A koreaiak nagyon szeretnek inni, hiszen az életük roppant gyors, nagyon sok a stressz és manapság nehéz a pénzkereset is, a közel tíz évig tartó konzervatív párti hatalom rengeteg kárt okozott a hétköznapi embereknek, míg maga az ország és az állam egyre erősebb és gazdagabb lett. Kevesebb a létbiztonság, nagyobb a teher az embereken, amit […]

Ahogy azzal sokan tisztában vannak, az OECD tagállamok közül a népességre vetített öngyilkosságok százalékos aránya Dél-Koreában kiemelkedően magas. Sokáig próbáltam a magam eszközeivel kideríteni, vajon miért. Hiszen napjaink dél-koreai embere egészségesen, jólétben, családban, tanultan, tájékozottan él, gyakran megy nyaralni külföldre és ázsiai viszonylatban még a szabadideje sem kevés.

Már csíp a levegő hajnalban. Ma először ébredtem arra, hogy fázom. Becsuktam hát ajtót, ablakot és visszafeküdtem aludni, még csak négy óra volt. Puha fekhelyem beékelve a magas ágy és egy textillel bevont kanapé közé, jó illatú, hófehér és el lehet benne bújni, ahogy mindig is szerettem aludni, sarokban vagy falnál, szilárd és magasabb tárgyak […]

Készült Koreában egy film a közelmúltban, címe „a taxisofőr”. Az 198o-as kvangdzsui eseményeket meséli el, amikor is a demokráciáért folytatott küzdelem során körülbelül 606 ember, többségében egyetemista diák halt meg Kvangdzsu városában, egy tiltakozás során, ahol a hadsereget vezényelték ki a fegyvertelen diákok, polgárok ellen.

Dél-Korea a Koreai Félsziget déli részén fekszik, hosszan benyúlva a Csendes-óceánba. Ritkák és elenyésző erősségűek ugyan a földrengések, de számos tájfun érkezik évente, előfordulásuk egyre gyakoribb, erejük erősebb. A monszun eső is kiszámíthatatlanná és rombolóvá vált a globális felmelegedésnek köszönhetően, a hatalmas hegyekről kőomlások fenyegetnek, hiába minden óvintézkedés, vasbeton és háló, a végén mindig a […]

A Koreai Félsziget történelme bővelkedik megszállásokban, inváziókban, belső hatalmi harcokban, mint majd minden kisebb országé, amely nagy és erős szomszédokkal rendelkezik. Korea azonban maradandó sebet szerzett a nagyhatalmak játékában, jelesül azt, hogy az ország a koreai háború során két részre szakadt, két különböző országként funkcionál azóta is.

1905-ben Japán megszállta Koreát, ez egészen 1945-ig tartott. A II. világháború elvesztésével ért véget Japán terjeszkedése Ázsiában. Borzasztó kegyetlenkedések zajlottak itt abban az időben, a férfiakat megölték, kényszermunkára hurcolták, a nőket, fiatal lányokat prostituálttá tették vagy megölték. A koreaiaknak japánul kellett beszélniük a saját országukban, Japán ruhákat és neveket erőltettek rájuk.

Azt gondolná az ember, hogy vége a júliusi monszunnak, fellélegzünk egy kicsit, pedig nem. Augusztusban ugyan valóban kevesebbet esik, de az év legforróbb napjai következnek, a negyven fok feletti árnyékban mért hőmérséklet sem ritka.

A minap írtam a Facebook-on pár sort, hogy aznap milyen gyorsan sikerült elintéznünk pár hivatalos ügyet és mennyire kár, hogy ezt Németországban hetek alatt lehetett volna megoldani csupán, de ahhoz is tömérdek papírt kellett volna feleslegesen kitölteni, többnyire újra és újra személyes adatokat megadva, igaz más és más rubrikákban.

A minap láttam egy nénit a zebrán, egyik kezében esernyő napernyőként használva, vállán kézitáska, kezében apró, markolattal rendelkező elemes ventilátor, ami az utcán járva is hűteni volt hivatott őt. Amúgy a nagyon vidéki, hatvanas korosztály által igen kedvelt csilli-villi flitteres felső volt rajta, lábszárközépig érő decens szoknya és testszínű harisnya negyven fokban.

Avagy: ahol nincs alhokollebontó enzim A modern Korea ízig, vérig kapitalista, liberális demokrácia. Az embereknek roppant nagy a felelőssége a saját életük felett, ugyanakkor a szabadsága is az. Vállalkozni, céget alapítani, hitelt felvenni órák alatt lehet, nevetségesen egyszerű és gyors.

…általam oly nagyon tisztelt írók, költők, filozófusok és más művész emberek vajon miért vetettek gyakran önkezükkel véget életüknek? Fiatalabb és ítélkezőbb koromban azt gondoltam, nem lehetnek hitelesek, hiszen az igazságuk ismeretének birtokában nem volt fair az utókorral szemben idő előtt kiszállni. Ma már nem vagyok ebben annyira biztos.

1988-ban rendezett Dél-Korea olimpiát és a következő téli olimpia is náluk lesz. Jól emlékszem, 19 éves voltam, ültem a televízió előtt és lenyűgözve bámultam a megnyitó ünnepséget, a legyező táncot, a sok csodás ruhát, a végtelenül fegyelmezett élőképeket.

2 napra elmentünk pihenni a tengerhez. Ez persze nem túl sokat adó információ, lévén Dél-Korea tengeri félszigeten fekszik, így „elmenni a tengerhez” azt jelenti, hogy bármely irányba el kell indulni és ha csak nem a demilitarizált zóna szögesdrótja állja utunkat, akkor a tengerhez jutunk.

Az éjjelt még pelenkák és rákos betegek társaságában töltöttem, igyekeztem a tőlem telhető maximumot megtenni, hogy anyósomnak a lehető legkevesebbet kelljen szenvednie, de a több napos kialvatlanság megbosszulta magát, a mára virradó éjjel különösen nehézre sikerült, szóval reggel egyszerűen rosszul lettem.

Élt egy költő itt Koreában, a neve Ko Un volt. A legnagyobbak egyikeként tartják számon. Olvasgatom a verseit eredetiben, közben azon gondolkozom, vajon ki merné vállalni, hogy lefordítja őket bármelyik másik nyelvre, amely mögött nem az ittenihez egészen hasonló kultúra rejtezik.

Furcsa egy szabadnap volt ez a mai. Anyósomat ma a lánya őrzi a kórházban, úgy terveztük, kirándulunk egyet, igazán ránk fért.

A sógorom és a sógornőm, azaz a férjem nővére és annak férje zenészek. A férfi született operaénekes, basszus, gyönyörű hangja van, annak is tanult itthon, majd tíz évig Olaszországban.

Korea egy ország, pont, mint bármely másik. Vannak benne jó dolgok és jó emberek, a másik oldalon pedig ennek az ellentéte is megtalálható.

Ismét éjjel van, éjfél is jóval elmúlt már. Kiérdemelt magányom ideje ez, ma is tettem a tőlem telhetőt. Azon gondolkoztam, mennyi mindent mesélhetnék, s vajon a hosszú és részletes beszámolókból mit olvasna ki bárki, aki az én nyelvemen ért.

A romániai magyar sajtó ellenzéki részének ellehetetlenítése kapcsán merengtem egy keveset. Nagy rálátásom ugyan nincs a dologra, de az igaz, hogy személyes jó barátnőm férje erdélyi magyar, az is, hogy koreai férjem legjobb barátja is az, akitől nem kevés alkoholbevitel mellett sajátította el anno a magyar nyelv alapjait, jobban, mint bárki, bármelyik iskolában.

Jött a mandarinos autó az apartman elé. Fogtam tízezer wont és kiszaladtam venni egy zsákkal. A ritka alkalmak egyike, amikor készpénzt használhatok. Valódi jejui mandarint szállítanak télen a félszigetre, nagyon finom, édes, magja sincs. Már válogattam a kisteherautó platójáról, mikor utánam jött a férjem.

A legkegyetlenebb évszak. Júniusban még magas az ég és olyan kék, amilyenre valóban csak a rajta átvonuló hófehér bárányfelhők tarthatnak igényt. Ragyog a nap, tele a tengerpartok és a vízi élményparkok emberrel, akik fényvédő krémekkel, napernyőkkel, kar és homlokvédőkkel, kendőkkel és pólóban fürdéssel védekeznek a lebarnulás ellen. Abban a kultúrkörben bronzbarnának lenni nem az egészség, […]

Egészen picike koromban, még a balatoni évek előtt, a szüleimmel Budapesten éltem. Azt mesélték, az esküvőjük napján főtt kolbász volt az ünnepi ebéd, de a tányérokat és az evőeszközt a szomszéd adta kölcsön.

Lassan illendő lenne éreznem.   itt lenne az ideje, hogy magam elé képzeljem a Lágymányosi hidat vagy a Petőfit, ha még egyáltalán úgy hívják őket, és a budai alsó rakpartot, amint a reptérről hazafele autózom.