aki előtt egyelőre igen bizonytalan jövő állt, és amúgy is állandóan mozgásban volt, ahogy […]

(1965) Egy székelymuzsnai öreglegény alakja, bár olykor megszakításokkal, folyamatosan végig kísérte az életemet. Bán Péter a becsületes neve, éppen csak túl a hatvanon, s máris múlt időbe tette az immár megfejthetetlennek tűnő végzet. Ha nagy ritkán találkoztunk s feltűnt alacsony, cingár alakja valamelyik székelyföldi városka utcáján, törékeny gyerekarc nézett vissza oldalt fésült, iskolás frizurája alól, […]

(1957) Nem a nosztalgia, inkább a megbánás és a későn, de végül csak bekopogtató bölcsülés íratja velem az alábbi sorokat, miközben Vámszer Géza Csík vármegye településtörténete című friss (pedig igazából ugyancsak nem ma készült) könyvét forgatom, a Bibliotheca Transsylvanica sorozat 53. köteteként. Látom magam előtt a hórihorgas Tanár Urat, aki 1976-ban örökre itt hagyta ezt […]

A negyedik osztály végét követő szünidőben édesapám erdei munkára küldött a Brád patakára. Fabélyegző („márkáló”) csoportba sorolt be hatodmagammal klupásnak (a fa vastagságának mérésére használt tolómérce kezelője). Később kilenc további nyári szünidőmben – már nős emberként, első egyetemi évemet követő nyári hónapokban is – voltam erdei munkás…