Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (41)
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
Kádár Zsombor, Pál-Antal Sándor: A székelyföldi erdészet és faipar
(Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002, Szerkesztő: Szőcs Katalin, Műszaki szerkesztő: Forró-Bathó Éva Emese, Függelék ellenőrzése: Kuszálik Péter, Borító: Vincze László)
Minden év júliusának első szombatján, az Ezer Székely Leány Napján, a csíksomlyói hegyoldal nem csupán népviseletbe öltözött fiatalokkal telik meg, hanem székelyföldi, sőt távolabbi kézművesek is felverik sátraikat és termékeik árusítása mellett azt is bemutatják, hogyan készülnek. Azt hiszem, Szőke volt az előneve annak a kádárnak, aki éppen egy kisebb hordót rakott össze, és ugyancsak meglepődött, amikor azzal fordultam hozzá, hogy biztosan Kovászna megyei, a Gelence melletti Haraly faluból való. – Honnan tudja?- kérdezett vissza. – Még többet is tudok – válaszoltam. 1880 táján, az Osztrák-Magyar Monarchia és Románia között kibontakozott vámháború idején a fél Haraly Romániába költözött, mert a magas vámok miatt a román pásztorok már nem jöttek át, hogy megvásárolják az itt készült sóstejes dézsákat. Hallottam én is az öregektől – bólogatott, de honnan tudja? – Egy kiváló könyvből – mondtam neki, de azt már nem tettem hozzá, hogy a székelyföldi élet hétköznapi bibliájának tartom. Kádár Zsombor (1923-2008) erdőmérnök és Pál-Antal Sándor (1939) levéltáros könyve márpedig ilyen. Semmiféle handabanda, évről-évre felsorolt forrásanyagok, levéltári szövegek. A napokban megint kinyitottam, amikor a facebookon kisebb csetepaté támadt, hogy az egyik Kovászna megye kastélyt nagy pénzösszegekkel támogatta a magyar állam, de a tulajdonos nem engedi a látogatást, sőt hatalmas összegeket kér még a belső fényképezésért is, a vendégszobában alvásért nem is beszélve. A magántulajdon szent – írta az egyik kommentelő és lebolsevikozta a másikat. De a kastély közösségi munkából, a környéken lakók megadóztatásából épült – tette hozzá a másik, ezért a közösség javát is kell szolgálnia. Szóval még jónéhány kommentben elcsevegtek ezen, jómagam pedig kinyitottam a bibliát: „ 1894: A székelyek (…) elkeseredve kérdezik, hogy miért harcoltak ők Gál Sándor alatt, ha most is jobbágyként bánhat a hatóság és az uraság velük, saját birtokába véve a nagy részt erdőből álló telepítvényesi földjeiket.” Pál-Antal Sándor az utóbbi években még számos forrásmunkát is megjelentetett, amelyeknek ott kellenne lenniük a Székely Nemzeti Tanács könyvtárában, hogy ne csupán néhány fogalomra szűkítsék le az amúgy ezerszínű székelyföldi múltat és jelent.
Kádár Zsombor, Pál-Antal Sándor: A székelyföldi erdészet és faipar (részlet az előszóból)
…Az erdők közös használatának felszámolása, az erdőközösségek megszüntetése már a XVIII. században megkezdődik. A XIX. század második felére ijesztő méreteket ölt, ami egyben mértéktelen erdőpusztításokkal jár. Az erdő megvédése érdekében a tulajdonjog szabályozása során az állam egy sor törvényes intézkedést hoz. A legfontosabbak ezek közül az 1871-ben elfogadott arányosítási, valamint a tagosítási és a közbirtokosságokra vonatkozó későbbi törvények. Ezek révén megmentődtek a kistulajdonosok erdőrészei, amelyek közös használatban közbirtokossági javakként maradtak fenn, és főként Csík és Háromszék megyében jelentős területeket képeztek.
Ugyanebben az időszakban fellendül a fa ipari kitermelése. A XIX. század végére az erdőipar a Székelyföld legnagyobb iparágává válik. A kis falusi vízifűrészek munkája hamarosan eltörpül a nagy erdőkitermelő cégek és a gépi felszerelésű fűrészgyárak tevékenysége mellett. Ez az ipari tevékenység mélyrehatóan megváltoztatja a székelyföldi ember életét. Erdei munkássá változtatja egy részét, más részétől pedig „eltávolítja” az erdőt. Míg az erdőtarolások miatt az erdő messzibb kerül a falutól, a letarolt erdők helyén keletkezett legelők több állat tartását biztosítják.
Az 1918 utáni időszakban az államhatalom változtával az erdőgazdálkodás bizonyos változásokon megy át. Az 192l-es földreform révén a történeti egyházak, a székely közbirtokosságok jelentős erdőségeket veszítenek el, a legnagyobb székely erdővagyont, a Csíki Magánjavakat pedig teljes egészében. A két világháború között a közbirtokosságok a túladóztatások és a szétzüllesztő politikának köszönhetően kritikus helyzetbe kerülnek, a felbomlás szélére jutnak. Az erdőkitermelés jelentős mértékben idegen kezekbe megy át, ami az erdőpusztítások további fokozását eredményezte. Az erdőrendtartás a román törvénykezés hatálya alá kerül, az új erdőigazgatás pedig a közösségek és erdőtulajdonosok rovására él, és rendszeresen visszaél hatalmával.
1944 után a kommunista hatalom az erdőkre vonatkozóan is érvényesíti állampolitikáját. 1948-ban államosítja nemcsak az erdőkitermelő ipari vállalatokat, hanem magát az erdőt is, az új alkotmányban is népi tulajdonnak nyilvánítva azt, megfosztva a közbirtokosságokat és a magánerdő tulajdonosait jelentős anyagi forrásuktól…
Az erdészeti- és faipar-történeti kronológiánk konkrét adatokkal szolgál a fentebb nagy vonalakban vázolt kérdések székelyföldi megnyilvánulásairól, számos esettel illusztrálva az erdővel kapcsolatos történéseket.
Pusztai Péter rajza