1987. június 24. (I)

Sétám közben a szemközti hegy fölött – a hegynek nincs még neve – sas vagy ölyv keringett. Hegycsúcs fölött köröző sast sokat láttam. Recsken, a Csákánykő fölött is gyakran rótta köreit az egyik; nékünk, raboknak úgy tűnt, mintha a szabadság jelképét látnánk a magasban. A mai sas abban különbözött tőle, hogy keskeny ágat, borjú lábszárcsontját vagy valami hasonlót tartott karmai közt, vagy talán csőrében – olyan szögben láttam, mely nem engedte a pontos megkülönböztetést. Ugyanilyen sast láttam egyszer Marokkóban, az Atlasz vonulata fölött – az is keskeny, hosszú tárgyat tartott karmai közt.

Akkor is, most is a legendás turul-madarat juttatta eszembe és a nemrég ajándékba kapott porcelánturult. A turulról viszont a hozzákapcsolt ősi szokásra kellett gondolnom: arra, hogy kedves vendégnek haladéktalanul odaadjuk, feleségünk kivételével bármely tulajdonunkat, ha rajta felejti szemét. Erről meg régi ismerősök rajzottak fejemben, úgyhogy hazasiettem, hogy mindezt feljegyezzem, mielőtt elfelejtem.

Előzmények:  1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész / 22. rész / 23. rész / 24. rész / 25. rész / 26. rész / 27. rész / 28. rész /