1987. július 4. (II)

A mai postával jött … levél arról tudósít, hogy a torontói egyetem egyik tanára könyvet jelentetett meg. A könyv, pontosabban könyvecske tárgya: amit szerzője „kanadai-magyar irodalom” névre keresztelt. Nyomtatványában két magyar író-kartársammal mér össze és nem éppen hízelgő eredményre jut. Hanyatlásom okát egyebek közt abban látja, hogy – vele és írótársaimmal ellentétben – nem „jártam otthon”, vagyis nem frissítettem fel anyanyelvi ismereteimet a kommunista agitprop és sajtó szégyenletes zsargonjával, sem nem engedelmeskedem akadémikus nyelvészeink rigolyáinak és hatalmaskodásának. Meg talán azért, amiért évtizedek óta nem szívtam meg a szocrealizmus elszáradt emlőit.

Az ötlet, hogy olyasmi is létezik, amit kanadai-magyar irodalomnak nevezhetünk, enyhén szólva vitatható. A kanadai-angol, amerikai-angol, ausztráliai-angol népet ismerjük; feltehető, hogy irodalommal is rendelkeznek. Kanadai-magyar, amerikai-magyar, angliai-magyar, ausztráliai-magyar nép nincs. Pusztára etnográfiai kategóriákat felállítani ilyen esetben, mikor félmaroknyi írót kell összepárosítanunk egy hadosztály dilettánssal, aligha indokolt. (A magyarság több jeles írót tarthat számon, semmint kis nemzeteknek kijár. Ugyanekkor több kontárral áldattunk meg, mint a száz milliós birodalmak. Amikor 1956 végén 220.000 magyar emigrált Nyugatra, Cs. Szabó Laci egyik vezércikkének ezt a címet adta: Kétszázezer költő nyugatra tart.)

számtalan honfitársam, ahányszor két sor összerímel, mindjárt poétának képzeli magát. Ez még nem baj. A reneszánsz humanistái is csak úgy ontották latin zengeményeiket, de legalább kenyeret adtak sok jó nyomdásznak és az egyetemek különben is megkövetelték tőlük a latin versek gyakorlását. Hasonlóképpen a kanadai tanár, ha közepes tehetsége ellenére a víz felszínén kíván maradni, publikálni kényszerül és ezeket a publikációkat súlyra mérik, mivel olvasni őket az egyetemi feletteseknek nincs idejük. Így nékem sincs okom, hogy a tanárt megrovásban részesítsem, amiért a kanadai-magyar irodalmat kitalálta. Megtámadásom tanulmányának, hogy úgy mondjam, némi lendületet kölcsönöz és egyúttal egyetlen érdekessége.

Előzmények:  1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész / 15. rész / 16. rész / 17. rész / 18. rész / 19. rész / 20. rész / 21. rész / 22. rész / 23. rész / 24. rész / 25. rész / 26. rész / 27. rész / 28. rész / 29. rész / 30. rész / 31. rész / 32. rész /33. rész / 34. rész / 35. rész / 36. rész /