Nő- és ruhaneműekkel futottam össze ma délelőtt. Ott műfajtalankodtak egy lépcsőházban, a vasútállomással szemben, ahol sem lakó nem jár, sem pedig idegenek. Ebben a poros és idétlen csendben valaki mégis megkérdezte: ha a vasutasok, bakterek és pályamunkások egyfolytában sztrájkolnak, akkor ki viszi melegebb égtájakra az utasokat?

A la­kó­te­lep kies volt: kie­sett a ci­vi­li­zá­ció­ból. A hi­va­tal Csí­ki ne­gyed­nek nagy­ké­pűs­köd­te, a csí­pős nyel­vek Csesz­lés­re pon­to­sí­tot­ták, egyet­len kocs­má­ját Csesz­lé­nek be­céz­ték. Hogy mi­ért, a me­leg idő be­áll­tá­val ta­pasz­tal­tuk meg, ami­kor a pin­cék­ből, fű­tő­há­zak­ból úgy zúg­tak elő a szú­nyo­gra­jok, mint Hit­ler stu­kái a föl­da­lat­ti han­gá­rok­ból. A hang ára a vé­rünk volt. Az Olt vi­ze pe­dig na­gyobb […]

Szerettem kicsi mindentudó lenni. Utólag belátom, egy mai, meglehetősen felületes kvízműsor szerkesztője vizsgáztatja a gyorstalpalón felkészült, harmincezer forinttal kezdő, s tán háromszázezerig eljutó játékost azzal a módszerességgel, amivel én készültem a mindentudásra. Hát azt tudod-e, hogy ki volt Kaproncai Sámuel, és mi köze volt Toldalagi Ferenchez, meg feleségéhez, Bánffy Katához? – tettem fel például társaságban […]

Happening. Félbevágott lovak nem hullnak ugyan ránk, egyszerűen mert nem ez a vándorútra kelt, feldarabolt lovak pihenőhelye. Azt mondják, süllyedt el már hajó a madarak jóindulatától. * Demagógosz mellett megjelenik Dermatológosz. Két, nehezen körülírható figura. Mindkettejüket a vörös izgatja.

Ven­dég­lá­tó­ink min­den­ütt ké­nyez­tet­tek, agyon­sze­ret­tek, a szer­vek a párt te­nye­rén hor­doz­tak. Ak­kor még test­vé­rek – és ta­lán ér­de­ke­sek is – vol­tunk, akik a ro­ko­ni lá­to­ga­tás után il­len­dő­en ha­za­men­nek. S hogy az egy ideo­ló­giá­ba va­ló nem­zett­sé­gün­ket se ér­hes­se szó, üveggyá­rat, alu­mí­ni­um­gyá­rat, hús­kom­bi­ná­tot lá­to­gat­tunk. Az el­ső ket­tő nem volt kü­lö­nö­sebb él­mény. Ha­nem a kö­zön­ség! Az úgy uj­jon­gott, mint­ha […]

Ha például a galamb nem számol azzal, hogy a madártávlat madaranként változik, akkor e nagyvonalúság akar életveszélyes is lehet. A vércsék madártávlata például a galambok fölötti légifolyosó, s e ragadozók fölött azt hiszem, már nincs semmi. Ők viszont levadászhatják az alattuk röpdösőket. A differenciált madártávlatból nézve pont úgy égnek le a régebbi és újabb betörésekben […]

A vaddisznókolbász mindig a végére marad. Sajátságos, amivel persze nem árultuk el, hogy sajátságosan jó vagy sajátságosan rossz. A sajátságok uralmára (sőt, mindenhatóságára) manapság sokat adnak, az Unióban a sajátosságot a nemzetihez kapcsolják, de tényleg így van ez? Hungarikum. Bulgarikum. Szlovákium. Lettikum és voltikum, végül pedig az erdélyikum.

Úgy képzelem, az öngyilkosjelöltek nagyon muris népség. Elfog a kacagás, ha arra gondolok, ott állok a híd karfáján, nyakamban egy betontéglával, bármivel, hogy annál jobban sikerüljön. Vagy a kádban üldögélek (mint Szókratész), és egyszerre több, igen figyelemre méltó dologgal foglalkozom: a fogam zománcán próbálom ki, milyen a penge éle, amivel csuklómat nemsokára átvágom.

Az ember számára az idő teszi izgalmassá a világot. Az ókor a múlhatatlanság igézetében telt, ami nonszensz, mert ami múlhatatlan, az örök. Halhatatlan, ha szabad így mondanom, drága asszonyom. Nem az időben, hanem az időtlenségben hinni, ez is szép, bár hadd tegyem hozzá gyorsan, az idő nem párt, sem eszme vagy ideológia, ami kihozná vagy […]

Én igazából az alvó történeteket szeretem. A kifejezést éppen most találtam ki. Hogy mi az alvó történet? Hát például, hogy baktat az úton egy ácsmester, és bőrtáskájából kisuttyan egy szeg. Két évig, ötig ott ül elkeveredve az út porában, mintha nem is volna. És akkor arra kocsizik a világ most már egyetlen nagyhatalmának elnöke, aki […]

Ki kellene találni már egyszer Küs Róka Józsit vagy Kalamár Béci Jánost, Csató Vijola Pistát. És írni róluk valami szépet. De már mindegyiket kitalálta az Isten. Számomra nem is maradt más, mint hogy megtaláljam őket. Az egyik Bukarestben jeges, pont hetven évvel ezelőtt, amikor már megvolt a jégszekrény, de nem volt meg a szárazjég, vajon […]

Egy-egy ötvenlapos iskolai irkát hosszában kettévágok már vagy harminc éve, papírcsíkjai pedig ki nem kopnak a zsebemből. Ilyesmiket jegyezgettem rájuk: honnan tudja a harangozó ott fönn, a toronyban, hogy mikor kondítson, ha már a pap a cinteremben kimondta az utolsó szót (és tudja!). Vagy: mi történt a Telekikkel, Bánffykkal, Keményekkel Erdélyben, s mi Orfeuszszal a […]

A má­so­dik éva­dom jól in­dult, új sze­rep-csil­lag mo­soly­gott rám a zsi­nór­pad­lás­ról, azaz Thá­lia egé­ről. (Nap­ló) Ki­tet­ték a Far­sang sze­re­posz­tá­sát. Adó­hi­va­ta­li gya­kor­nok va­gyok ben­ne. Is­mét egy sze­rep! Kiss At­ti­la ren­de­zi. A Far­sang­ban cso­dá­la­tos sze­re­pet kap­tam. Itt van a leg­na­gyobb víg­já­té­ki le­he­tő­ség. Óriá­si ked­vem van hoz­zá. Hi­he­tet­len, hogy mennyi sze­re­pet ka­pok, és nem is akár­mi­lye­ne­ket. To­vább­ra is […]

(Nap­ló) Meg­je­lent A Hét­ben a kri­ti­ka a Hegyi pa­tak­ról. Ha­lász An­na ír­ta. Min­den­kit fel­di­csér, egye­dül en­gem egy­ál­ta­lán meg sem em­lít. Ha­lász An­ná­val el­len­tét­ben Kán­tor La­jos az Utunk­ban az egek­be emel. És hol ke­re­sen­dő az igaz­ság? Azt hi­szem, jobb nem is ke­res­ni: mind a ket­tő té­ves!

XVIII. Levél a börtönből (befejező levél) Tisztelt Sanan-Tónió Úr! A nagyenyedi állami börtönből írok önnek. Egy levelet engedélyeztek, és rövid vívódás után (a börtönszemélyzettel) úgy döntöttem, hogy Önnek írok. Hivatkoztam a koppenhágai egyezményre, amely szerint a fogvatartott nem akadályozható a levélírásban. De ők többen voltak. A főfoglárnak vita közben eltört az alsó álkapcsa (ez az […]

Bár­mi­lyen jó han­gu­lat­ban tel­tek is a pró­bák, egyik es­te a tor­kunk­ban meg­der­medt a ne­ve­tés. 1977. már­ci­us 4-én. Ép­pen ki­áll­tam kö­zé­pre zagy­va val­lo­mást ten­ni. El­kezdtem: „Én elő­vi­gyá­za­tos­ság­ból… úgy­szól­ván… hogy meg­előz­zük a bajt…” Ab­ban a pil­la­nat­ban mo­raj­la­ni kez­dett a né­ző­tér, hul­lám­za­ni a szín­pad, csat­tog­ni az ol­dal­só va­saj­tó…

XVII. A magyarokról Tisztelt Sanantónió Úr! Legújabb levelemet a demokrácia, önrendelkezés és a kisebbségi kérdés megvilágosításának szentelem. Az ön irányában. Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy Önnek is, ha lépést akar tartani a kortendenciákkal, akkor sürgősen le kell mondania a trónról, demokratikus választásokat kiírni a Boldogsák-szigeteken, és akkor beírhatja nevét a történelem legfényesebb lapjaira. Másképp nem […]

XVI. Irodalmi berkek Kedves San Antonio úr! Jelen levelemben az irodalmi berkekről fognék írni Önnek. A probléma az, hogy ezek nem vizes élőhelyek, ahogy az én szótáram írja, mert a víz a legkevésbé jellemző rájuk, ha italozásról beszélünk. Mégis miért nevezik berkeknek őket? Nem tudok rájönni. Hírét vették ezek az irodalmi berkek, hogy a világhíres […]

Az egyik pró­bán már egy kis hü­lyü­lést is meg­en­ged­tem ma­gam­nak. Je­le­né­sem­re vár­va min­den al­ka­lom­mal szor­gal­ma­san kon­cen­trál­tam a ta­ka­rás­ban. A sú­gó­nő túl­buz­gón akart se­gí­te­ni, fel­emelt fél­kéz­zel elő­re je­lez­te az ötöst, Ötö­dik Ká­rolyt. Egy­szer le­kés­tem a vég­szót. – Mi­ért nem jössz? – szólt hát­ra a ren­de­ző. – Vá­rom, hogy Mag­di le­súg­ja az ezer fő­nyi zsol­dos­csa­pa­tot.

XV. Demokratikus fordulat Kedves San Antonio úr! Még nem vagyok biztos abban, hogy el tudom kerülni az állandó fenséges megszólítást, nagyon hozzászoktam, de az a véleményem, hogy minden ember egyenlő, és a királyság az egy meghalódott (vagy meghaladott) állam forma. Ennyit dióhéjban (ezt azt jelenti, hogy röviden összefoglaljuk a lényeget, aztán kifejtjük. Vagy nem.)

XIV. Székelyország T. Fenség! Mint már előző levelemben utaltam rá, a székely nép rendkívül vendégszerető, ennek következtében eddig kb. százhúsz féle pálinkát kóstoltam (becsült adat), nem beszélve az egyéb tudatmódosító hatású alkoholtartalmú italok hosszú soráról. Hozzászokik az ember, fennség, higgye el, egyre többet bírok ezekből fogyasztani, és egyre ritkábban gondolok az egészséges életmód előnyeire. Például, […]

XIII. Egy antialkoholista viszontagságai Te, fenség! Rúgjál szájba vagy köpjél le, és vess meg teljes jogossággal. Édes királyi barátom! (Ha eddig nem is tegeződtünk, most már nyugodtan, megengedem.) Én ugyanis egy rongy alak vagyok. Elbuktam. ( Mostan egy kicsit nem tudok nagyon odafigyelni arra, amit mondok.)

XII. Megmerítkezés a bukaresti mélyvízben Tisztelt aposztrofált Fő Herceg! Megkezdettem, fenség, az új életemet az antialkoholizmus és az absztinencia nevében. (Jutányos áron beszereztem egy idegen szavak és kifejezések szótárát, eddig az A betűvel végeztem, és már itt két kifejezést találtam arra, aki nem szok inni.) De előtte rendeztem magamnak egy nagy búcsú estet, hogy emlékezetes […]

Egy va­sár­na­pom Szí­nész va­gyok. Kez­dő. És há­zas. Kez­dő. Anyó­so­mék­nál la­kunk. Reg­ge­li utá­ni pa­rancs: – Me­gyünk a lisz­nyói ker­tünk­be al­mát szed­ni! – Ne tes­sék ha­ra­gud­ni, de ne­kem ma is elő­adá­som van. Ket­tő. In­dul­nak. Az aj­tó­ból hal­lom: – Lát­ja, Fe­ri, csak most nő­sült, s már nem fo­gad szót. Az elő­adás bu­kás. Mind a ket­tő. Szo­mor­úan bal­la­gok ha­za. […]

XI. A nagy guru Fensőséges barátom, San Antónió főherceg! Írom levelemet Bukarestből, és olyan témát pengetek meg korszakosan újító módon, amitől mindeddig a legnagyobb írók is visszarettentek. A szexről írok. A klasszikus irodalomban ez csekély mértékben fordul elő, ami ennek a művészetnek a hagyatéka. Egyszer valaki kitalálta, hogy a dolgok néven nevezése helyett olyanokat írnak, […]