Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (25)
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
Balogh József: Erdélyi lórum. Bökversek és öltemények
(Redacţia Publicaţiilor Pentru Străinătate, Uniunea Scriitorilor din România, 2004. Műszaki szerkesztő. Szabó Ildikó Erzsébet. Fedőlapterv:Mihaela Şchiopu)
A címben nincs semmiféle sajtóhiba. A Forrás első nemzedékéhez tartozó Balogh József (1931-2006) szép számmal írt verseket, rengeteget fordított román kortárs költőktől, de oroszoktól is, írt kaland- és ifjúsági regényeket, gyűjtögetett közmondásokat, dolgozott a Művelődés a Könyvtár című folyóiratoknak, de azt hiszem az egykori Scânteia Ház sötét és vidéki újságíró számára egyszerűen beláthatatlan, klausztrofóbiát okozó folyosóin évtizedeken át leginkább önmagát kereste. És nem kizárható, hogy írószövetségi titkárként is elsősorban a szavaknak ezekben az öltésében, ha úgy tetszik ölteményeiben találta meg. Postán érkezett a könyv, de előzőleg felhívott, hogy mindenekelőtt üssem fel a 64. oldalt. Úgy tettem és azonnal meg is láttam, hogy miért. Székedi, a zsögödi látó. Ez volt a cím majd következett az öltemény: „Lármafát gyújt, lelken zörget. / Halk hangon szól: aknás völgyed.” Jómagam akkor Zsögödből a világ címmel már régóta írtam szövegeimet a Romániai Magyar Szóban és hogy sokan, sokfele olvassák, arról szép számmal akadtak visszajelzéseim, de ezekből a bökversekből tudtam meg, hogy Balogh Jóska szellemes szófűzései leginkább ugyanazokból a témákból táplálkoznak, amelyekkel meglehetősen gyakran jómagam is viaskodtam: a politikai nagyotmondások, a hétköznapok és a délibábok ellentétei, a csak pénzt és tisztségeket hajszoló karriervágy, demagógia, az erdélyi magyarság önállósága, önálló döntéshozatali képessége miatti aggodalom, a romániai rendszerváltás után létrejött magyar intézményekben dolgozó csúcsértelmiségiek figyelembe nem vétele bizonyos kormányzati kinevezéseknél, szimbolikus politizálás a gyakorlati cselekvések helyett és így tovább. A költő előnye, hogy mindeztnéhány szóval képes megtenni. Képzeljünk el egy társadalomtudományi konferenciát a mélyszegénységről és éhezésről, amelyet svédasztallal fejeznek be a résztvevők. Nála ez Elhantolt bűnök cím után ez így hangzik: „ Nem volt gyógyszer, / nem volt étel,/ fagyoskodtak sírva./ Szakemberek mind firtatják: hogy költöztek sírba?„ A hazai többség és kisebbség viszonya a Tolvajostető című ölteményében pedig így: „Lopnak múltat, lopnak jelent, s ha jövőnk is hiányt jelent?„ Hol vannak ma már ezek a politikai epigrammák? Igaz, hogy megjöttek helyettük a mémek…
Balogh József két ölteménye
Párbeszéd
– Néni, hol a diszkó?
– Megszökött a disznó!
– Van maguknál sztriptíz?
– Hülye gyerek, vagy tíz…
– Ki muzsikál a bárban?
– Sztrájkolnak a vajgyárban.
– Látott erre zsandárt?
– Leszúrták a bankárt!
– Hát Rozi, a nagyfarú?
– Beteg már a fél falu…
– Keressük az elnököt…
– Mázsás disznó, elszökött!
– Kié ez a szép Fiát?
– Lopni küldte két fiát…
– Híres volt a ménesük…
– Szenátor lett béresünk!
– Mikor indult be a gyár?
– Jó utat, hol nincsen sár.
– Néni, maga nagyot hall?
– Nincs a tóban élő hal…
Kálvária
Dőzsöl a jelölt, hűs pezsgőt iszik,
a keresztet a választók viszik.
Pusztul a falu, nóta sem vidít,
a keresztet a parasztok viszik.
Forró nyárban gyerek, vízcsap visít,
a keresztet a szomjazók viszik.
Bankot robbant, de mossák a kezit,
a keresztet a vesztesek viszik.
Hideg szobákban jégvirág virít,
a keresztet a didergők viszik.
Romos kórházban nincsen már vizit,
a keresztet a betegek viszik.
Temetőt avat, pappal ferblizik,
a keresztet a halottak viszik.
Emlékkönyv: Domokos Géza hetvenöt éves
Kozán Imre : Fekete ugar
Bodor Pál: Monológ zárójelben. Röplapok versben, prózában
Imreh Sz. István: A kromoszóma
Mihai Flamaropol: 50 de ani de hochei în România
Méliusz József: Bukaresti kávéház
Tari István: Elmulatott jövő
Fodor Sándor: Levelek hazulról – haza
Implon Irén: Nagyváradi tollrajzok
Bedros Horasangian: Magányos ló az autópályán
Baracs Dénes: Chansonévek
Márton László: Harangok
Ferencz S. István: Nyári vándorlások
Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Az orosz birodalmi gondolat
Vofkori László: A tudomány vonzáskörében
Bilibók Ágoston: A Csíkszereda-Gyimesbükk vasútvonal története
Bitó László: Ábrahám és Izsák
Sándor József: Geometriai egyenlőtlenségek
Péter László: A közvélemény szociológiája
Vonatok balladája. Magyar költők vallomásai a vasútról
Oláh István: A második északon
Találkozásaim a költővel
Tompa Gábor: Aki nem én
Varga László: Kérem a vádlott felmentését!
Pusztai Péter rajza
2019. március 16. 18:22
Ukránul is jól tudott (tanulmányok), ukránból is fordított.
A s. H. zegzugos folyósóin pedig hol magunkat kerestük, hol egymást, hol minket kerestek – és nem mindig találtuk, találtak.