A HOTELBEN (Hétfőn este) Milyen szerencse, hogy a világ majdnem minden nyelvén érthető a hotel szó; alig mondta ki Edmond, máris mutatták neki az irányt, és nemsokára megérkezett egy épülethez. A recepción senkit sem talált, de addig is, amíg a kapus megérkezik felkönyökölt a pultra és nem tudva, hogy minden mozdulatát rögzítik a rejtett kamerák, […]

UTAZÁS KÖZBEN (Pénteken reggel) A Tápiópiába tartó buszt nem volt nehéz megtalálni Tündérország fővárosban, jegyet váltani rá s felszállni, az volt a legkevesebb. Legalább ennyi legyen könnyű, ha már a német vízumért annyit kellett futkosni a Generalkonsulaton. Az is csak a harmadik próbálkozásra sikerült. De ha a Deák szomszéd ismeretsége ne lett volna, még a […]

HOGYAN LEHET FELISMERNI A SZÉKELY PARASZTOT? (Külföldön) A székely paraszt a falujából való kiruccanásokkor a hagyományokhoz hűen mindig a háziszőttes ruhadarabjait ölti fel, de amióta rájött, hogy ez Tápiópiában nem a legjobb ajánlólevél, a hátizsákjában egy feliratos melegítőt, egy füsfüss szabadidőruhát, Puma cipőt is tartalékol. Az ünnepies alkalmakra a legtöbb esetben fantasztikus lila, kék, bordó […]

(Nap­ló) Márc. 3-án újabb szem­lél­te­tő fő­pró­ba a Ge­de­on­ból. Mó­do­sí­tá­so­kat kér­tek. A nem ép­pen aka­dé­miai tu­dós bi­zott­ság lé­pés­ről lé­pés­re társ­szer­ző­je lett Sü­tő And­rás­nak, sőt ta­ní­tot­ta  da­ra­bot ír­ni. Öt­ször kel­lett be­mu­tat­nunk ne­ki ál­dott se­gít­sé­ge ra­gyo­gó ered­mé­nyét, össze­sen 107 pró­bát re­mény­te­len­ked­tünk vég­ig, volt egy meg­má­sít­ha­tat­lan­nak egyér­tel­mű­sí­tett le­til­tá­sunk is, ak­kor tar­tot­tunk egy bel­ső el­ső és bú­csú­e­lő­adást, hadd lás­sák a […]

Mama Simbaval való találkozás emlékére “Ne ítélj, hogy ne izéltess!” Major Sándor barátom tanítása ELŐSZÓ A legtöbb ember szerint mások kifigurázása, gyengeségeinek boncolgatása és nevetségessé tétele nem tartozik a legszebb erények közé, sőt elítélendő cselekedetnek számít, történjen az nyilvános helyen vagy akár egy magánbeszélgetésen. Az egészséges kritika szükséges ugyan, de mindig adjuk meg beszélgetőpartnerünknek a […]

’84. jún. 5-én dél­ben vi­szont a (nem Cso­ko­nai) Vi­téz Mi­hály té­ri dur­ra­nás elvitt egy kis nagy­nem­ze­ti da­ra­bot a Mi­hai Vi­te­azul faj­tisz­ta lo­vá­nak a bo­ká­já­ból. Meg is ütöt­te a bo­ká­ját ren­ge­teg szé­kely az ala­pos nyo­mo­zás, a pro­fi val­la­tás vég­te­len so­rán, még­sem tud­ták ki­ver­ni a tet­tes ne­vét a ko­no­kok­ból. Mert ak­kor még csak nem is sej­tet­ték, hogy […]

Hát nem úgy elaludt, hogy ágyúlövéssel se lehet felébreszteni? Ágyút csak később húzatnak ide a törökök, a velenceiek, a franciák, a hatodik kultúrrétegben legfönnebb egy fából ácsolt ló van, és a felgyújtott Trója. A ravasz akháj pedig itt alszik karnyújtásnyira a plázson. S mert ravasz, lehet, hogy csak teszi magát, valójában pengeéles pillantásával belátja az […]

A mű­sor cí­me Idő­já­rás-ja­ví­tás volt. Bi­zony lett vol­na min büty­köl­ni, ki­vált po­li­ti­kai­lag. Ezt a ki­vált­sá­go­sak tud­ták  a leg­job­ban, azért ráz­ta őket annyi­ra a hi­deg az elő­adá­sun­kon. Mi vi­szont ta­lálé­ko­nyak vol­tunk. Oly­kor a ci­vil ru­hára öl­töz­tük rá a szín­pa­dit, a Fér­jek is­ko­lá­ja spíl­hóz­nis je­le­ne­té­hez ba­kan­csot kom­bi­nál­tunk. Ez a csel kü­lö­nö­sen ab­ban a  kö­zség­ben jött jól, mely­nek […]

Ugyan­csak ’84-ben ve­szé­lyes já­té­kra vál­lal­koz­tam: meg­ír­tam a két igaz­ga­tó, az egyik  ren­de­ző és majd min­de­nik kol­lé­gám pa­ró­diá­ját. Plu­gor Sán­dor re­mek ka­ri­ka­tú­rá­kat rittyen­tett hoz­zá­juk.

Bűnözők. A két kiskorú ebben a pillanatban lépett be a boltocskába. Öt perc múlva a kassza üres volt, további három és fél perc múlva mindketten a földön feküdtek, kezüket ruhaszárító kötéllel kötözték össze. A két jópipa előző este bent járt a boltban, egy széparcú leányka állt a pult mögött. Barátságosan elbeszélgettek, hogy te milyen jó […]

Te­hát ’80-ban fog­tam író­gé­pet, majd „hu­mo­rol­má­nyo­kat” kül­döz­get­tem az Új Élet­nek. Sze­ren­csém­re Var­ró Ilo­nát ér­te a pech, hogy el kel­lett őket ol­vas­nia. Majd az If­jú­mun­kás­nál Ger­gely Ta­más, a Bras­sói La­pok­nál Si­pos And­rás, a Fór­um­nál Gaj­zá­gó Már­ton volt az ál­do­za­tom, a Me­gyei Tü­kör­nél mi­kor ki nem vett ész­re ide­jé­ben.

Viktóriának, a gyerekkirálynőnek nem szabad egyedül lemenni a pincébe, „mert ő még olyan kicsi buta”. Aki tehát a padlást választja, felnőtt és bizonnyal nagyon okos. Még azzal is számol, hogy minden lépésének belátható és beláthatatlan következményei vannak. Ezt a függőben maradó, ernyedten himbáló helyzetet csak bonyolítja, hogy abszolút belátható dolgoknak rendszerint abszolút beláthatatlan következményei lehetnek. […]

A kötelet egy barátságos kisvárosban gyártották, és a férfi odavaló. Nem azt mondtam, hogy kötélrevaló, csak azt, hogy barátságos kisvárosi. A férfi besúgó volt, ami egy sajátságos másodállás nálunk a negyvenes évek végétől hivatalosan 1989-ig, nem hivatalosan azután is. A besúgó az államhatalom teleszkópos szeme és füle, ez is egészen természetes, ha az ököl a […]

(Nap­ló) Az es­ti elő­adá­son na­gyon jól érez­tem ma­gam, úgy ér­zem, hogy vég­re na­gyon jó vol­tam a III. fel­vo­nás­ban. – Hogy ez a Tu­tu­ka mi­lyen el­fo­gu­lat­lan! Sze­ret­tem ke­vés szö­veg­gel, vagy ép­pen­ség­gel szö­veg nél­kül ját­sza­ni. A Nagy­pa­pa… egyik fő­pró­bá­já­ra be­estek a tur­né­zó szat­már­né­me­ti­ek. A szót­lan fel­vo­ná­som után a kö­vet­ke­ző reg­ge­li­zés­sel kez­dő­dött. Ahogy fel­ment a füg­göny, tö­mött po­fá­val […]

A mai napig se tudom, hogy búsuljam, vagy pedig adjak hálát az istennek, hogy nem lettem szász. Mi az utolsó székely faluban laktunk, tőlünk öt kilométerre az első szász falu volt. Apám átjárt az öreg Simon bácsihoz kaszálni. Simon bácsinak sok birtoka volt. Hétfőn átmentünk lóval, szekérrel, pénteken jöttek az asszonyok. Egyszer Simon bácsi felesége […]

Erdély legújabb összevisszaságairól. Mi légyen Erdéllyel? Ezt nem a jó isten kérdezi, hanem egy székely hidalgó. Beállt a seregbe, és most dönteni kell. Fejedelemség legyen, amit majd ő, vére hullásával. Ha pedig principátus lészen, akkor kivel szövetkezik s ki ellenében? Patagóniával meg a Húsvét-szigetekkel természetesen semleges, bármikor barátira fordítható kapcsolatot ápol. Közeledjen-e a románokhoz? Távolodjon?

Az omi­nó­zus tár­sa­sü­dü­lő hát­só ab­la­kai az apó­so­mék ker­tes há­zá­ra néz­tek. A só­gor az­zal biz­ta­tott, hogy ha gyen­ge a koszt, ő majd pa­rittyáz­za ne­kem a fa­sír­tot. Be­vo­nu­lá­som előtt a Tra­ban­to­mat szo­ro­san be­ál­lí­tot­tam két gyü­mölcsfa kö­zé a kert­ben, hogy ne le­gyen út­ban, amíg én oda­benn Szé­che­nyit imi­tá­lom.

Már déli tizenkettőkor ott lődörögtünk a nagyállami előtt, hogy a délutáni ötös nyitáskor valamit osztanak. Mama-nagyanyám, tata-nagyapám, Vera nagynéném, Sanyi nagybátyám, Magda nővérem és végül én. A sorban, még ha egymás mellett is álltunk, tilos volt megszólalni, sőt, úgy kellett tennünk, mintha nem is ismernénk egymást. Mintha akkor láttam volna először nagyanyámat, pedig naponta láttam […]

Kurvamód túlélik az embert a szivacsok. A savas vizeknek, éles köveknek, ragadozóknak, rákot okozó napsugárzásnak, tulajdonképpen mindennek ellenálló konyhai szivacsok. Ez a species a meleg áramlatokat kedveli. – Erről jut eszembe, hogy a Golf-áramlat le fog állni – mondja egy hétpróbás gyönyörűség, aki utálja a mosogatást, és egyáltalán nincs szokva a leállásokhoz. – Még egyet-kettőt […]

Sze­rep! Új­ra sze­rep. Vég­re! Elvég­re ki­böj­töl­tem. De­ák Ta­más da­rab­já­ban Balt­ha­zár. Nem kel­le­ne el­bal­táz­ni! A mű erő­sen mű. At­ti­la egész­sé­ges­sé mű­ti. És mi ké­jel­günk ben­ne, mint bi­valy a po­cso­lyá­ban: Cser­gőffy, Győry, Ne­mes meg én. Pi­ro­spozs­gás pusz­tai köz­le­gény­ként a szö­ke­vé­nyek cel­lá­já­ban is büsz­ke ma­rad­tam, szíj­ta­lan na­drá­go­mat szi­la­jon mar­kol­tam, a frá­nya ez­re­des­be a szuszt be­le­foj­tot­tam, vik­szos baj­szom úgy […]

Ágnes. A név sok évtized után is izgalomba hoz. A Mezőség egy kicsi falujában élt valami rokonságunk. Az ötvenes éveit taposó özvegyasszony, aki azon a héten, míg ott nyaraltam, az istálló paticsfalát taposta, majd a jócskán magasított falakat finom agyagos sárral megtapasztotta. A szomszéd, akit Grigorica bácsinak hívtak, átnézett a kerítésen, s az épp a […]

(Nap­ló) Mos­ta­ná­ban sok sza­bad időm van, pi­he­nek, rend­sze­re­sen tor­ná­szom, ki­rán­du­lok, alig iszom, és 8 na­pig egy ci­ga­ret­tát se szív­tam el. Sok­kal job­ban ér­zem ma­gam, mint a té­len.

Ezer pardon és bocsánat, de nem egy kortárs testőr-írónál olvastam ehhez hasonló szövegeket a Terézia császárasszony körüli időkből? Ó, azok a köréje simuló idők, mint egy hermelinpendely! S hogy alakul biza a Telekik élete, ha a kis Bánffy-lány református marad, s maga is Telekiné lesz Gernyeszegen? Ha ez az egyik osztópontja az akkor még nem […]

Elmúlt nyomtalanul a tamagocsi-láz. Az ember gép-klónja. A baba-klón. Egy valódi lény, akiben óramű programozza a napot, túlzás nélkül, az életet. Háromszor eszik, óvodába jár. Még kicsi. Iskolába, ha kicsit megnő. Apu és anyu is tamagocsi. Egyikükbe beprogramozták a vasöntő- vagy a kőművesszakmát. Nem lehetett volna a miniszterelnökit programálni? Hát akkor elmúlt a lyukkártya-jellemek kora. […]

Most olyan vagyok, mint Franz Kafka parasztja. Ott ül a törvény vagy csak a jog folyosóján, várja, hogy szólítsák. De nem szólítja senki, a paraszt pedig ott öregszik meg a várakozásban, már halálán van, és akkor azt mondják neki: nem is kellett volna várnod, minden kopogtatás nélkül bemehettél volna, mert neked, csak neked vágták azt […]