Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (46)

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Székely Ervin: A műember

(Maiko Könyvkiadó, Bukarest, 2009. A borítón: Groteszk arcok, Leonardo da Vinci tanulmánya. Ajánlószöveg: Ágoston Hugó)

Filmcímek. Andrzej Wajda (1926-2016) Márványembere. Úgyszintén Wajda Vasembere a lengyel Szolidaritásról. És még egy Wajda rendezés, az utolsók között, A remény embere, ezúttal Lech Walesáról. A negyedik emberből, a műemberből azonban egészen biztosan nem lesz film, mert Székely Ervin (1957) nyelvi sziporkái nem érvényesülnének. Tranzíciában vagyunk, abban az országban, ahol a Régigazdagok Keresztény és Demokrata Pártja, a Szakszervezeti Szabad Rablás Pártja, a Zöldbirtokos Párt és az Antikommunista Forradalom Anarchista Szövetsége a legkülönbözőbb módszerekkel harcolnak a hatalomért. Vezetőik, közhelyekből építkező szövegeikkel, a parlamentben vagy a tévéműsorokban csepülik egymást, netán a Póker elnevezésű politikai kerekasztalon bírkóznak, esetleg megpróbálják összerakni a Kipakol-t, a Közigazgatási, Igazságszolgáltatási, Parlamenti Koordonáló Logaritmust, amelybe bevonhatók majd rokonaik, ismerőseik, hogy megkapják a nagy fizetéssel járó tisztségeket, miután másokat kipakoltak onnan. És ha marad még egy kis idejük, akkor zugügyvédek segítségével, potom pénzen privatizálnak olyan ingatlanokat, amelyeken később ezerszeres áron adhatnak túl. Azt hiszem, fölösleges leírnom annak az országnak a nevét, amelyben a jogászként, újságíróként, parlamenti képviselőként tevékenykedő szerző ilyen gazdag tapasztalatokra tett szert. A regény ebből a kiapadhatatlan ihletforrásból válik politikai pamfletté, maró és kiméletlen szatírává, mindvégig olyan vérbő humort árasztva, hogy még azokat is nevetésre ingerli, akik a korrupció különböző szintjein, a legkülönbözőbb intézményekben, éppen kifizettek néhány tíz, száz vagy ezer lejt, hogy valamit tudjanak elintézni. És amint mifelénk mondani szokás: nemzetiségi különbség nélkül. A legszomorúbb pedig: noha a könyv megjelenésétől eltelt már tíz esztendő, a szerző erősen karikírozó látásmódja több vonatkozásban még mindig súrolja a valóságot. Azóta megjelent még jónéhány kötete, kettő közülük egyidőben magyarul és románul, egy regényes szakácskönyvet, vagy egy szakácskönyves regényt pedig éppen ezekben a napokban mutattak be. Székely Ervin minden pénteken délután fél négytől a bukaresti rádió magyar adásának mindenben illetékes elvtársa. Azok a kollégái nevezik így, akik feldobják a témát, ő pedig magyaráz. Úgy rémlik, tőle hallottam: a politikai rendszereket olyképpen alkották meg, hogy a hatalom konszolidációja és a demokrácia szintje fordítottan arányos legyen. Jó ez a műembereknek.


 

Székely Ervin: A műember (részletek)

Irány: Európa!

Ifjabb Tartakovics Miklós érezte odahaza a feszültséget, de nem tudta annak okát. Szülei elhatározták, hogy megkímélik fiukat a Hírhozó cikkének sokkjától, nehogy visszaessen az alkoholizmusba. A fiú viszont bármennyire szeretett volna segítem szüleinek, inkább bosszantotta, mint vigasztalta őket gondoskodásával. Végül feladta békítési kísérleteit, s látva, hogy apja már az óráját nézi, szomorúan felsóhajtott:
– Jól van fater, indulhatunk.
– Vigyázz magadra fiam!
– Mindent köszönök nektek. Ígérem, megbecsülöm magam. Csak el ne sírd magad anya!
A repülőtér fele menet Tartakovics még egyszer meg akart bizonyosodni arról, hogy fia minden szükséges információt beszerzett leendő állásáról. Némi meglepetéssel tapasztalta, hogy az addig meglehetősen érdektelen, trehány és felszínes gyerek még nála is többet tudott munkaköréről. Újdonság volt számára például az, hogy lehetősége lesz irodájába felvenni két tanácsost, akik közül egyiknek kötelezően az EU egy másik országából kell érkeznie.
– És kit vinnél ki Tranzíciából?
– Kalkula doktort. Óriási koponya, akinek informatikai végzettsége és nyelvtudása is van.
– Ki ez a Kalkula? Nálam dolgozik?
– Ugyan már. Orvos és fizikus. Igazi nagy fej.
– Biztosan az lehet, mert eddig ő az első ember, akinek a tudását elismered. Na jó. Csak aztán vigyázz a pohárral.
– Ne izgulj.
Tartakovics hitetlenkedve nézett a felszálló repülőgép után. Soha nem látta még fiát ennyire felkészültnek, kiegyensúlyozottak és optimistának. Végül is szerencséje volt. Fia kinevezését a Hírhozó aljas cikkének megjelenése előtt egy nappal írták alá. Ráadásul a kinevezés után eszmélt fel a Régigazdagok Keresztény és Demokrata Parasztpártjának a vezetősége is, hogy Kartácsot jelölje a posztra. „Sajnálom, betelt! Brüsszel elfogadta!” vágta a pofájukba. „Most már mindegy – gondolta – engem kirúghatnak. Megcsókolhatják. Fő az, hogy Miki megmenekült. Mandátuma hat éves. Addig nem nyúlhatnak hozzá.” Tartakovics már a város fele autózott, amikor telefonján sms-üzenetet kapott. Félrehúzott, hogy elolvashassa: „Kis baj van az elszámolással, Tartakovics. Többet vettél fel a megérdemeltnél. Hét és felet vissza kell adjál. Ne okoskodj! Majd jelentkezem. A Rekuperátor”

Tartakovics fogadja Schmittet, majd egy laptop monitorán találkozik saját magával. El van ragadtatva.

Tartakovics ritkán találkozott közvetlenül informatikai cégek képviselőivel. Az ügyfelekkel általában a beosztottjai tárgyaltak, de ez alkalommal kénytelen volt kivételt tenni. A brit Sfinx Electronics érdekében ketten is felhívták a minisztériumból, azonkívül három parlamenti képviselő közvetített az érdekükben, így hát fogadta Amilo Schmittet, a cég európai koordinátorát. Tartakovicsnak a Hírhozó cikke, az otthoni pokol és a fenyegetés után álmatlan éjszakája volt. Most azonban elemi erővel tört rá a fáradtság, ezért elhatározta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megszabadul az üzletembertől és hazamegy lefeküdni. Schmitt egy 35 év körüli sovány, szőke, fürge mozgású, hihetetlenül elegáns ember volt. Amint asztalhoz ült, azonnal elővette laptopját, hogy onnan dokumentálódjon, amely rituálé Tartakovicsot még jobban idegesítette.
– Minek köszönhetem megtisztelő látogatását?
– Cégünk méltányolja, hogy ön elfoglaltsága mellett is idői szakított ránk. Biztosítani szereténk arról, hogy nem zavartuk volna önt személyesen, ha nem egy egészen rendkívüli és kivételes horderejű ügyről lenne szó, amely – nem túlzás – más irányt szabhat a világ fejlődésének. Arról van szó, hogy cégünknek először a világon sikerült megalkotnia egy, az emberi agy összes funkcióját megvalósítani képes számítógépet, mi több, ezt beépítettük egy, az emberi testet tökéletesen szimuláló sasszéba és ezáltal létrehoztuk a műembert, amely kreatív gondolkodásra is képes, tehát tökéletesen pótolhatja az embert. A tudományos-fantasztikus irodalom több-kevesebb képzelőerővel és tehetséggel már többször leírta, megjövendölte a műemberek létrehozását. Íme, mi megvalósítottuk, csakhogy ezek a műemberek a regénybeliektől eltérően, nem lázadnak fel a valóságos emberek ellen, erről mi gondoskodtunk. Nem bántani akarják a hús-vér embereket, hanem kiváltani őket. Dolgozni, kutatni vagy éppen veszélyes munkát végezni helyettük. A műemberek természete, karaktere, stílusa vérmérséklete beállítható egy 27 fokos skálán, de kizártuk annak lehetőségét, hogy a műemberek dogmákat, szélsőséges ideológiákat alkossanak vagy kövessenek, de nem kívánom untatni a részletekkel. Remélhetőleg meglátogat bennünket cégünk székhelyén, ahol bemutatjuk önnek a műembert, mint az évezred legnagyobb tudományos és műszaki megvalósítását. Természetesen mondanom sem kell, hogy e találmány milyen nemzetbiztonság kockázatokat rejt magában, ezért puszta léte is szigorúan titkos. Kizárólag NATO valamint EU tagországokban és csakis állami megrendelésre forgalmazhatóak. Minden egyes eladott példányt nyilvántartunk és korlátozott számban forgalmazzuk.
– Meg kell vallanom, nem számítottam ilyen tájékoztatásra és gondolom azt is megérti, ha némi kétkedéssel fogadom szavait…
– Ez egészen természetes. Ezért készítettünk el egy diafilmet a műemberről, amelyet ha megengedi, bemutatnék Önnek a laptopom monitorján – ezzel Schmitt Tartakovics felé fordította készülékét.
Tartakovics alig hitt a szemének. A monitoron saját magát látta, amint a legkülönbözőbb dolgokat csinálja: leugrik a gyorsvonatról, átússza a jeges Dunát, parázson táncol anélkül, hogy megégne a lába stb. stb. Ezután a műember megszólalt. Hangja pontosan megegyezett a Tartakovicséval.
– Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsa, szó sem lehet trükkfelvételről. Ez egy műember, amelyiknek az Ön alkatát kölcsönöztük,
de természetesen külsejét tetszés szerint megváltoztathatjuk, az egész nem tart tovább fél óránál.
– Tegyük fel, hogy hiszek magának. Miben tudok a segítségére lenni?
– Két dologban. Az egyik a műember bevizsgálása és használatának engedélyezése Tranzíciában. A másik kérésünk fakultatív és arról inkább akkor tájékoztatnám, ha elfogadja meghívásunkat és felkeres bennünket cégünk tranzíciai székhelyén.
Tartakovics minden fáradtsága ellenére egészen el volt ragadtatva. Megígérte, hogy másnap reggel pontban tízkor elmegy a Sfinx Electronics romvári gyárába.

Unalmas fejezet szinopszisa

Itt most egy meglehetősen unalmas és hosszabb fejezet következne, amelyet sehogyan sem sikerült elfogadhatóan megírnom, úgyhogy átugorjuk. Arról van benne szó, hogy Tartakovics Melinda közli férjével azon végleges elhatározását, hogy 28 évi házasság után elválik tőle. A férfi nem bánja, Melinda ettől ideges lesz és felemlegeti neki összes „történelmi” sérelmeit, a legapróbb figyelmetlenségektől kezdve a hűtlenségéig. Mellesleg az is kiderül, hogy Tartakovicsnak nem ez az első félrelépése, az asszony mindegyik kalandjáról tudott, de tűrt. A „nyílt, elvtársi légkörű” kibeszélést csak Gondviselő kárörvendő telefonhívása zavarja meg. Megvetéssel és megalázóan beszél Tartakoviccsal, megjósolja neki, hogy rövidesen kirúgják. Tartakovics megadóan hallgatja a politikus sértegetéseit, feleségének is „elfelejt” válaszolni. A csapások hatására szórakozottá válik. Miközben felesége ordít rá, ő egykedvűen játszik egy Rubik-kockával, amelyikről eszébe jut élete első ilyen játéka, s öröme, amikor először sikerült kiraknia az egyszínű oldalakat. Hirtelen mély vágyódást érez életének ezen tiszta és lelkiismeret-furdalásoktól mentes időszaka iránt. Azon gondolkodik, miként találhatna vissza a tudományos és közigazgatási karrierje előtti idők gondtalanságára. Sejti, hogy van megoldás, de nem tudja mi az. Elalszik a fotelben, de felesége többször lelocsolja egy-egy pohár hideg vízzel, ennek ellenére nem tud ráfigyelni és minduntalan belehorkol az asszony sirámaiba. Tartakovics Melinda végül feladja. Összecsomagol, hajnali hatkor taxit hív és ismeretlen helyre távozik. Tartakovics tíz óra előtt tíz perccel ébred fel. Hanyatt-homlok rohan hogy elérjen a Sfinx Electronicshoz, azonban az ajtóban nekiszalad a tagbaszakadt Galambárnak, aki ismét Rekuperátor néven mutatkozik be. Közli Tartakoviccsal, hogy a Zakariás által fizetett csúszópénzből 750.000 eurót vissza kell adnia „a rendes elszámolás és miheztartás végett”. Miután Tartakovics még a pénzfelvétel tényét sem ismeri el, a visszafizetésről pedig hallani sem akar, Galambár jól megveri és közli vele, hogy amennyiben két napon belül nem fizet, a következő áldozata a felesége lesz. Az OIKÜ elnöke ezen még vérbe fagyottan is mosolyog. Telefonál a Sfinx Electronicsba és új időpontot egyeztet a látogatásra, aztán kihívja a mentőket. Sérülései nem súlyosak, másnap délután már saját lábán távozik a kórházból. Az utcán egy idős nő, aki látta a Hírhozóban megjelent fotóit, felismeri és felrója neki erkölcstelenségét, a végén leköpi.Újabb sms-t kap. Félve nyitja meg az üzenetet, de ezúttal megnyugszik. A fia küldte Brüsszelből. Szerencsésen megérkezett, jól sikerült az első találkozója az Európai Informatikai Bizottság illetékeseivel. Ismét megköszöni az állást és megígéri, hogy megbecsüli magát, amin apja nem győz eleget csodálkozni.


Emlékkönyv: Domokos Géza hetvenöt éves

Kozán Imre : Fekete ugar

Bodor Pál: Monológ zárójelben. Röplapok versben, prózában

Imreh Sz. István: A kromoszóma

Mihai Flamaropol: 50 de ani de hochei în România

Méliusz József: Bukaresti kávéház

Tari István: Elmulatott jövő

Fodor Sándor: Levelek hazulról – haza

Implon Irén: Nagyváradi tollrajzok

Bedros Horasangian: Magányos ló az autópályán

Baracs Dénes: Chansonévek

Márton László: Harangok

Ferencz S. István: Nyári vándorlások

Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Az orosz birodalmi gondolat

Vofkori László: A tudomány vonzáskörében

Bilibók Ágoston: A Csíkszereda-Gyimesbükk vasútvonal története

Bitó László: Ábrahám és Izsák

Sándor József: Geometriai egyenlőtlenségek

Péter László: A közvélemény szociológiája

Vonatok balladája. Magyar költők vallomásai a vasútról

Oláh István: A második északon

Találkozásaim a költővel

Tompa Gábor: Aki nem én

Varga László: Kérem a vádlott felmentését!

Balogh József: Erdélyi lórum. Bökversek és öltemények

Rab János: Élet és energia

Az ember ott a legfájóbb magyar

Vorzsák Anna: Méra naplója

Ferencz Zsuzsanna: Kik és Mik ügyei

Pomogáts Béla: Erdély hűségében

Nicolae Bucur: Ademenirea Timpului (Az Idő csábítása)

Kóka Rozália: Egy asszon, két asszon

Zöld Lajos: Kölcsönkért élet, kamatra

Kányádi Sándor: Jövendőmondás

Váli József: Üveghegyek

Borsi-Kálmán Béla: Öt nemzedék és ami előtte következik… A temesvári Levente-pör 1919-1920

Boda Edit: Kamuflázs

Mircea Nedelciu: Módosító javaslat a birtoklás ösztönéhez

Szilágyi Aladár: A Klisszura titkai

Szabó Gyula: Képek a kutyaszorítóból

Kádár Zsombor, Pál-Antal Sándor: A székelyföldi erdészet és faipar

Csifó János: Megy a magnó… Egy rádiós emlékei

Markó Béla: Csatolmány. Versek 2011-2013

Beder Tibor: Gyalogosan Törökországban

Hajdú Farkas-Zoltán: Az árulásról

 

2019. április 16.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights