Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (51)
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
Varga Ödön Tibor: Album
(Codex Print, Budapest, 2006)
Én jó ideig vendéglős voltam külföldön– mondta a szentendrei Varga Ödön Tibor (1946), amikor megkért, hogy hatvanadik születésnapján a csíkszeredai Kriterion Házban nyissam meg a kiállítását.
Nem tesz semmit – válaszoltam, hiszen Csontváry a patikusságot hagyta ott, Rousseau pedig vámtisztviselőként szolgálta a francia államot, amíg már közelebb az ötvenhez, egyszercsak kiakasztotta a falra – később híressé vált – Dzsungel-ét. Hadd lássuk a csomagtartóban idehozott képeket. Különben is már régóta úgy gondoltam, hogy a legváltozatosabb szövegek vagy vizuális próbálkozások tekintetében nem érhet meglepetés, hiszen annyi versnek, novellának nevezett valami, vagy meghatározhatatlan műfajú kézirat ment át a kezem között, olyan sok vízfestményről, grafikáról, olajfestményről, textíliáról, két vagy három dimenziós ragasztmányokról kérték ki a véleményem, hogy megedződtem. Az eredménytől eltekintve azonban egyvalamit mindig tiszteletben tartottam: azt az örök emberi vágyat, hogy bárki foglalkozásán, mesterségén, anyagi javainak szűkösségén vagy bőségén túl önmagától hozzon létre valamit, érintse meg a teremtés öröme, majd az a késztetés, hogy mindezt meg kell osztania embertársaival. Alighanem ez az a pillanat, amikor nem annyira a becsvágy, mint inkább az idő végességének a felismerése érinti meg az embert, akár öntudatlanul is. Az Edmund szignójú, Varga Ödön Tibor képeken, utaljanak azok akár a Vámos naivítására, akár a legkülönbözőbb kubista, konstruktivista, expresszionista és más hatásokra ( „fiatalkoromban éreztem kedvet a festészethez, neki is láttam olvasni-hallgatni ezt-azt, de másfele vitt el az élet, csak most, évtizedek után vettem újra kézbe az ecsetet”) azonban mégiscsak túlragyogott valamilyen színekben és formákban összegező, egyéni látásmód, amely arra késztetett, hogy figyeljem a pályáját. Nem állított ki túl gyakran, de a festéssel nem hagyott fel, viszont feljavíttatta műemlékvédelmi szempontok alapján a Szentendrén általa birtokolt régi vendéglőt, és ezzel még országos elismerést is kivívott magának. Az albuma mellett hátrahagyta nekem egy külön kötetben összegyűjtött, hatvan bölcselkedését is. Hogyha a facebook egyszínű lapjaira, csupa nagybetűkkel, amint napjainkban szokás, kitennék belőlük néhányat, biztosan érkeznének a tucatnyi lájkok. Mert vannak közöttük falvédő axiómák – rossz étel nincs, csak jóllakott ember -, örökérvényű életigazságok – adni nemcsak az tud, akinek van, hanem aki akar is -, agitációs szövegek – olvasd el a tegnapot, fedezd fel a mát, álmodd meg a holnapot! – vagy filozofikus bölcseletek – a szegénység messzemenően jobb, mint a szellemi nyomor-, de a festményei azért sokkal jobbak mindezeknél.
Török Katalinnak az albumhoz írt előszavából
…Érzelmekkel telített tájai … nem plein air képek, nem kint a szabad ég alatt felállított festőállványon készültek, de nem is pusztán a fantázia szülöttei. Sokkal inkább vizuális nyelven elbeszélt visszaemlékezések. A valamikor, valahol látott, begyűjtött, megélt és elraktározott élmények, emlékképek egy belső, lelki-szellemi feldolgozás után tárgyiasulnak benne. A lírai, derűs és optimista hangvétel mellett a téma meseszerű, idillisztikus ábrázolása az, ami a nézőt leginkább megragadja.
A festmény nála úgy készül, hogy először megszerkeszti, előrajzolja, azaz elhelyezi a témát a rendelkezésre álló felületen, majd felépíti a képet, s a legvégén következik a kontúrozás. Színmintákat nem mindig készít. Az esetek túlnyomó részében a belső látásban megszülető színek első felvitelre véglegesülhetnek is.
Leginkább este, vagy éjszaka szeret festeni, mert addigra a környezet megnyugszik, megszűnik körülötte a vibrálás, ami alól napközben nem tudja magát eléggé kivonni. Maga számára is szigorú feltételeket szab, amikor azt mondja, ha valamit nem tud az embereket száz százalékosan véghezvinni, akkor azt nem szabad csinálni. Ami az esti lámpafény mellett festett kép színeit illeti, arról az a véleménye, hogy a nappal festett képeket is gyakorta mesterséges fényviszonyok mellett látjuk.
Varga Ödön Tibor: Szent Anna-tó
A határozott, sötét kontúrok mellett Varga Ödön Tibor képeinek további meghatározó stílusjegyei a dekorativitás, az íves vonalvezetés dominanciája, az egymásba szerkesztett körök, körívek uralkodó szerepe, az erőteljes színhasználat és a tagolt, geometrikus alapformák használata.
A témaválasztás felől elemezve képeit, kitüntetett helyet foglalnak el az ún. tájképek. A címek elárulják, hogy többségüket konkrét, személyes élmény hívta életre. Külön csoportot alkotnak az erdélyi ihletésű festmények (Erdélyi falukép, Homoródi földek, Csíki látkép, Csíki templom, Éjjel a Hargitán, Házak a Hargitán), melyek között kiemelkedő helyet foglal el a Szt. Anna tó címet viselő munka. Aki járt már Erdélyben és a Székelyföldön, és csak egyszer is látta a Maros vagy az Olt völgyét, az ózondús tájat, a híres Tusnádfürdő vidékét, a tagolt dombokat, távolban a rendíthetetlen Kárpátok vonulatait, az égig nyújtózkodó óriás fenyőket, a 950 méter magasságban egy kialudt kráterben tündöklő Szt. Anna tavat, azok le tudják mérni, hogy mindebből a csodából milyen sokat ad vissza, idéz fel bennünk a szóban forgó festmény. A Szt. Anna tó vadregényes, egzotikus valósága – amit először kisgyerekként látott egy fotón – Varga Ödön Tibor festményén meseszerű tájjá alakul. A tó feletti fehér és kék buborék-felhők vagy az alattuk vonuló, egymásra boruló, szabályos, félköríves dombok, és nem utolsó sorban a tömött szőlőfürtre, vagy még inkább a sejtburjánzásra emlékeztető, harsogó zöld, élettel telített lombok tipikus edmundi képalkotó elemek…
Pusztai Péter rajza