Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (54)
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
Lipcsei Márta: Csillagközi utazás
(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1997, Szerkesztő: Kozma Mária, Műszaki szerkesztő: Tőzsér László)
Tegye fel a kezét, aki már találkozott szuperszonikus berepülő katonai pilótával! Gondolom, nem sokan vagyunk, inkább a fejünket szoktuk az ég felé tekergetni, amikor megüti fülünket a jellegzetes hang. Ám mire feltekintünk, gép már sehol, mert elhagyta a saját hangját. Szinte bizonyos, hogy Lipcsei Sándor MIG-eken repült, mielőtt tartalékba helyezték és 1978-ban így került Hargita megyébe, magával hozva nem éppen kis családját és feleségét, Lipcsei Mártát(1943) is, aki nem akárhol, hanem a Bărăganon írta első magyar verseit. Miközben férje röpködött, a fizika tanárnő írt, és ezt a jó szokását azután sem hagyta abba, amikor több mint tíz esztendőnyi csíkszeredai tanárkodás után, közvetlenül a rendszerváltást követően, visszatértek mindkettőjük szülővárosába, Nagyváradra. Statisztikák szerint a stressz leginkább a sebészeket és a berepülő pilotákat viseli meg. Sándor sajnos beilleszkedett ezekbe a számsorokba és csakhamar infarktus vetett véget az életének. Márta viszont nemcsakhogy tovább írta a verseit, és manapság már a tizedik kötetnél tart, hanem Nagyvárad művelődési életének egyik személyiségévé vált, többek között ott bábáskodott annak a Várad című irodalmi-kulturális lapnak a megszületésénél, amely még mindig megjelenik, és nem is akármilyen tartalommal. Nem mondhatni, hogy verseiben nem tükröződik vissza a szakmája. Úgy gondolom fotonokról, diffrakciókról, polarizációról, mágneses mezőkről, virtuális terekről, a tér és idő kiterjedéséről, prizmákról, fényjelekről, áramszünetekről a magyar lírában nem nagyon írtak verseket, de mielőtt valaki azt gondolná, hogy minden gyűjteménye egy rimbeszedett fizikakönyv, ki kell ábrándítanom. A látszat mögött az egyén és a világ, a Föld és a Világegyetem, a lét és a nemlét viszonyát feszegeti, sziporkázó metafórákkal, a rendkívül gazdag szókincsből felbukkanó, érzékletes hasonlatokkal és egyáltalán a versekben ott ízzik az érzelem és értelem egymást mindegyre látványosan és olvasmányosan átszövő kettőssége. „Lüktet a fehér fényben/ a rotációs szimmetria/ Fényforrásokat keresek/ és előhívom a lehetetlent.” – írja egyik versében és csak úgy eszembe jut: a reáliák művelői gyakran kimerészkedtek az irodalom színtereire. A matematikus Dan Barbilian Ion Barbuként keseríti a középiskolásokat, amennyiben verseit felszínesen kezelik. Alice a Csodaországban ugyancsak matek-elme szüleménye, a nyelvészet és a matematikai gondolkodás hasonlósága pedig könyvtárnyi szakirodalmat szült. Lipcsei Márta könyvei azonban nem itt foglalnak helyet, hanem a jelenkori magyar költészet tartja számon.
Havazás
Hangok megfagyott
rügyei
ágakon énekelnek.
Gondolatom bomlik
lelkem kicsírázik.
Fény alagutakon
fény gondolatok
üreges üvöltéssel
élettartam tükrén
egymásra tevődnek.
Emlékek fehér fényei
örökkévalóság terheit
közömbösen viszik.
Föld bölcsessége
álmok álmával
kiált:
nem ragályos a fájdalom
önmagunkba beléphetünk
arcok felületén
görbülettükrein
homlokok buckáin
szemgödrök mélyein
fogak résein.
Oxidált illatok
fegyelmezett csendje
havaz a Világba.
Szomorúra – keserűre
Szomorúra
Keserűre
Térzene
Vérzene
Koccan
Dermed
Téglalap
Tájban
Szapora
Harmat
Mérlege
Billen
Pereg
A zápor
Világol
Kéken
Lámpasor
Pörög
Tűhegynyi
Égen
Tükör
Füvek
Huzatja
Ólom
Füstje
Könnyű
Tűlevél
Álom
Pusztai Péter rajza